• Főoldal
  • Előadások
    • Havi műsor
    • Előadások
    • Képgaléria
    • Videók
  • Jegy és bérlet
  • Társulat
  • A színház
    • Ismertető
    • Műszaki paraméterek
      • Nagyszínpad
      • Kamaraszínház
      • Stúdiószínház
    • Kapcsolat
  • Hírek, események
    • Hírek
    • Események
    • Angyalok szárnyalása
    • Mindentudás Színházi Egyeteme
    Jegyvásárlás

    Hírek

    Közönségtalálkozó Szakonyi Károllyal

    2018. január 21.
    A fenti kérdést egy néző tette fel a Játékszín közönségtalálkozóján, január 19-én, egy jelenet szereplőjére utalva. Szakonyi Károly Két nő című színművének délelőtti előadása után több, mint ötvenen maradtak a publikumból, hogy személyesen találkozzanak a szerzővel és az alkotókkal. A beszélgetést Lőkös Ildikó, a produkció dramaturgja vezette.

    Szakonyi Károly Két nő című színművének délelőtti előadása után több, mint ötvenen maradtak a publikumból, hogy személyesen találkozzanak a szerzővel és az alkotókkal. A beszélgetést Lőkös Ildikó, a produkció dramaturgja vezette.

    Szakonyi Károly 2014-ben íródott, Két nő című darabját Tóth Enikő és Zsurzs Kati játssza a Teréz körúti színpadon, Cseh Judit rendezésében. A Két nő témája – megcsalás, megcsalatás, magány – önmagában érdekfeszítő, és hálás alapanyag a különféle művészeti műfajok alkotói számára. Az előadás utáni találkozón a közönség is megerősítette: a párkapcsolat, házasság kudarcai, az egyedüllét kérdésköre sokaknak elevenébe talál. A nézők közül többen személyes történetükkel reflektáltak a színpadi cselekményre.

    „Nő nélkül nincsen darab, mint ahogy konfliktus sincsen nélkülük” – így szólt Szakonyi felütése. A szerző a közönségtalálkozón elmondta: a nők sokkal színesebb lelkülettel rendelkeznek, mint a férfiak, ami a nőkről íródott színművek figuráinak ábrázolásmódjában is visszaköszön – a darab azonban nem a megíráskor, hanem a színpadon teremtődik. Kiemelte, hogy a Két nő jó kezekbe került, a rendező saját női érzékenységét is beleapplikálta a színrevitelbe, mint ahogyan benne volt a két színész élettapasztalata is.

    Lőkös Ildikó, Szakonyi Károly, Tóth Enikő, Zsurzs Kati, Cseh Judit
    Lőkös Ildikó, Szakonyi Károly, Tóth Enikő, Zsurzs Kati, Cseh Judit

    Cseh Judit rendező a szereplők személyiségének kibontásáról beszélt, ahogyan a próbafolyamat során egyre mélyebben mutatkozott meg a két nő belső világa. Hangsúlyozta, milyen fontos küldetést valósított meg a szerző azzal, hogy két nőre írt színművet, nagyon kevés lehetőség adódik ugyanis hasonló figurák életre keltésére a színpadi irodalomban. Fiatal színésznők számára bőségesen íródott szerep, időseknek is akad, ugyanakkor a köztes korosztály számára hiányoznak ezek a lehetőségek, különösen a kortárs magyar szerzőktől. Színházi pályafutására nagy hatással volt az Adáshiba – ennek fényében úgy gondolja, ezt a Szakonyit-művet rendezni is nagy lehetőség volt.

    Tóth Enikő számára érdekes felfedezőút volt, hogyan éli meg, milyen eszköztárral ábrázolja a magányt két különböző karakterű színésznő. Zsurzs Kati figurája a szerep szerint belekeseredik az életébe, az általa életre keltett Edina viszont saját világot teremt magának, ami eleinte kiválóan működik is... A közönségtalálkozó hangulatára utalva elmondta, a 2017-es, felolvasószínházi bemutatón is érezhető volt, mennyire megy velük és a történettel a közönség, akkor a Bock Színpad nézőteréről senki nem mozdult, annyira várták a közös beszélgetést. Zsurzs Kati – több nézői észrevételre reagálva, melyek szerint a szerző kiválóan ír nőkről – elmondta, a történetből azért az is kiderül, hogy Szakonyi, bár két asszonyról írt, nemcsak a nőkről tud mindent; speciális véleménye van a férfiakról, amely nem feltétlenül pozitív. Így a Két nő előadása alatt sok férfi is magára ismerhet a nők megszólalásai alapján.

    A kétszereplős, keserédes drámát december 8-án mutatta be a Játékszín, melynek utazó produkciója lesz a darab.

    Hírlevél feliratkozás

    Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!

    fb ig yt tiktok

    Kapcsolat

    6500 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.

    +36-66-519-559

    jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu

    Gyorslinkek

    • Jegyvásárlás
    • Színművészek
    • Előadások

    Jogi információk

    • Nyereményjáték szabályzat
    • ÁSZF
    • Adatkezelési nyilatkozat
    • Jogi nyilatkozat
    • Közérdekű adatok

    Csak munkatársak számára elérhető belső oldalak

    • Próbatábla