Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Karkithemia: a kifejezhető és a kifejezhetetlen hatások előadása

A Karkithemia című monodráma ősbemutatója április 13-án volt a Békéscsabai Jókai Színház Stúdiószínházában. A műben Kara Tünde Jászai-díjas színésznő a saját sorsát, betegségét vitte a színpadra, a táncát a rák ősi görög istennőjével, Karkithemiaval.

A Jászai-díjas színésznőnél 2001-ben mirigyrákot diagnosztizáltak, több kórházi kezelést követően 2011-ben nyilvánították legutóbb tünetmentessé. Zelei Miklós hosszú beszélgetéseket folytatott a színésznővel, majd a lejegyzetelt interjúkat Pethő Sándorral, mint külső szemmel közösen formáltak monodrámává. Ilyen még nem volt, hogy egy színésznő saját, tizenhárom éven át húzódó betegségét játssza el.

Az előadás minden szempontból „ütősre” sikeredett. A játék egy percre sem engedte el a néző figyelmét, sőt a másfél óra elrepült. Kara Tünde Thália papnőjeként jelent meg a színen, aki vívja harcát a rák görög istennőjével, Karkithemiaval. A hangulathoz erőteljesen hozzájárult a görög kar, akik végig a színen ültek. Galambos Hajnalka, Szente Éva és Csomós Lajos olyan mai slágereket énekeltek, mint például a Kérlek, ne menj el, a Magam adom, a Lehetek én is vagy a Nekem senkim sincsen. A kiválóan elénekelt dalok olyan dramaturgia pontossággal illeszkedtek a darabba, mintha a szövegüket kifejezetten ide írták volna. Az előadásban nagyon erős hatások sora jelenik meg. Egyszerre naturalisztikus, groteszk, humoros, megrázóan könnyed, laza és vicces. Sokszor az adott mondanivaló tartalmával a játék, a szituáció pokolian nagy kontrasztot teremt. Kara Tünde sok színt mutat meg magából: hol durcás kisgyerek, hol üvöltő kétségbeesett, hol játékos, pajkos, kacér nő, hol egyszerű, természetes, szenvtelen ember. Az érdekes rendezés nagyon jól hullámoztatja az energiákat, Tege Antal munkájának több csúcspontja is van. Egyed Zoltán üveg-kocka díszletelemei jól használhatóak, átlátszóságuk kifejezi a „nem lehet elbújni” érzést. Kiss Kata jelmezei egyszerre támogatják a görög isten vonalat és a naturalisztikus képeket.

Megrázó, de mégsem nyomasztó előadást láthatott a premier közönsége, mely számos üzenetet hordoz és számos kérdést vet fel. Ezeket azonban nem lehet kifejezni, mindenkinek egyedül kell maradni a saját, értékelő gondolataival. A bemutató után fél perces néma csönd következett a nézőtéren, melyet csak egy‑egy szipogás, szemtörölgetés zaja és halk „le a kalappal” tört meg. Az első bátortalan tapsokat felváltotta a majd negyed órás álló tapsvihar.

A Karkithemia a következő évadban is repertoáron marad, legközelebb októberben látható, a bérletes nézőink a választható Stúdiószínházi előadások között találják. Az kérdés, hogy magának a darabnak milyen a jövője, meg tud-e élni mondjuk 50 év múlva. Hozzányúlhat-e más, van-e létjogosultsága bárki másnak játszani, szabad-e ilyen kendőzetlenül elemezni a betegséget, a lelki folyamatokat. Kara Tündének szabad, ez az Ő játéka…

A darabról:

Játssza: A nő. Harminc lesz? Huszonöt múlt? Fiatal. Emiatt áll itt. Adenoid cysticus carcinoma: mirigyrák, az ifjúság jele. Fiatal nők betegsége, a huszonöt-harminc éves korosztálynál jelentkezik először. Szereplőnknél a kemény és a lágy szájpad határán nőtt a daganat, sokáig észrevétlenül.

Tünetmentes a színésznő, Kara Tünde, a Békéscsabai Jókai Színház Jászai Mari-díjas művésze már évek óta. 2001 nyarán állapították meg: megbetegedett. A színpadon a kórral folytatott, tizenhárom éve tartó küzdelmét, saját történetét adja elő. Vagyis a mi saját történetünket: mert a rák ma népbetegség; „nézőknek és betegeknek” közösen gondolkodva kell kitalálnunk, hogyan fogadjuk a magunk, a hozzátartozónk megbetegedését, hogyan segítsünk magunknak és másoknak a betegséggel megküzdeni, hogyan segítsünk a beteg embert elfogadni – nem pedig elfutni előle. Hiszen Karkithemia, a rák ősi görög istennője, az éjszínű táncos bármikor, bármelyikünket táncra kérheti.

2015.04.14.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Képzelt beteg – valós siker!

Jegyirodánk nyáron is várja Önöket!

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Táncdalfesztivál

Noël Coward: Mindenki engem akar – komédia

Udvaros Dorottya estje elmarad

Bakancslista – vígjáték

Szórakoztató dallamok a Csabai Nyárban

Dámák a pakliban – krimi-vígjáték

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban – bohózat

Csányi Sándor: 21 az egyben – vígjáték

A szőke ciklon

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás