• Főoldal
  • Előadások
    • Havi műsor
    • Előadások
    • Képgaléria
    • Videók
  • Jegy és bérlet
  • Társulat
  • A színház
    • Ismertető
    • Műszaki paraméterek
      • Nagyszínpad
      • Kamaraszínház
      • Stúdiószínház
    • Kapcsolat
  • Hírek, események
    • Hírek
    • Események
    • Angyalok szárnyalása
    • Mindentudás Színházi Egyeteme
    Jegyvásárlás

    Hírek

    Turnéra indul a Harag György Társulat

    2019. október 8.
    A számos fesztiválon és helyszínen lép színpadra az októberi hónapban az Északi Színház Harag György Társulata.
    Először a Bessenyei Gedő István társulatigazgató és Bordás Attila által rendezett Hippolyt, a lakáj című előadás vendégszerepel október 10-én Margittán, a helyi művelődési házban, majd egy nappal később Tiszaújvárosban, a Derkovits Gyula Művelődési Központban kaphat a közönség betekintést Schneiderék életébe, amit igencsak felfordít a frissen alkalmazott lakáj. A szatmári előadás nyitja egyébként az idei Színház Határok Nélkül című rendezvénysorozatot, melynek visszatérő vendége a Harag György Társulat.

    Pár nappal később, október közepén Székelyföld felé veszi az irányt a társulat, október 16-án pedig Gyergyószentmiklóson, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium programjában szerepel a Székely Csaba Semmit se bánok című drámája, Lendvai Zoltán rendezésében. A következő megálló Csíkszereda lesz október 17-én, ott a Szakszervezetek Művelődési Házában lesz látható a nagy sikerű előadás.

    Október 19-én az UNITER színházi szövetség által szervezett, és emiatt Románia legrangosabb és legjelentősebb színházi fesztiváljaként számontartott esemény vendége lesz a Semmit se bánok című produkcióval a Harag György Társulat Bukarestben.

    A fővárosban másfél évtizedes kihagyást követően, 2018. őszén lépett fel először a társulat, a Festin pe Bulevard színházi fesztiválon, a Tévedések vígjátéka című Shakespeare-vígjátékkal. A kétszeres UNITER- és Jászai-díjas Bocsárdi László által rendezett előadás pedig megkapta a seregszemle közönség-zsűrijének a díját is. A mostani meghívás azonban még ehhez képest is mérföldkőnek számít, mivel a társulat előadásai a rendszerváltás óta eltelt évtizedek során még soha nem szerepeltek e rangos seregszemle műsorán.

    A turné Kézdivásárhelyen, a Vigadóban ér véget, ahol október 21-én lesz látható a Semmit se bánok című előadás.

    Kapcsolódó linkek

    • https://www.youtube.com/watch?v=Yv5qqnHLnkA&t=7sHippolyt, a lakáj trailer
    • https://www.youtube.com/watch?v=w91SWeCcrYESemmit se bánok trailer

    Hírlevél feliratkozás

    Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!

    fb ig yt tiktok

    Kapcsolat

    6500 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.

    +36-66-519-559

    jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu

    Gyorslinkek

    • Jegyvásárlás
    • Színművészek
    • Előadások

    Jogi információk

    • Nyereményjáték szabályzat
    • ÁSZF
    • Adatkezelési nyilatkozat
    • Jogi nyilatkozat
    • Közérdekű adatok

    Csak munkatársak számára elérhető belső oldalak

    • Próbatábla