A Mindentudás Színházi Egyeteme immár ötödik évadjának nyitó előadását prof. Dr. Gyenge Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár tartotta október 3-án este a Sík Ferenc Kamaraszínházban. A békéscsabai sorozat visszatérő vendége ezúttal is a görög mitológia rejtelmeibe vezette el hallgatóságát, és a hagyományoknak megfelelően a képzőművészetet és a zenét hívta útitársnak. Moreau, a preraffaeliták és Waterhouse festményei segítségével a női szerepek változásáról és azok megítéléséről adott áttekintést. (Niedzielsky Katalin beszámolója)
– Ebben az évadban nagyobb szerepet kapnak a nők, ma is ilyen témáról fogunk beszélgetni – köszöntötte a közönséget Kovács Edit színművész, az est háziasszonya. – A görög sorstragédiák talán egyik leggyakrabban játszott darabja Euripidész Médeiája. A gyermekgyilkosság előtt Médeia ezt mondja a drámában:
„Tudom, hogy szörnyű bűn, amit merészelek,
de elmémnél hatalmasabb a szenvedély,
az emberek legfőbb bajának fő oka.”
Schiller – akivel egy későbbi előadáson találkozunk – így
ír: „A színpad törvénykezése ott kezdődik, ahol a világi
törvények területe véget ér.(…) Ha nem tanítanának többé
semmilyen morált, ha nem talál többé hitelre semmilyen
vallás, ha nem lesz többé semmilyen törvény, még mindig
megborzongat minket Médeia, amint palotája lépcsőin
letámolyog, és a gyermekgyilkosság megtörtént.”
Valóban megborzongatja a nézőket ez a jelenet? S vajon a
nők szerepe a sorstragédiákban ennek a borzongató
szenvedélynek a felmutatása volna?
Antigoné, akit apja saját anyjával nemzett, a tiltás ellenére eltemeti testvérük kardjától elesett bátyját. A szépséges Helené számlájára írják a trójai háborút, Elektra ráveszi Oresztészt saját anyja meggyilkolására. Médea, az elhagyott és megcsalt nő megöli gyermekeit, hogy így álljon bosszút a férjén. Kik ezek a nők az antik mítoszokban, a görög sorstragédiákban? Isteni parancsnak, emberi törvénynek engedelmeskednek, vagy erkölcsi kötelességüknek tesznek eleget? Megítélésük, tetteik átértékelése már az ókorban elkezdődött, és nem véletlenül folyamatos az új értelmezések megjelenése. A kérdésekre Gyenge Zoltántól, a Szegedi Tudományegyetem filozófia tanszékének vezetőjétől, dékánhelyettestől, a Magyar Filozófiai Társaság elnökétől vártuk a választ.
A professzor mondandóját egy történettel kezdte, ami két festő rivalizálásáról szólt. Zeuxisz a gyümölcsöket, a madarakat éppen úgy festette le, ahogyan látta, ez az immanens valóság. Parrhasziosz viszont a függönyt ábrázolta, az volt nála maga a kép, az intelligibilis valóság. Ezzel két álláspont került szembe egymással: a közvetlen látvány, illetve a gondolkodás, ami mögötte van. A kérdés pedig az volt, hogy ki a jobb festő.
Erwin Panofsky nevéhez fűződik a műértelmezés hármas szintje – folytatta az előadó. Első a külső tapasztalás, a látvány. Második a megértés, az élmény, amihez már bizonyos kulturális közegbe, művészeti, történelmi kontextusba kell helyezni a képet, bibliai, technikai ismeretek szükségesek. A harmadik szint a belső tapasztalás; így kell értelmezni a mitológiát, akkor érthetjük meg a közlését, ha élményszerűen tudjuk feldolgozni. Ez azt jelenti, véleményem van róla, elgondolkodom rajta, tovább viszem a közlendőt. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a második a művészettörténeti, a harmadik a filozófiai szint. S ebből az aspektusból következett a három nő, Elektra, Helené és Médeia bemutatása.
Gyenge Zoltán professzor a szofista vagy antik iskola jelentőségét ecsetelte. Mint mondta, ez az irányzat állította az istenek helyett az embert a gondolkodás középpontjába, és ezzel addig öröknek vélt igazságokat ledöntött, megkérdőjelezett, relativizált. Megkérdőjelezte például a férfi meghatározó szerepét, és ez vezetett a női szerep átértékeléséhez.
