• Főoldal
  • Előadások
    • Havi műsor
    • Előadások
    • Képgaléria
    • Videók
  • Jegy és bérlet
  • Társulat
  • A színház
    • Ismertető
    • Műszaki paraméterek
      • Nagyszínpad
      • Kamaraszínház
      • Stúdiószínház
    • Kapcsolat
  • Hírek, események
    • Hírek
    • Események
    • Angyalok szárnyalása
    • Mindentudás Színházi Egyeteme
    Jegyvásárlás

    Hírek

    Páskándi-est, kiállítás-megnyitó és ősbemutató a SzatmART első napján

    2016. október 13.
    A Szatmárnémeti Harag György Társulat 2016. október 14-én ismét elfoglalja a frissen felújított, csaknem 125 éves, történelmi színházépületét. Az erre az alaklomra szervezett, ötnapos ünnepségsorozat nyitányaként pénteken, 16:30 órától a színház előterében Szatmárnémeti múlt századfordulós építészete címmel nyitják meg azt a tárlatot, amelyet Muhi Sándor állított össze, és amely a rendezvénysorozat alatt végig díjmentesen látogatható.

    17 órától kerül sor a hivatalos díszmegnyitóra, amelyet a Szavak szeretőjének szült anyánk...” című Páskándi Géza-est követ Szugyiczky István, a társulat örökös tagja szerkesztésében-rendezésében. A műsorban közreműködnek: Kovács Éva - Poór Lili-díjas, Nagy Csongor Zsolt, Rappert-Vencz Gábor - Kovács György-díjas és Frumen Gergő színművészek.
    Az est záróeseményeként tekintheti meg a közönség a külön az erre a megnyitóra íródott, szatmári születésű szerző, Láng Zsolt Bartók zongorája című művéből Patkó Éva által színre vitt ősbemutató-előadást. Ahogy a rendező a bemutatót megelőző sajtóbeszélgetésen elmondta, ez egy szatmári tollából származó, szatmáriaknak, de nem csak nekik, Szatmárról szóló előadás. „Tele van olyan finom utalásokkal, amelyeket a városlakók azonnal érteni fognak, de az a hely, amelyet mi a színpadon megjelenítünk, természetesen egy fiktív Szatmár” – fogalmazott Patkó Éva.

    Moldován Blanka, Nagy Csongor Zsolt
    Moldován Blanka, Nagy Csongor Zsolt
    Fotó: Czinzel László

    Az október 14-18 között tartott rendezvénysorozat programjait a társulat ajándéknak szánja hűséges közönsége számára, így bérleteseinek szimbolikus, 1 lejes áron kínál belépőjegyeket, a bérlettel nem rendelkező érdeklődők számára pedig a 2016/17-es évadra meghirdetett alap jegyárak érvényesek, azaz az adott helyár függvényében 10 és 35 lejes áron válogathatnak a szabad helyek között. Emellett a programsorozat kísérőrendezvényei, képzőművészeti tárlat, könyvbemutatók, kerekasztalbeszélgetések, mindenki számára ingyenesen látogathatók.

    a Harag György Társulat PR-osztálya

    Hírlevél feliratkozás

    Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!

    fb ig yt tiktok

    Kapcsolat

    6500 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.

    +36-66-519-559

    jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu

    Gyorslinkek

    • Jegyvásárlás
    • Színművészek
    • Előadások

    Jogi információk

    • Nyereményjáték szabályzat
    • ÁSZF
    • Adatkezelési nyilatkozat
    • Jogi nyilatkozat
    • Közérdekű adatok

    Csak munkatársak számára elérhető belső oldalak

    • Próbatábla