Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Idegenek és ismerősök

Herczeg T. Tamással, a ma bemutatandó előadás rendezőjével Szilágyiné Szabó Ágnes beszélgetett

– Talányos és figyelemfelkeltő címet kapott a darab. Kik az idegenek és kik az ismerősök?

-– A darab címe természetesen a szerzőtől származik, izgalmas, érdekes találkozást vezet elő. Jókai Mór és Munkácsy Mihály nem találkoztak személyesen. A darabban bemutatott találkozás Munkácsy halála után esett meg, Jókai ellátogat a festő párizsi műhelyébe, a világhírű magyarhoz a nagy nemzeti író.

 

– Jókai és Munkácsy – mindketten Békéscsabához köthető művészek, ugyanakkor az alakjuk a drámában bizonyos fokig elemelt. Hogyan sikerült reális, mégis a darab sajátos hangulatához illeszkedő jellemeket kialakítani? (Gondolom, hogy a szöveg adta magát, de ehhez a rendezői, színészi munka is kellett.)

–  A helyzetből adódik. Ha úgy tetszik, ez egy társalgási dráma, ami reális. A darab különös vonása, hogy a nézőnek kell eldöntenie, hogy reálisnak gondolja, vagy úgy véli, hogy Jókai fantáziavilágában játszódik.

 

– Hogyan választotta ki a színészeket, Czitor Attilát és Gerner Csabát a szerepekre? Milyen karaktervonásokat emelt ki a két művész személyiségéből?

– Seregi Zoltán meghívására érkeztem, vendégrendezőként dolgozom immár harmadik alkalommal. A szereposztást készen kaptam. A díszlettér kortalan, arra törekedtem, hogy a hősök is ilyenek legyenek. Ma divatos a múlt századi szakáll, így nagyon átélhető, mai figurák lettek a főszereplőink. Foglalkozunk a két művész életével, házasságával, akár egy bulvárlap, de betekintést kapunk a művészetfilozófiájukba, vívódásaikba, értékrendjükbe is.

 

– Egy harmadik, csaknem néma szereplőnk is van, a Cselédlány (Kövesdi Kornélia). Mit szimbolizál az ő jelenléte?

– A Cselédlány egyszer szólal meg. Ő az új kor szelleme a két nagy művész mellett, akik a saját korukban vívódtak, mert a világ meghaladta őket, más stílusba lépett.

 

– Milyen rendezői kihívásokkal szembesült az alkotómunka során?

– A legnagyobb kihívás az volt, hogyan tudjuk feszültté tenni a szituációkat, hogy rólunk szóljon az előadás. Létezik-e genius loci? Miért megyünk el emlékházakba, múzeumba? Vagy ha úgy tetszik: hogyan tudunk a halottainkkal megismerkedni, létezni.

 

– Milyen rendezői eszközökkel sikerült megteremteni az álomszerű, szürrealista világot a színpadon?

– Az előadás a ma nagyon divatos, fekete-fehér monokróm színvilágban zajlik, igen megnyerő, szerethető vizuális eszközökkel dolgozunk.

 

– Mit szeretne, hogy a közönség elvigyen magával a színházból a darab után? Milyen üzenetet szeretne közvetíteni?

– Szembehelyezkedve a realista színházzal, nem egyértelmű, milyen kimenete legyen. Mindenki a saját életéből, kulturális kondiciójából értelmezze – de ne a színpadon, hanem a nézőben!

Szilágyiné Szabó Ágnes

 

Az Új kortárs magyar dráma színpadi ősbemutatója Békéscsabán megrendezésének támogatása szakmai program megvalósítását 2024. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

2024.09.20.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

A színpadon egy új és más Hamletet láthat majd a közönség – behir.hu

A Hamletrock főpróbahétbe lép – Podcast Juhász Bencével

Szeretne egy jó programot hétfő estére?

Hamletrock – Hírek+

Álomügyelet

Felhívás drámaírók számára

Legjobb barátnők – Agenda

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás