fbpx Békéscsabai Jókai Színház



WORKSHOP, CSÍNOM PALKÓ!

Olga Gonobolin (balra) tanítványával

A Fiatal Színházművészetért Alapítvány által működtetett Színitanház első- és másodéves design-szakos hallgatói a mai napon, egyedülálló szakmai workshop keretében, a papírszobrászat alapjaival ismerkedhettek.

 

 

 

Felszálló ágban

Fotó: Váradi Zoltán

OLGA GONOBOLIN MEGÉRKEZETT BÉKÉSCSABÁRA

Olga Gonobolin

A díszletkészítő és jelmeztervező szakemberek számára a papír mindig fontos kiindulási pont. Egy üres papírlap látványa azonnal alkotásra ösztönzi már a gyereket is, és ahogy haladunk előre az időben, egyre absztraktabb rajzokra, modellezésekre leszünk képesek; hacsak, valamiért, nem hagyjuk elnyomni magunkban ezt a vágyat.

A díszletek és jelmezek jobbára rajzként nyerik el első formájukat, hogy abból kiindulva tárgyiasuljanak majd a színpadon.

Azonban, előfordul olyan is, hogy a papír önálló életre kel.

NEMES ANYAGOKKAL, A LEGJOBB SZAKEMBEREKKEL

Éber Tamás

A Békés Megyei Jókai Színház már a tavalyi évben is igyekezett olyan szakemberekkel együtt dolgozni, akiknek szakmai hitele, átható energiája inspirálja, új megoldásokra serkenti a színház szakembergárdáját is.

Link: Nézzen bele, hogyan készülnek a Lüzisztraté bőr jelmezei!

ELIZABETH FRIENDSHIP MAGYARORSZÁGON - CSAK PÁR NAPIG!

Mesterkurzus Európa egyik leghíresebb jelmez-szakértőjével!

Egy vadonatúj, kitűnő szakkönyv európai bemutatója - az anyaországbeli (Anglia) könyvbemutató előtt!

NYÍLT NAP ÉS ÉVADNYITÓ GÁLA A JÓKAI SZÍNHÁZBAN

Hatalmas érdeklődés a Nyílt Napon

A tavalyi évad során a Békés Megyei Jókai Színház lehetőséget biztosított a beavató-színházas középiskolás színházrajongó fiataloknak, hogy betekintést nyerjenek a színházi életbe, bekukkanthassanak a kulisszák mögé, a zsinórpadlás, a forgószínpad, a smink, a festőtár, vagy akár a színészklub világába. A bérletes nézők és a színházrajongók visszajelzése szerint, nemcsak az ifjabb, de a felnőtt korosztály is igényli ezt a lehetőséget.

FELSZÁLLÓ ÁGBAN

Vajon, hogy kerül a Színház homlokzatára egy kétüléses, kétkormányos vitorlázó repülőgép?

Egyáltalán, mi keresni valója van ott?

 

Oldalak


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019. augusztus
 

Keresés...

Keresés űrlap


Érdekel a színház csodálatos világa? 

Ha részese szeretnél lenni, akkor jelentkezz a Békéscsabai Jókai Színházban működő Színitanház érettségi utáni 2 éves OKJ-s szakmai képzéseire.

Gyakorlatos színész, vagy 

Színházi táncos, vagy 

Színháztechnikus, szcenikus szak nappali; 

Közművelődési és közönségkapcsolati szak levelező oktatásai közül választhatsz.

A jelentkezési lap beadása folyamatos, a felvételi időpontja:

augusztus 22. csütörtök 10 óra.

Helyszíne Ibsen Ház, Békéscsaba Andrássy út 3.

A felvételi elvárások és egyéb információk a szinitanhaz.hu oldalon találhatóak.

Érdeklődhetsz a Jókai Színház jegyirodájában is.


nletter.png
 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


Munkatársainknak