A dzsungel könyve minden korosztálynak mesél
Az előadásnak vége, de a fülemben a csodálatos dallamok, és ez így lesz még napokig, sokáig. Mit ér a farkas?, Amíg őriz a szemed, Vadászok dala, Szavakat keresek, A tigris éjszakája, Beszél a szél… És persze a szellemes szövegek, azok is elkísérnek, velem maradnak, amikor Beindul a pofonofon, vagy a hipnózis Válj kővé címmel! A dzsungel könyve musical Békéscsabán a Jókai és a Szombathelyi Weöres Sándor Színház közös produkciójaként, évadzáró premierként került színre Horgas Ádám rendezésében. Dés László zenéje, Geszti Péter dalszövegei és Békés Pál dramaturgiája igazi családi bemutató, amely minden korosztálynak színvonalas szórakozást, emlékezetes színházi estét ígér. (Niedzielsky Katalin kritikája)
The Jungle Book: állatmese vagy kalandregény Rudyard Kipling műve, amelynek alapján a zenés feldolgozás és a legendás hírű ’96-os bemutató készült? Alighanem több mindkettőnél, és éppen ez inspirálhatta az alkotókat komponálásra, hiszen az állatokról szóló mese kiválóan alkalmas arra, hogy emberi tulajdonságokat nagyítson fel, mutasson meg kívülről. Az izgalmas történetben valódi jellemek rajzolódnak ki előttünk, miközben közel kerülünk olyan vadállatokhoz, amelyektől inkább félni szokás, megbarátkozunk velük, szívünkbe zárjuk őket. Másrészt meghátrálunk, megdöbbenünk, amikor a gonoszság, a kapzsiság, az erőszak tör ki azokból az emberekből, akiktől megértést, szeretetet várnánk.
Akelát, az öreg farkast már gyermekkori olvasmányainkból jól ismerjük, régen szeretjük; Bagira, a párduc, aki Maugliról anyjaként gondoskodik, a fiút saját kölykeként szereti, a másik kedvencünk. Az óriáskígyó a dzsungel egyik legfélelmetesebb vadállata, de itt Káról kiderül, hogy bölcs és emberséges. Sir Kán, a tigris az erőszak, a kegyetlenség jelképe, a dögkeselyűk a haszonlesésé, élősködésé.
A világirodalomban, regékben, mítoszokban nem ritka a mese olyan hősökről, akik embernek születnek, de állatok nevelik őket, nélkülük meghalnának. Az állat „viselkedhet” emberként, és az emberből olykor kitörhet az állati ösztön. Az írói képzeletvilágban még ennél is több lehetséges: az állatok gondolkodnak, tanítják az embert. S a meseszövés, az izgalmas történet akár komoly üzenetet hordozhat, ahogyan A dzsungel könyve is: a felnőtté, emberré válás állomásain át kalauzol, rávilágít egyén és közösség kapcsolatára, az egymás iránti felelősség fontosságára. Maugli drámája, hogy „a farkasok közt ember, az emberek közt farkas”, vagyis mindenütt idegen, számkivetett, hontalan. Mégis mindkét közösségben, a vadállatok között éppen úgy, mint a falu népénél, akadnak pártfogói, tanítói, akik kiállnak mellette, segítik, szeretik.
Az angol Kipling a brit gyarmaton, Indiában, Bombayban született, ahol apja metodista lelkészként szolgált. Jól ismerhette a titokzatos dzsungel, a misztikus kelet világát, hallhatta a vadon hangját, a tigrisek, farkasok jellegzetes üvöltését. Az örök nyár, a fullasztó hőség birodalma, az erős színek, markáns illatok egy életre elvarázsolták.
Kipling mesevilágát idézi meg a békéscsabai előadás. A
dzsungel félelmetessége, egyedülálló légköre, valami különleges misztikum, rituálé árad a színpadról, a zene, a tánc, a díszlet és a jelmezek együtt elbűvölik, megigézik, szinte hipnotizálják a nézőt. A dzsungelzaj a zenekar, amiből szólóként válik ki a légyzümmögés, majd az áldozati dal mint nyitány: szülei a kis Mauglit emelik magasba, dobpergés hirdeti a gyermekimádatot. Ijesztő mennydörgésre jelenik meg a tigris, és akkor hangzik el először beszéd a színpadon. Ez a vadállat legyőzte Maugli apját, a fiú a farkasokhoz menekül. „Anyúúú!” Ez a kiáltás már vaúúúként, azaz farkasvonyításként hangzik. Újabb rituálé, amikor a falka a csupasz kölyköt a DZsTK, azaz A Dzsungel Törvénykönyve szerint – párfogókkal – befogadja. A jóságos medve, Balu tanítja, bünteti, ostorozza, vagyis az életre neveli a jövevényt, hogy egyszer majd átvehesse a vezér szerepét.
