A Megye Színművésze-díj és a Gálfy László Gyűrű átadását kísérő gálaműsor méltó befejezése volt a mögöttünk álló esztendőnek.
Fekete Péter direktor értékelte az elmúlt időszakot, majd szót ejtett a 2009-2010-es Színházi Szomszédolás évadról is, fölvázolva a jövőre tervezett bemutatósort.
Tóth Imre, Sarkad város polgármestere, a Békés Megyei Önkormányzat Képviselő-testületének nevében fejezte ki a fenntartó és a közönség ragaszkodását a teátrumhoz (és elvárásaikat az intézmény felé), valamint reményét fejezte ki, hogy a jövő évad legalább ennyire sikeres lesz, mint amilyen a mögöttünk álló volt.
Az este folyamán, hagyományainkhoz híven, kiosztásra kerültek azok az elismerések, amelyek nélkül évad nem érhet véget.
A Legjobb Háttérmunkáért járó díjat Halász Péter kapta.
A Megye Színművésze elismerésben hárman osztoztak:
Az Ifjú Színművész kategória győztese Gulyás Attila lett.
Az Érett Színművész-díjat Paczuk Gabi vehette át.
A Tapasztalt Színművész kategória nyertese Hodu József.
A Gálfy László Gyűrű-díjat 2009-ben Kara Tündének ítélte oda a zsüri.
A díjazottaknak gratulálunk, közönségünket pedig várjuk a 2009-2010-es évadban is!
A jövő évadban műsorra kerülő színdarabokat hamarosan bemutatjuk honlapunkon, kérjük tehát, ne feletkezzenek el a jókaiszínház.hu oldalról a nyári szünetben sem!
“;
?>