Kadelka László, a Nemzeti Színház egykori főügyelője beszélgetett az elmúlt pénteken Kovács Edit színművésznővel a Művész Kávéházi Tereferén. A színházat és színészeket jól ismerő színházi háttérszakma jeles képviselője a beszélgetést a címben szereplő mondattal kezdte: „Kovács Edit a Jókai Színház Lukács Margitja”.
És milyen igaz ez a megállapítás! A békéscsabai születésű művésznő első színházi élménye is a Jókai Színházhoz kötődik, A tűzpiros üveggömb című előadás kapcsán született meg lelkében a vágy a színpad iránt. A színház első stúdiójában rendező szakon kezdte, majd egyszerre járt rendező és színész szakra is. Az első szerepe után azonnal le is szerződtették, azóta a Békéscsabai Jókai Színház színésznője. A gondolkodtató színházat kedvelő művésznő, bölcsész diplomával rendelkezik, andragógiát majd filozófiát tanult, öt éve már hogy ő vezeti a Mindentudás Egyeteme című programsorozatot, amely az országban egyedülálló számú közönséget vonz. A következő pénteken Tomanek Gábor színművésszel találkozhatnak a Tereferén.
Komlóssy Kata