A Karkithemia című monodráma ősbemutatója április 13-án volt a Békéscsabai Jókai Színház Stúdiószínházában. A műben Kara Tünde Jászai-díjas színésznő a saját sorsát, betegségét vitte a színpadra, a táncát a rák ősi görög istennőjével, Karkithemiaval.
A Jászai-díjas színésznőnél 2001-ben mirigyrákot diagnosztizáltak, több kórházi kezelést követően 2011-ben nyilvánították legutóbb tünetmentessé. Zelei Miklós hosszú beszélgetéseket folytatott a színésznővel, majd a lejegyzetelt interjúkat Pethő Sándorral, mint külső szemmel közösen formáltak monodrámává. Ilyen még nem volt, hogy egy színésznő saját, tizenhárom éven át húzódó betegségét játssza el.
Az előadás minden szempontból „ütősre” sikeredett. A játék egy percre sem engedte el a néző figyelmét, sőt a másfél óra elrepült. Kara Tünde Thália papnőjeként jelent meg a színen, aki vívja harcát a rák görög istennőjével, Karkithemiaval. A hangulathoz erőteljesen hozzájárult a görög kar, akik végig a színen ültek. Galambos Hajnalka, Szente Éva és Csomós Lajos olyan mai slágereket énekeltek, mint például a Kérlek, ne menj el, a Magam adom, a Lehetek én is vagy a Nekem senkim sincsen. A kiválóan elénekelt dalok olyan dramaturgia pontossággal illeszkedtek a darabba, mintha a szövegüket kifejezetten ide írták volna. Az előadásban nagyon erős hatások sora jelenik meg. Egyszerre naturalisztikus, groteszk, humoros, megrázóan könnyed, laza és vicces. Sokszor az adott mondanivaló tartalmával a játék, a szituáció pokolian nagy kontrasztot teremt. Kara Tünde sok színt mutat meg magából: hol durcás kisgyerek, hol üvöltő kétségbeesett, hol játékos, pajkos, kacér nő, hol egyszerű, természetes, szenvtelen ember. Az érdekes rendezés nagyon jól hullámoztatja az energiákat, Tege Antal munkájának több csúcspontja is van. Egyed Zoltán üveg-kocka díszletelemei jól használhatóak, átlátszóságuk kifejezi a „nem lehet elbújni” érzést. Kiss Kata jelmezei egyszerre támogatják a görög isten vonalat és a naturalisztikus képeket.
Megrázó, de mégsem nyomasztó előadást láthatott a premier közönsége, mely számos üzenetet hordoz és számos kérdést vet fel. Ezeket azonban nem lehet kifejezni, mindenkinek egyedül kell maradni a saját, értékelő gondolataival. A bemutató után fél perces néma csönd következett a nézőtéren, melyet csak egy‑egy szipogás, szemtörölgetés zaja és halk „le a kalappal” tört meg. Az első bátortalan tapsokat felváltotta a majd negyed órás álló tapsvihar.
A Karkithemia a következő évadban is repertoáron marad, legközelebb októberben látható, a bérletes nézőink a választható Stúdiószínházi előadások között találják. Az kérdés, hogy magának a darabnak milyen a jövője, meg tud-e élni mondjuk 50 év múlva. Hozzányúlhat-e más, van-e létjogosultsága bárki másnak játszani, szabad-e ilyen kendőzetlenül elemezni a betegséget, a lelki folyamatokat. Kara Tündének szabad, ez az Ő játéka…
A darabról:
Játssza: A nő. Harminc lesz? Huszonöt múlt? Fiatal. Emiatt áll itt. Adenoid cysticus carcinoma: mirigyrák, az ifjúság jele. Fiatal nők betegsége, a huszonöt-harminc éves korosztálynál jelentkezik először. Szereplőnknél a kemény és a lágy szájpad határán nőtt a daganat, sokáig észrevétlenül.
Tünetmentes a színésznő, Kara Tünde, a Békéscsabai Jókai Színház Jászai Mari-díjas művésze már évek óta. 2001 nyarán állapították meg: megbetegedett. A színpadon a kórral folytatott, tizenhárom éve tartó küzdelmét, saját történetét adja elő. Vagyis a mi saját történetünket: mert a rák ma népbetegség; „nézőknek és betegeknek” közösen gondolkodva kell kitalálnunk, hogyan fogadjuk a magunk, a hozzátartozónk megbetegedését, hogyan segítsünk magunknak és másoknak a betegséggel megküzdeni, hogyan segítsünk a beteg embert elfogadni – nem pedig elfutni előle. Hiszen Karkithemia, a rák ősi görög istennője, az éjszínű táncos bármikor, bármelyikünket táncra kérheti.
