Nézőcsúcsokat döntöget a Szarvas Vízi Színház Vers a víz fölött és a TeÁtrium ingyenes kulturális programsorozata is. Hétfőn este több mint háromszázan voltak kíváncsiak a Színészszerelem című estre, melyet Komáromi Anett és Nagy Róbert a Jókai Színház művészei állítottak össze Domján Edit és Szécsi Pál legendás szerelméről a TeÁtrium közönségének. Házigazdaként dr. Szvercsák Szilvia jegyzőasszony és családja várta az érkezőket. Tegnap pedig közel nyolcszázan mentek el a Szarvasi Vízi Színházba, ahová Lapis Erika – a Jókai Színház Aldonzája és Sally Bowles-a – jóvoltából beköltözött a mesés Párizs bohém világa és ezzel együtt Edith Piaf is. A vendégeket házigazdaként dr. Molitorisz Pál nyugalmazott főügyész fogadta.
A két helyszínen estéről estére több száz néző meríthet és töltekezhet a vers, a felolvasószínház vagy a dalestek adta művészetből, találkozhatnak egymással és a művészekkel, mindezt tehetik anyagi helyzetüktől függetlenül, hiszen az előadások ingyenesek. Az esteken Békés megye, Békéscsaba illetve Szarvas város prominens személyiségei, közszereplői családjukkal együtt házigazdaként fogadják a vendégeket.
Közszolgálat, közösségteremtés. – vallják a Jókai Színház vezetői. A két város lakossága és a nyárra ide látogató vendégeik örömmel élnek a lehetőséggel. Jönnek, találkoznak, hallgatják a verseket, és viszik a jó hírét a városnak, Békés megyének.
Szeptember elejéig további kulturális programok változatos kavalkádja biztosítja a pezsgő kulturális életet a TeÁtriumban és a Szarvasi Vízi Színházban is, tartson velünk Ön is!