Egy hétvégés drámaverseny? Mit mondhatna erre az ember: világ az egész színház, vagy mi. Merthogy ha egy külső szemlélő belépne most a színházba, nem láthatna mást, mint egy olyanszerű káoszt, mint amilyet mi hagyományos szóval világként szoktunk emlegetni. Az egyik teremben tolószékes furcsa figurák gurulnak fel-le a színpadon slágereket énekelve, a másikban szellemileg nem túl magas szinten álló primitívek vitatkoznak, míg a harmadikban bizonytalan kiábrándultak keseregnek sorsuk rosszra fordulásán. Mindenütt: világ, akarom mondani színház.
A piros csapat szégyentelen bloggereként bekémkedtem magam a fehér és a zöld csapat próbájára, csak úgy titokban, sunyi módon, hogy azért másfélét is… És azt kellett látni, hogy bizony erős a konkurencia: egy olyan komédia, amitől biztosan kifekszik a nézőtér és egy kiváló darab, amiben mindenki… De nem mondom el, hogy mi a vége… És ahány terem, annyi rendezés: az egyikben a mozgás beállítása, a másikban egy rövid passzus élezése, csiszolása.
Akik persze jobban figyelnek, láthatják, hogy a világ és a színház mégsem olyan mértékben korrelál egymással, mint azt első pillantásra gondolnánk, lévén vasárnapra a színházból kijön majd valami, amit mi hagyományos szóval értékesként szoktunk emlegetni – ez már biztosan látszik. A világnak meg… Na, annak már mindegy.