Bátor húzással indítja idei évadát a békéscsabai teátrum új vezetősége: egy új nemzetközi szemlét indít útjára, amely a kicsit tágabb régióból merítve mutat meg izgalmas színházi programot. A merész kezdeményezés viszont már most úgy látszik, hogy bejött, hiszen a közönség igazi érdeklődéssel kísérte az első nap eseményeit. „Itt van a világ legjobb közönsége.” – emelte ki a fesztivál megnyitóján Alexandru Grecu rendező, a Moldovai Nemzeti Színház igazgatója, a zsűri elnöke, aki elragadtatással szólt a fesztivál ötletéről, amelynek szándéka, hogy közelebb hozza egymáshoz a színházi műhelyeket. A megnyitón a közönség jó hangulatú zenés ízelítőt kapott a békéscsabai évad előadásaiból, a színház előtti téren a felnőttek és a gyerekek is szemmel láthatóan élvezték a műsort beharangozó, rendhagyó koncertet.

A kísérőprogramok már ezt megelőzően elkezdődtek, délután egy tartalmas, lapbemutatóval egybekötött beszélgetést vezettek a Bárka folyóirat szerkesztői, Elek Tibor és Farkas Wellmann Éva, a két vendég pedig két zentai alkotó, Beszédes István költő, a zEtna internetes irodalmi folyóirat főszerkesztője és Verebes Ernő költő, drámaíró volt, akikkel arról is szót ejtettek, vajon mi jellemzi ma a vajdasági magyar irodalmat, és egyáltalán, lehet-e specialitásokat találni a délvidéki szerzőknél. Sokirányú, és elgondolkodtató beszélgetés kerekedett, amely talán felvezetőül is szolgált az egyik esti előadáshoz, hiszen a Zentai Kamaraszínház Élőhomok című produkciója nyitotta meg a fesztivál előadásainak sorát.

A költői víziókat, mozgásszínházi elemeket és hangulatos zenei motívumokat elegyítő, tulajdonképpen szöveg nélküli előadásban két művész inspirációjára alkotott sajátos színpadi világot Mezei Kinga rendező. Az ikonikus délvidéki költő, Tolnai Ottó és a barát-alkotótárs képzőművész, Petrik Pál munkáinak és szoros kapcsolatának ihletésére készült produkció bravúrosan mutatta meg, hogyan lényegül át a hétköznapiság művészi matériává, s tette mindezt ellenállhatatlan, groteszk humorral. Jó érzés volt látni a zentaiak sokrétű színészi tudását, átéltségét, fogékonyságát a líra, a drámaiság és a jókedvű játékosság iránt. Szép sikerrel vette a közönség ezt a nem feltétlenül szokványos, ám mindenképpen magával ragadó produkciót.

Az első este zárásaként a nagyváradi Szigligeti Színház mutatta be Gogol elnyűhetetlen művének, A revizornak egy nagyon is kortárs változatát. A jellegtelen, talán kissé szocreál hangulatot is megidéző irodabelsőben játszódó, modern kellékeket felvonultató és modern nyelvezetű átirat kemény, mondhatni brutális szembesítésre késztette a nézőt: „A világ mit sem változott.” – jegyezte meg a mellettem ülő két néző a szünetben. Erős és kegyetlen mondatok, remek szövegkönyv, pontosan megrajzolt, de abszurdba hajló figurák, nyomasztó helyzetek. És hogy semmiképp ne legyen kétségünk a mai párhuzamokról, napjaink jellegzetességei is belekerültek: a polgármesternét alakító Tasnádi-Sáhy Noémi nagymonológja arról, hogyan képzeli el a felemelkedését, egyszerűen letaglózza az embert, rávilágítva arra is, milyen elképesztően felszínes korban élünk.

Két erős, bár teljesen különböző hangulatú darabbal indított tehát a Nexus, s ez így van jól, hiszen mi más is lenne a cél, mint megmutatni a színház varázslatos sokféleségét.

Jöhet a folytatás...