– Elektrát elsősorban Euripidész drámáiból ismerjük. Az író is a szofista filozófia képviselője volt, nem isteneket héroszokat ábrázolt, hanem felengedte az embereket a színpadra, rámutatott, hogy érdemes újfajta módon elgondolkodni tetteiken – közölte Gyenge Zoltán. – Nietzsche nem értett ezzel egyet, ellenezte ezt a nézetet. Úgy vélte, ez csak szöveg, semmi más. Pedig amit nem tudunk, nem ismerünk, azt próbáljuk megérteni. Ha a görög drámákat statikus karral mutatják be, és sajnos sok ilyen produkció látható, az múzeumi darab lesz, nem színház.
Elektrában felmerül a gondolat, hogy bosszút kellene állni apja gyilkosán. De az anyjuk ölte meg, tehát ő a bűnös, ha őt megölik, maguk is bűnösök lesznek. Ha Elektra a felbujtó, milyen súlyú büntetést érdemel? Korában komoly vita folyt erről, miként ítéljék el, felmentésére is volt kísérlet. Oresztész isteni parancsot kap, emberi ösztönzést Elektrától. Elektra felbujtó anyjuk megöléséért, ez az isteni szint. Emberi, erkölcsi szinten elítélhető, de fölötte áll a sors, az határozza meg tetteit, ezzel felmentést kap – magyarázta az előadó.
Helené a szépségéről híres istennő, őt okolják a trójai háború kitöréséért. Ismert a történet, miszerint Parisznak kellett eldöntenie, hogy három istennő közül ki kapja az almát. Helené felajánlott neki valamit, hogy megvesztegesse. Eszerint a női csalfaság robbantotta ki a tízéves háborút, ráadásul még bele is szeretett Pariszba. A másik legenda szerint nem Helené, hanem Tündareosz spártai király, vagy Parisz a bűnös. Helené pedig áldozat, a férfiak áldozata, aki nem tehet szépségéről, varázsáról. Eszerint Zeusz a bűnös. Euripidész Helenéről azt írja, nem tehet semmiről, hiszen ott se volt, mert Parisz a képmását vitte Trójába, szerelmi kicsapongásáért a férje később megbocsátott a szépséges asszonynak.
Gustav Moreau Iászon és Médeia című festményét bemutatva, Gyenge Zoltán elmondta, hogy Médeia szerelméért mindent hajlandó feláldozni, kegyetlenségekre képes varázsló asszony, papnő. Az aranygyapjút megszerezve, amikor hajóhad üldözi, a menekülés érdekében feldarabolja féltestvérét. Később Iászon fiatalabb nőre cseréli, akinek mérgezett ruhával a halálát okozza, hogy férjét megbüntesse, két gyermeküket öli meg.
– Euripidész egyszerre elítélően és felmentően ábrázolja Médeiát. Robert Graves szerint azonban a korinthosziak pénzzel vesztegették meg, hogy azt írja, Médeia ölte meg gyermekeit – közölte Gyenge Zoltán. – A másik olvasat értelmében azért tette, hogy ne a korinthosziak mészárolják le őket, ezzel „kímélte meg” gyermekeit. A harmadik variáció azt mondja, nem öli meg őket, Euripidész találta ki a történetet a vesztegetés miatt. A nők szerepének, tetteinek megítélése tehát kétértelmű. Azt látjuk, hogy az emberek sorsába beavatkozó istenek a bűnösök, a szexualitásnál a hatalom a lényeg, annak felmutatása, hogy a férfi a nővel szemben megtehet mindent. Waterhouse képén Médeiáról mindez kifejezésre jut.
Az előadás végéhez közeledve Tennyson The Lady of Shalott című balladájának zenésített változatát hallgattuk meg. Majd Kovács Edit kérdésére az előadó hangsúlyozta, hogy a mitológia minden európai, benne a kortárs kultúra alapja is, amely nélkül nem érthetjük meg sem az irodalmat, sem a képzőművészetet, zenét. A preikonografikus szinten közelítés sem elég, csak a filozófia vezethet célra, ami viszont gyakran csak szűk körben érthető nyelven fogalmaz. Pedig egyaránt fontos a tudományos igényesség és a közérthetőség; szakszerűen, ugyanakkor érthetően, élvezetesen kell írni, előadni, az érdeklődőkhez közelebb vinni az ismereteket, hasznos akár visszatérni Platon műveihez. Ebben a szellemiségben született Kép és mítosz – A mitológia esztétikája címmel Gyenge Zoltán két kötete.
A Mindentudás Színházi Egyetemén legközelebb november 7-én 18 órakor dr. Varga Sándor, a Szegedi Tudományegyetem tanára a magyar néptánc kulturális-antropológiai hátteréről tart előadást.
Niedzielsky Katalin
