Jelmeztervek-elfogadva!

Petrovszki Árpád,  Kiss Katalin és Tege Antal

Május közepére kell elkészülnie az Edit és Marlene című stúdióprodukciónak, melyet Tege Antal jegyez rendezőként.

Két világsztár, két óriási személyiség találkozását, életük és karrierjük néhány ponton való összekapcsolódását láthatjuk majd a színpadon. A zabolázhatatlan, különböző szenvedélybetegségekkel küzdő "utca leánya", Edith Piaf, és az arisztokratikusan fegyelmezett porosz "úrinő", Marlene Dietrich barátsága, izgalmas, fordulatokban bővelkedő életpályája a színpad, a zene, az éneklés imádatában fonódik eggyé.

Egy időtlen darab hűtlenségről, a hűség városában

Vörös és feketeA Vörös és Fekete fergeteges sikere, Sopronban a Vándorfesztiválon.

Piros Ildikó, Jászai-díjas Érdemes művész ölelése a színpadon, és a közönség szeretete zárta a Vándor fesztivál meghívott produkcióinak sorát, a nyugati végen.

A fesztivál legjobb produkciója - hallatszott a szünetben kifelé induló közönség között a moraj, s az előadás végén szűnni nem akaró taps is ezt igazolta.

A tavasz megérkezett

Farsang Katalin és Balczó PéterNagyszámú közönség előtt népszerűsítette hétfő este a Jókai Színház Vigadójában az opera műfaját a békéscsabai Farsang Katalin és Balczó Péter, az Adagio ismert tenoristája.

 

 

A tavasz ébredése

Balczó Péter, a népszerű Adagio trio tenoristája

A Békés Megyei Jókai Színház tisztelettel meghívja Önt és barátait Farsang Katalin és Balczó Péter - a népszerű Adagio trió tenoristája - „A tavasz ébredése" c. előadóestjére 2009. március 30-án este 7 órára a Jókai Színház Vigadótermébe. Zongorán kísér: Boda Balázs és Major Pius. Felkészítő tanár: Prof. Dr. Mohos Nagy Éva. Műsoron J. Offenbach, W.A. Mozart, G. Verdi, Liszt Ferenc, Luigi Arditi, G.F. Händel, FR. Schubert, G. Donizetti, J. Strauss klasszikus énekművei. Az est műsorvezetői Vozár M. Krisztián és Lovas Csilla lesznek. Belépőjegy 500 forintos áron váltható a Jókai Színház jegyirodájában.


Dani Tibor emlékére

A színházban csak fontos emberek vannak!
Ezt az alapvető – tehát vitatható – tézist legutóbb Törőcsik Maritól hallhattuk. Ő visszajött közénk a színházi létbe. Az élet kiszámítható, de el nem fogadható, rendje szerint távozók is vannak. Halottainktól búcsúzni nem feladat, kötelesség. Különösen akkor, ha az eltávozott élete alkotó szakaszának meghatározó idejét töltötte a Jókai Színház falai között. Dani Tibor színpadmestertől búcsúzunk most, mindannyian, akit március 27-én, Köröstarcsán helyeztek örök nyugalomra.

Sopronban a Vörös és fekete

Vörös és fekete a Békés Megyei Jókai Színház előadásában

A Soproni tavaszi napok keretében rendezik meg március 23. és 29. között a Színházi Vándorfesztivált. A hétnapos rendezvényen a vendéglátó Soproni Petőfi Színház mellett a kecskeméti, a szolnoki, a debreceni, a veszprémi, a székesfehérvári és a békéscsabai színházak mutatkoznak be egy-egy sikeres darabjukkal. A legjobban szereplő társulat megkapja a Pro Kultúra Sopron közönségdíjat.

Szombatra a Békés Megyei Jókai Színház nagy sikerű Vörös és fekete című előadása kapott meghívást.


Lovass Ágnes: "Nincs kegyelem, dönteni kell"

Női Lapozó | A színházi súgók szerepét jól ismerjük, de hogy pontosan hogyan is végzik a munkájukat, arról vajmi keveset tudunk. Éppen ezért kerestük meg Lovass Ágnest, aki húsz éve van a pályán. Műhelytitkok és sztorik a súgólyukból, ami egyébként már nem is létezik.

