• Főoldal
  • Előadások
    • Havi műsor
    • Előadások
    • Képgaléria
    • Videók
  • Jegy és bérlet
  • Társulat
  • A színház
    • Ismertető
    • Műszaki paraméterek
      • Nagyszínpad
      • Kamaraszínház
      • Stúdiószínház
    • Kapcsolat
  • Hírek, események
    • Hírek
    • Események
    • Angyalok szárnyalása
    • Mindentudás Színházi Egyeteme
    Jegyvásárlás

    Hírek

    Ismét műsoron a Manka

    2017. május 19.
    A szatmárnémeti Harag György Társulat 2017. május 23-án, kedden 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott Manka című előadását a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, színpadi nézőtérrel.

    Az előadásra 25 illetve 18 lejes áron válthatók jegyek a színház jegypénztárában előadások előtt vagy hétköznaponként 10 és 17, szombaton 10 és 13 óra között, illetve a helyszínen az előadás előtt egy órával, valamint a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül.
    A Hatházi András által írt és rendezett előadás május és június folyamán magyarországi turnéra indul, így láthatja majd a budapesti József Attila Színház közönsége és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház is vendégül fogja látni.

    Gaál Gyula, Poszet Nándor
    Gaál Gyula, Poszet Nándor
    Fotó: Czinzel László

    A Manka valós, életrajzi mintákból ihletődött szöveg, amely egy pályázati kiírás apropóján született. „A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával kiírt Székely János Határon Túli Magyar Drámaírói Ösztöndíj felhívására írtam meg ezt a darabot, amely aztán nyertes is lett. Az előadás persze nem egészen ugyanazon szövegkönyv mentén készült el, hiszen az irodalom és a színpadon megszólaló szöveg a legtöbb esetben eltér, a próbafolyamat során szükségszerűen átalakul” – nyilatkozta korábban az előadás kapcsán Hatházi András rendező, Jászai- és kétszeres UNITER-díjas színész, egyetemi oktató, a kolozsvári színiakadémia tanára.

    a Harag György Társulat PR-irodája

    Hírlevél feliratkozás

    Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!

    fb ig yt tiktok

    Kapcsolat

    6500 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.

    +36-66-519-559

    jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu

    Gyorslinkek

    • Jegyvásárlás
    • Színművészek
    • Előadások

    Jogi információk

    • Nyereményjáték szabályzat
    • ÁSZF
    • Adatkezelési nyilatkozat
    • Jogi nyilatkozat
    • Közérdekű adatok

    Csak munkatársak számára elérhető belső oldalak

    • Próbatábla