Felvonul a többi szereplő is, a falka, a keselyűk, aztán hősünk a majomvárosba (egy másik társadalomba) keveredik, ami óriási csalódás, azaz pofon tanítómesterének, hiszen a majmok buták. Az új közösség először nem akarja a fiút befogadni, de aztán farkat, majd hatalmat, koronát is kínálnak neki. A korona viszont halált jelent, és „az ember ölésre született” – figyelmezteti hősünket Bagira.
Első pillanattól nagyon pörgős az előadás, egyik rituálé a másikat követi. A hipnotizáló kígyó rúdtánca, kleopátrás jelmeze megdöbbentő, sokkoló. Balu és Bagira Kával szövetkezik, hogy Maugli életét megmentse, Akela a halálra készül, búcsúzóul testamentumát hagyja a fiúra: „csak a vér számít”. Mauglinak már sok a lecke, nem érti az öregeket, „farkas akartam lenni, de idegent csináltatok belőlem” – vádolja tanítómestereit. Balu is halni készül, búcsúja megrázó.
A második felvonás is a Döglégy jelenetével kezdődik, majd a bennszülöttek, lándzsások harci rituáléját látjuk, a tigris megölésére készülnek. A nők egyedül maradnak, megjelenik Maugli, aki itt is idegen, de befogadják. A tigris éjszakája! – hátborzongató dal, a feszültség már felső fokon, a színpad hátulján a kivilágított tigrisfej és a két szem már majdnem robban. A keselyűk, halálmadarak abszurd triója, Csil társulata remek, a sztepp kiváló.
Maugli már igazán sokat tanult, de mégis csak farkas, jöttment, senki, idegen maradt; a Vadon Istenéhez fohászkodik, hogy segítsen megtalálni önmagát. Újabb megrázó rituálé, és az előadás a nyitóképpel zárul: a születés, a gyermek méltóságát hirdeti.
Horgas Ádám rendező nem elégedett meg a varázslatos történettel, a káprázatos látvánnyal és zenével, a musical mellé mély tartalmat is nyújtott, hogy elgondolkodtassa a nézőt. Az eredeti indiai háttér helyett „a Folyó, a Vizek és a Vadon Istene mitológiájával”, „egy fiktív kultúrával” igyekezett uralni a cselekményt, hangsúlyozni az emberi kapcsolatok, közösségek lényegét, szerepét. Jó érzéssel tapintott rá a „csapatélet” fontosságára, mert az valóban örök probléma, minden kor társadalmában kérdés, hogy a különböző munkahelyi vagy éppen baráti közösségekben hogyan találják meg a helyüket annak tagjai, az egyes emberek, személyiségek.
A pénteki premieren a kis Maugli szerepében Fekete Leventét láttuk, akit a második szereposztásban Ivanics Botond vált. A csillogó gyermekszemekből látszott, mekkora kihívás és öröm színpadon lenni, színházi levegőt szívni. A fiatal Mauglit Gulyás Attila játszotta kedvesen, ügyesen, nem kevés akrobata mutatvánnyal. A második szereposztásban Nagy Róbert Maugli. Vadász Gábor Akelaként kicsit visszafogott öreg farkas, Nagy Erika Bagira párducában viszont erőteljes anyai, női szerepet alakít, a Beszél a szél dala emlékezetes, szép jelenet. Kara Tünde Csilként kimagasló, a humor és az abszurd kelléktárát remekül váltogatja. Balu, a medve alakjára Katkó Ferenc telitalálat: nagy lélek, nagy szív a kölyök tanítómestere! A két vörös bokszkesztyű aranyos, ötletes, ellensúlyozza a figura drámaiságát. Fekete Linda rúdtánca és hipnózisa Ká szerepében egyedülálló, színészi bravúr. Szomor György Sir Kánja emlékezetes alakítás, főleg A tigris éjszakája című dal miatt. Biztos Gerner Csaba is elkápráztatja a közönséget. Bartus Gyula Buldeója mulatságos figura, akihez valamennyien sok hasonlót ismerünk a környezetünkben. Gubik Petra Túna szerepében gyermekien kedves és nőiesen vonzó egyszerre, Gábor Anita játssza Buldeó asszonyát a másik szereposztásban. Vass Szilárd Döglényként jópofa, néha jeleneteket kapcsol, máskor feszültséget old vagy csak játszik, élvezetes mozgásművészettel gazdagítja az előadást. Csomós Lajos Majomkirálya főleg dala miatt marad emlékezetes.
A főbb szereplőkkel együtt a táncosok is nagyszerű teljesítményt nyújtanak, Bodor Johanna koreográfiája változatos és légkört teremtő. Horgas Péter ütős díszletei és Papp Janó beszédes jelmezei nagyban hozzájárulnak a hangulatfestéshez, a sikerhez, hűen szolgálják a darab lényegét, üzenetét.
Niedzielsky Katalin