Idén szabadtéri, nyilvános társulati üléssel zárta a 2014/2015-as évadát a Békéscsabai Jókai Színház a színház előtti téren, ahol idén is átadták a 2008-ban alapított Gálfy László Gyűrű-díjat és a legjobb színészi teljesítményekért járó elismeréseket.
A közönsége részleteket láthatott a Land of Music sikerprodukcióból, az élő zenéről Rázga Áron zongoraművész gondoskodott. Az immár hetedik éve nyilvános évadértékelésen kiosztásra kerültek azok az elismerések, amelyek nélkül évad nem érhet véget.
Az Évad Színművésze díjat három kategóriában osztották ki, Ifjú tehetségként Czitor Attila, Érett színművészként Kara Tünde, Tapasztalt színművészként Bartus Gyula érdemelte ki a kitüntetést.
A színház társulata a legjobb háttérmunkáért járó díjjal Kovács Edit Éva színházi titkár munkáját ismerte el.
A Gálfy László színművész, a teátrum egykori igazgatója emlékére a családdal közösen létrehozott díj, a Gálfy Gyűrű odaítéléséről – az alapítók szándékának és a hagyományoknak megfelelően szakmai bírálóbizottság döntött. A Gálfy-gyűrű kitüntetettjére az elmúlt évadban bemutatott darabok rendezői tettek javaslatot, amiből a zsűri választotta ki a legérdemesebbet. A szakmai zsűri tagjai: Felkai Eszter színművész, a díj alapítója, Buchmann-Horváth Emese – Viva La Musical – vezető sajtóreferens, Hrecska Renáta – kritikus, Doncsev András kulturális főszerkesztő – MTVA Kulturális Főszerkesztősége, Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója, Niedzielsky Katalin újságíró – konzultáns.
A darabok rendezői által nominált szereplők közül ebben az évadban a Bernarda Alba háza című drámában Poncia, valamint a Karkithemia című monodrámában A nő (azaz önmaga) megformálásáért Kara Tünde Jászai-díjas színművész nyerte el már másodszorra színházunk legmagasabb szakmai díját, az aranyékszert. A díjat a színművésznő betegsége miatt a nomináló rendező Tege Antal vette át.
A díjeső ezzel nem ért véget a Beol és a Jókai Színház közös játékán a közönség, illetve az olvasók Nagy Róbertet választották meg az év BEOL színészének.
A gálán a műsorvezetői szerepet Presits Tamás Komáromi Anettel karöltve magabiztosan, a humort sem nélkülözve hozta.
Az elmúlt időszakban hagyománnyá kezdett válni, hogy a törzsközönség, a rajongók, kedvenc süteményeikkel kényeztetik a színészeinket. Az évadzáró teadélutánon a társulat tagjai várták meglepetés finomságokkal az érdeklődőket.
Fotók: A-Team/Ignácz Bence