• Főoldal
  • Előadások
    • Havi műsor
    • Előadások
    • Képgaléria
    • Videók
  • Jegy és bérlet
  • Társulat
  • A színház
    • Ismertető
    • Műszaki paraméterek
      • Nagyszínpad
      • Kamaraszínház
      • Stúdiószínház
    • Kapcsolat
  • Hírek, események
    • Hírek
    • Események
    • Angyalok szárnyalása
    • Mindentudás Színházi Egyeteme
    Jegyvásárlás

    Hírek

    Tiszaújvárosban vendégszerepelt a Harag György Társulat

    2018. október 14.
    Szombaton, október 13-án Tiszaújvárosban, a Színház Határok Nélkül programsorozatát nyitotta meg a Charley nénje című előadás, amely – ahogy már az Északi Színház színpadán is – hatalmas sikert aratott.
    Ezzel a produkcióval köszöntötte a 2017/2018-as színházi évadban a társulat az újesztendőt, a bérletes és a bérleten kívüli előadásokat is telt ház előtt játszották minden alkalommal.

    A magyarországi rendezvény kapcsán fontos elmondani, hogy a színházi sorozat nyitóbeszédét Nagy Orbán, az Északi Színház vezérigazgatója és a Harag György Társulat színésze mondta el. Köszöntötte a tiszaújvárosiakat mint sok határon túli színházi műhely régi barátait, akik az általánosan terjedő „haknikultúra” helyett az igényes színházi előadásokat értékelik.

    Tiszaújvárosban immár tizennégy éve szervezik meg a Színház Határok Nélkül programsorozatot, melynek mára már rendszeresen visszajáró vendége lett a szatmárnémeti társulat.

    Az előadásról
    Charley és barátja, Jack beleszeretnek a szép Spittigue lányokba, Kittybe ás Annie-ba, akiket apjuk féltékenyen őriz. Ráadásul a fiatalembereket nem veti fel a pénz, ezért esélyük sincs a zord apa jóindulatát elnyerni. Charley nénjének, a dúsgazdag milliomosnak látogatása azonban reményt kelt a fiatalokban. Remek tervet eszelnek ki, ám mindent tönkre tenni látszik, hogy Donna Lucia, a néni nem érkezik meg. Ezen az apróságon hamar túlteszik magukat a fiatalemberek és ráveszik barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét. Minden szépen halad addig, míg a valódi Donna Lucia meg nem érkezik.

    Az előadás szereplői: Nagy Csongor Zsolt, Péter Attila Zsolt, Gaál Gyula, Rappert-Vencz Gábor, László Zita, Diószegi Attila, Bándi Johanna, Laczkó Tekla, Bogár Barbara és Nagy Orbán. Rendező: Bessenyei István.”


    Kapcsolódó linkek

    • https://www.youtube.com/watch?v=Yc84Hv0D8sUÍgy készült a Charley nénje

    Hírlevél feliratkozás

    Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!

    fb ig yt tiktok

    Kapcsolat

    6500 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.

    +36-66-519-559

    jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu

    Gyorslinkek

    • Jegyvásárlás
    • Színművészek
    • Előadások

    Jogi információk

    • Nyereményjáték szabályzat
    • ÁSZF
    • Adatkezelési nyilatkozat
    • Jogi nyilatkozat
    • Közérdekű adatok

    Csak munkatársak számára elérhető belső oldalak

    • Próbatábla