A Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság, a Bárka és a Békéstáji Művészeti Társaság szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit 2015. szeptember 28. (hétfő) 18.00 órára, a Jókai Szalonba, az Irodalom és képzőművészet, karöltve című sorozat első estjére.
Most induló est-sorozatunk egy izgalmas, művészetek közötti kalandtúrára invitálja Békéscsaba és Békés megye kultúrát szerető közönségét. Két művészeti közösség, a Körös Irodalmi Társaság és a Békéstáji Művészeti Társaság lel otthonra a Békéscsabai Jókai Színházban, ahol költők, prózaírók kritikusok lépnek fel, egy-egy képzőművésszel közösen – elénk tárva eddigi életműveik fontos momentumait.
Az első páros Szilágyi András és holó Hóbel László lesz. Szilágyi költőként és művészeti íróként is bemutatkozik, reflektálva képzőművész társa művészetére. A képek „absztrakt expresszionista” világába pedig holó Hóbel László fog kalauzolni, s megosztja velünk, milyen motívumokkal kötődik Szilágyi költészetéhez. Közreműködik: Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész.
Találkozzunk ott, ahol a költészet és a képzőművészet is egymásra talál.