• Főoldal
  • Előadások
    • Havi műsor
    • Előadások
    • Képgaléria
    • Videók
  • Jegy és bérlet
  • Társulat
  • A színház
    • Ismertető
    • Műszaki paraméterek
      • Nagyszínpad
      • Kamaraszínház
      • Stúdiószínház
    • Kapcsolat
  • Hírek, események
    • Hírek
    • Események
    • Angyalok szárnyalása
    • Mindentudás Színházi Egyeteme
    Jegyvásárlás

    Hírek

    Jelentős összeggel támogatják Tündérhon létrehozását

    2022. március 17.
    Sikeres volt a Harag György Társulat és a Dinu Lipatti Filharmónia közös jótékonysági rendezvénysorozata, melynek bevételeivel a Noe Partium Egyesületet támogatták, hogy lehetőséget teremtsenek az egyesület egykori alapító elnöke, a néhai Löchli Tünde utolsó nagy projektjének megvalósítására.
    Románia első bárkaotthona – a Tündérhon – megépülése után olyan fogyatékkal élő felnőttek lelhetnek majd otthonra az intézmény falai között, akikről a már idős, vagy nehéz anyagi helyzetben levő szüleik, rokonaik nem tudnak tovább gondoskodni.

    A jótékonysági rendezvénysorozat első állomása a Harag György Társulat Csongor és Tünde előadása volt, majd szintén a jó cél érdekében adakoztak és váltottak jegyet a szatmáriak annak a Harag György-portréfilmnek a vetítésére, amelyet a tévés premier előtt, elsőként láthatott a szatmári közönség. Ezt követően a Dinu Lipatti Filharmónia művészei is jelentős összeggel járultak hozzá a gyűjtéshez: egy operettgála jótékonysági bevételeit ajánlották fel a nemes cél érdekében, és külön szponzorként bevonták az Autonet Import Kft-t is a jótékonysági gyűjtésbe – amelynek során összesen 24.939 lej és 10.000 forint értékben érkeztek felajánlások a Noe Partium Egyesület javára.

    A Harag György Társulat képviseletében Bessenyei Gedő István társulatigazgató, a Dinu Lipatti Filharmónia képviseletében pedig Kovács Pistuka Emőke főigazgató adta át március 16-án, a filharmónia előcsarnokában a Noe Partium Egyesület képviselőinek az összegyűjtött támogatást: 14.939 lejt és 10.000Ft-ot, amelyhez a színház 9777 lejjel és 10.000 Ft-tal, a Dinu Lipatti Filharmónia pedig, a jótékonysági koncertje során gyűjtött felajánlásokból 5.162 lejjel járult hozzá. Mindezeken felül, az Autonet Import kft. 10 ezer lej értékű csekket adott át külön adományként a filharmóniában tartott koncertet követően a Noe Partium egyesület képviselőinek. A színházban összegyűlt összegből 1.000 lejjel a Fery’sInvest járult hozzá az akció sikerességéhez.

    Az összesen több mint 25.000 lej értékű támogatás mindazonáltal csak az első, de nagyon fontos lépés a Tündérhon megépítése felé vezető úton az Egyesületnek, amelynek eléréséhez még sok nagylelkű adományozóra és a külföldi partnerintézmények segítségére is szüksége lesz a szervezetnek. A színtársulat és a filharmónia művészei, nagyszabású jótékonysági akciójukkal az ügy fontosságára szerették volna felhívni elsősorban a közösség figyelmét, arra bátorítva mindenkit, aki megteheti, hogy segítsék tovább, hasonló lelkesedéssel az egyesület munkáját és elsődleges célját: váltsuk valóra együtt egy Tündér álmát!

    Hírlevél feliratkozás

    Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!

    fb ig yt tiktok

    Kapcsolat

    6500 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.

    +36-66-519-559

    jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu

    Gyorslinkek

    • Jegyvásárlás
    • Színművészek
    • Előadások

    Jogi információk

    • Nyereményjáték szabályzat
    • ÁSZF
    • Adatkezelési nyilatkozat
    • Jogi nyilatkozat
    • Közérdekű adatok

    Csak munkatársak számára elérhető belső oldalak

    • Próbatábla