Végre a 3-as csapaté a nagyszínpad. Csurulya Csongor a terem közepén ül, onnan dirigálja a színpad fényeit, forgásait – végig az egész darabon. A berendezés már teljes – noha meg kell hagyni, elég nagy a kuszaság (a darab ismeretében azonban nem meglepő módon). Gyorsan végez, fejben bizonyára korábban részletesen összerakta az elvárásokat; emiatt aztán úgy néz ki, kétszer kényelmesen végig tudják próbálni a darabot. A színészek többségének feltűnően jól megy a szöveg. A két világ, amelyeknek meg kell képződnie, meglepő egységet hoz létre. Mindkettő valószerűtlen, mégis nagyon is valóságos. Csak szeretnénk, hogy ne igazi legyen.
Az antik görögségnek a pláza-generációval való találkozása nem pusztán abszurd vagy humoros – nagyon éles tanulságokkal is szolgál.
A rendező még utoljára egyeztet a színészekkel: energiák elrendeződéséről, szövegről (Csurulya nem zárkózik el attól sem, hogy olvassanak, ha mégsem menne fejből), végszavakról…
S megint elölről…
