Az Egerek és emberek című Steinbeck színmű november óta látható a Békéscsabai Jókai Színházban. A darabba menhelyről beválogatott Johnny kutya országos ismertségre tett szert és a gazdáját kereste. Végre megtalálta!
A békéscsabai állatmenhelyről Pataki András rendező által kiválasztott Johnny novemberben került a Békéscsabai Jókai Színházhoz. Azóta már öt alkalommal játszotta az Egerek és emberek című színműben a Candy kutyája szerepét, Kovács Frigyes Jászai‑díjas színművész „partnere” lehetett.
Johnny miközben próbált, játszott és a gazdáját kereste, országos hírnévre tett szert: több nyomtatott és elektronikus média felület is foglalkozott vele, a színház honlapján vezetett blogját pedig ezrek olvasták. A társulat is hamar megszerette, amerre járt, mindenkitől kapott egy-egy simogatást az aranyos kutyus. Végül sikeres lett a Jókai Színház kezdeményezése: sikerült gazdát találni egy menhelyi kutya számára.
A békéscsabai Nagy Sándor úgy döntött, hogy Johnny a legmegfelelőbb karácsonyi ajándék az édesanyja, Erzsike néni számára. Erzsike néni korábbi házi kedvence nemrégiben távozott az örök vadászmezőkre, ezért nagyon örült Johnnynak. A barátság nagyon hamar kialakult kettőjük között, sokat játszanak és sétálnak, úgy tűnik nagyon jó helyre került Jaminába (Békéscsaba városrésze) a színészkutya. Nagy Sándor azt is felajánlotta, hogy a további előadásokra behozza Johnnyit a munkahelyére, a színházba.
Johnny! Ne feledd, az új évben is lesznek Egerek és emberek előadásaid! Mire az ügyelő bácsi bemondja a második figyelmeztetést, addigra legyél az öltöződben sminkben, jelmezben!