„Vajon járt Cecile a Török utcában?” – izgalmas, elgondolkodtató és örök
kérdés… De messze nem az egyetlen…
kérdés… De messze nem az egyetlen…
A magyar drámairodalom egyik leggyakrabban színpadra kerülő műve, Herczeg
Ferenc Kék rókája Zalán Tibor dramaturg átiratában frissen és a mai kor
számára érvényesen érkezik meg a Sík Ferenc Kamaraszínházba. A konvenciók
feltörése, az aktualizálásra és átélhetőségre való törekvés jellemzi Herczeg T.
Tamás rendezői koncepcióját ebben a titkokkal, már-már Agatha Christie-i
rejtélyekkel teli történetben – ám a megoldást nem kínálja tálcán az előadás: ezt
mindenkinek magának kell megfejteni. Az eredeti, 1917-es, kék rókaprémből
készült szőrmegallért már kikezdte az idő vasfoga, ám a szimbólum örök –
mindenkinek van egy kék rókája, amire vágyik: valami vagy valaki…
Huszár Kató díszlete az art deco és szecessziós stílusát megidéző, de attól mégis
elemelkedő teret épít a színművészek köré, melyben a figurák energiája
szabadon mozoghat. Bianca Imelda Jeremias pedig olyan jelmezeket álmodott
meg, amelyek második bőrként simulnak a karakterekre, jelezve személyiségük
állandó és változó minőségeit. A Mlinár Péter által megkonstruált mozgás
tovább erősíti és értelmezi az alakokat és szituációkat, legyen szó akár buja
táncról, vagy egy feszült kézmozdulatról – ehhez Varga Bálint zenéje biztosít
hangulatot.
Cecile (Papp Barbara) nagybetűs Nőként uralja a teret. Ott van mindenhol,
mindenben. Sebezhetetlennek tűnik – de vajon az is marad? Pál (Tege Antal) és
Sándor (Czitor Attila) barátságában, harcában, egyetértésében és egyet nem
értésében magunkra ismerünk – végig mellettük ülve az érzelmi hullámvasúton.
Lencsi (Kiss Viktória) habos-babos tüneményként, ám kőkeményen töri
magának az utat, Trill bárónak (Csomós Lajos), „a női légkör lángoló
Casanovájá”-nak felbukkanása el nem múló örvényt kavar. Ők, így öten,
titkokkal teli, szövevényes hálót fonnak maguk köré. A fonalak hol elszakadnak,
hol újraköttetnek.
Ám van egy hatodik szereplő is – a kék róka…
Az előadás frivolsága, iróniája okot ad a derűre. Nézőként a közösen átélt
történet egyéni értelmezése azonban már a mi feladatunk – a mi izgalmas,
elgondolkodtató és örök feladatunk.
Ferenc Kék rókája Zalán Tibor dramaturg átiratában frissen és a mai kor
számára érvényesen érkezik meg a Sík Ferenc Kamaraszínházba. A konvenciók
feltörése, az aktualizálásra és átélhetőségre való törekvés jellemzi Herczeg T.
Tamás rendezői koncepcióját ebben a titkokkal, már-már Agatha Christie-i
rejtélyekkel teli történetben – ám a megoldást nem kínálja tálcán az előadás: ezt
mindenkinek magának kell megfejteni. Az eredeti, 1917-es, kék rókaprémből
készült szőrmegallért már kikezdte az idő vasfoga, ám a szimbólum örök –
mindenkinek van egy kék rókája, amire vágyik: valami vagy valaki…
Huszár Kató díszlete az art deco és szecessziós stílusát megidéző, de attól mégis
elemelkedő teret épít a színművészek köré, melyben a figurák energiája
szabadon mozoghat. Bianca Imelda Jeremias pedig olyan jelmezeket álmodott
meg, amelyek második bőrként simulnak a karakterekre, jelezve személyiségük
állandó és változó minőségeit. A Mlinár Péter által megkonstruált mozgás
tovább erősíti és értelmezi az alakokat és szituációkat, legyen szó akár buja
táncról, vagy egy feszült kézmozdulatról – ehhez Varga Bálint zenéje biztosít
hangulatot.
Cecile (Papp Barbara) nagybetűs Nőként uralja a teret. Ott van mindenhol,
mindenben. Sebezhetetlennek tűnik – de vajon az is marad? Pál (Tege Antal) és
Sándor (Czitor Attila) barátságában, harcában, egyetértésében és egyet nem
értésében magunkra ismerünk – végig mellettük ülve az érzelmi hullámvasúton.
Lencsi (Kiss Viktória) habos-babos tüneményként, ám kőkeményen töri
magának az utat, Trill bárónak (Csomós Lajos), „a női légkör lángoló
Casanovájá”-nak felbukkanása el nem múló örvényt kavar. Ők, így öten,
titkokkal teli, szövevényes hálót fonnak maguk köré. A fonalak hol elszakadnak,
hol újraköttetnek.
Ám van egy hatodik szereplő is – a kék róka…
Az előadás frivolsága, iróniája okot ad a derűre. Nézőként a közösen átélt
történet egyéni értelmezése azonban már a mi feladatunk – a mi izgalmas,
elgondolkodtató és örök feladatunk.