Midőn Újkígyóson

Újkígyóson mutatta be a Békés Megyei Jókai Színház társulata Zalán  Tibor: Midőn  halni készült című drámáját

A Színház Világnapja alkalmából, 2009. március 27-én, Újkígyóson, a Petőfi Sándor Művelődési Házban mutatta be a Békés Megyei Jókai Színház társulata Zalán Tibor: Midőn halni készült című drámáját.

Az előadás előtt Merő Béla, rendező méltatta a nap jelentőségét, majd felolvasta Augusto Boal brazil drámaíró, rendező ez évi, színházi világnapi üzenetét.

Március 27 - Színházi világnap

Augusto Boal

Különösek az emberi társadalmak mindennapjai, de bizonyos alkalmakkor mégis színházi előadásokra van szükségünk. Ezek fontos társasági események, olyanok, mint amilyenre most eljöttek.

Nem tudatosul bennünk, de az emberi kapcsolatok színházi mintákat követnek: a tér használata, a testbeszéd, a szavak megválasztása, a hanghordozás, a gondolatok és érzelmek ütközése, vagyis mindaz, amit a színházban bemutatunk, és saját életünkben is megélünk, azt sugallja: a színház teremtett minket!

Kányádi 80 & Erdélyi Lajos: Művészportrék

Kányádi Sándor (fotó: kultura.hu)

A Békés Megyei Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit 2009. március 31. (kedd) 19.00 órára a Békés Megyei Jókai Színház Vigadójába Kányádi 80 című, a mestert születésnapja alkalmából köszöntő irodalmi estjére, valamint Erdélyi Lajos Művészportrék című kiállításának megnyitójára.

 

Mágnás Miska - nagyoperett 2 felvonásban

Mágnás Miska - nagyoperett 2 felvonásban a Békés Megyei Jókai Színházban

A Mágnás Miskát 1916-ban mutatták be, dalait ma is országszerte éneklik: Hoppsza Sári, A nő szívét ki ismeri, Fáj, fáj a szívem, Úgy szeretnék boldog lenni, Tasziló a neve, Adj egy csókot, illárom haj, Ó, suhogó selyemszálak, Cintányéros cudar világ, Csiribiri kék dolmány.

Március 26-án, 27-én és 28-án, a Turay Ida Színház vendégjátékában, a címszerepben Nemcsák Károlyt láthatjuk!

Workshop a Jókai Színházban - Videóval

Békés Megye Online | Harmadik alkalommal rendezték meg a Színitanház Workshopot a Békés Megyei Jókai Színházban. A workshoppal egybekötött nyílt nap keretében az érdeklődő fiatalok megismerkedhettek a színházban folyó képzéssekkel és az ott oktató tanárokkal.

Sporthírek

Ami tény: Zahorán Ádám nyert!

Kedves Olvasóink! Sporthíreink következnek.

Nem, nem tévedés, mert habár kultúrával foglalkozó intézmény vagyunk, ámde mind a sportnak, mint a művészetnek komoly társadalmi szervezőereje van. Csak példaképpen említve, ha Seregi rendező nem futballozott volna éveken át Vikidál Gyulával, lehet, hogy Zalán Tibornak egy kedves, halk szavú Apafi Mihályt kellett volna szerepbe írnia… Ám így, lám az izzadtságos csaták és a baráti sörözések után, kedvükre tombolhattak az indulatok a színpadon.

Vándorfesztivál megnyitó Sopronban

Cseke Péter, Vidnyánszky Attila, Darvasi Ilona, Fekete Péter és Eperjes Károly

Egy színház szakmai rangját a fesztiválokra való meghívások számából is lemérhetjük.
Általában azokat az előadásokat válogatják be, hívják meg a szakmai fórumokra, fesztiválokra, amelyek országos, esetenként nemzetközi, viszonylatban is odafigyelésre méltóak. A fesztiválokon a szakma krémje – írók, rendezők, kritikusok – előtt mérettetik meg a produkció, s csak fesztiválokon, más színházak kiemelt produkcióival összehasonlítva mérhető le pontosan az aktuális színházi mozgások között elfoglalt helye.
Az idei évben a Békés Megyei Jókai Színház társulata, korábban sosem látott számban kapott meghívást különböző fesztiválokra. És hol van még a vége...

Oldalak


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
 
2018. szeptember
 

Keresés...

Keresés űrlap


KÖVETKEZIK

2018. szeptember 24., hétfő, 11:00
Nagyszínház
  Lepke-bérlet  


 

 
 
                         

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


Munkatársainknak





Google+