Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Idegenek és ismerősök

Minden fronton elkezdődik a 2024/2025-ös évad szeptemberben. Kedden a szeptember 20-i stúdiószínházi bemutató próbái is elstartoltak: Zalán Tibor József Attila-díjas író Munkácsy Mihály és Jókai Mór képzelt párizsi találkozásáról szóló Idegenek és ismerősök című drámájának olvasópróbáját tartottuk. Ez alkalomból köszöntöttük Zalán Tibort is 70. születésnapján

Seregi Zoltán színházigazgató az olvasópróbán elmondta, egy ősbemutatóra készülnek a stúdiószínházban, amelynek „két szereplője ezer szállal kötődik a színházhoz és Békéscsabához.” Kifejtette, a teátrum Jókai nevét viseli; a város pedig idén ünnepli az asztaloséveit itt töltő Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulóját egy egész éves ünnepségsorozattal.

Ennek keretében mutatták be év elején a Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt, most pedig Zalán Tibor legújabb darabját – tette hozzá.

A Babérkoszorú-díjas szerző elmondta, egyetlen drámáján sem dolgozott még fél évig, néhány hét alatt mindegyiket sikerült megírnia. Jókai és Munkácsy kapcsolatában az érdekelte leginkább, hogy a magyar nemzet nagy írójára hogyan hatna a nemzetközileg is elismert Munkácsy Mihállyal való találkozás, ha meglátogatná a festő párizsi műtermében.

„Félve adtam oda a darabot a színháznak, amelyben sok minden nem történik, végig csak beszélget a két művész egymással” – mondta Zalán Tibor, aki a Magyar Művészeti Akadémiának is rendes tagja.

Zalán Tibor, az Idegenek és ismerősök szerzője

 

A darabot Herczeg T. Tamás rendezi, aki elmondta, az lesz a kihívás, hogy szituációkat teremtsenek az „ironikus humorral gazdag” dialógusokhoz.  Bár a két főhős múlt századi alak, a darab valójában rólunk szól – fogalmazott a rendező.

Közölte, úgy döntött, hogy a darabot egy kortalan világba helyezi; ezt sugallják majd a jelmezek is, amelyek nem lesznek korhűek. A színészek arca azonban igen, azt erős sminkkel érik el – jegyezte meg.

A körülbelül egyórás előadás a párizsi műteremben játszódik majd, amelyet fóliákból készült falakkal alakítanak ki, négy fontos kelléket használnak majd: két széket, egy fürdőkádat és egy nagy belógatott lófejet, Munkácsy életében ugyanis fontos szerepet töltöttek be a lovak.

Munkácsyt Gerner Csaba, Jókait Czitor Attila alakítja; Kövesdi Kornélia pedig a cselédlányt, a festő egykori szeretőjét játssza. A darabhoz Varga Bálint komponál zenét.

Munkácsy szerepében: Gerner Csaba

 

Az előadás a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. A szeptember 20-i ősbemutató napján kihelyezett, regionális MMA ülés lesz Békéscsabán.

Szeptemberi bemutatóink:

13-a: Szabó Magda: Kígyómarás – a Sík Ferenc Kamaraszínházban (rendező: Pataki András)

20-a: Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök – a Stúdiószínházban (rendező: Herczeg T. Tamás)

27-e: Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe – a Nagyszínpadon (rendező: Radó Denise)

 

A kiemelt képen: Seregi Zoltán direktor, Herczeg T. Tamás, az előadás rendezője és Zalán Tibor író

Fotók: Locskai Henriett / jokaiszinhaz.hu

2024.08.28.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

A színpadon egy új és más Hamletet láthat majd a közönség – behir.hu

A Hamletrock főpróbahétbe lép – Podcast Juhász Bencével

Szeretne egy jó programot hétfő estére?

Hamletrock – Hírek+

Álomügyelet

Felhívás drámaírók számára

Legjobb barátnők – Agenda

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás