Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

webeskovacsedit

Kovács Edit a Békéscsabai Jókai Színház művésze 2019. március 15-én – több éves felterjesztést követően – Jászai Mari-díjban részesült.

 

Kovács Edit a Jókai Színház Lukács Margitja. 
Királynői tartás, gyönyörű dikció, rendkívül felkészült, pontos és fegyelmezett. A társulat megbecsült és tisztel tagja, a közönség kedvence.1979-ben a Békés Megyei Jókai Színház Stúdiójában kezdte az ismerkedést a szakmával. 1981-óta tagja a társulatnak. Az akkori szabályok szerint, 1983–ban sikeres színművész (színész I vizsga Sz-1821/1983 Országos Filharmónia) vizsgát tett. Később elvégezte az andragógus (művelődésszervező) szakot a Szegedi Tudományegyetemen, ezt követően okleveles filozófia szakos bölcsész lett a (Szegedi Tudományegyetem Filozófia mesterképzési szakán).Első jelentős színházi szerepét a Rencz Antal rendezte Lear király előadásában kapta – sok fiatal színésznő álmát – Cordéliát. Ezt követően sorra kapta a feladatokat, teljesség igénye nélkül; Orfeusz alászáll – Eve Temple, Szentivánéji álom – Hippolita, Chicago – Velma Kelly, Micimackó – Konga, Kőszívű ember fiai – Lánghy Aranka később, érett nőként Baradlayné szerepét játszotta. Majd sorra jöttek a fajsúlyos szerepek. Euridüké Szophoklész: Antigoné, Martha Edward Albee: Nem félünk a farkastól.Királynői alkata Erzsébet, Anglia királynője Friedrich Schiller: Stuart Mária előadásában mutatkozott meg teljességében. Az udvari intrikákon és cselszövéseken átlátó – a nőiségét ravaszul használva – nagyformátomu politikust alakított. Ez, az egy-tömbből faragott a lányait könyörtelenül „kézben-tartott” figura jellemezte a Bernarda alakítását, Federico García Lorca: Bernarda Alba házában. Lukács Margitra elékeztető Gertrudis-a Katona József: Bánk bánjában. Kovács Edit egyik legrangosabb személyiségévé vált a színháznak. Amellett, hogy kitűnő színész, jó kolléga és jó barát is, igazi társulati ember. Több ragyogó alakítással hívta fel magára nem csak a kollégái, a nézők, hanem a színházi szaksajtó figyelmét is. Színészi hivatásán túl egy másik, nagyon fontos munkát is végzett, a jövő színészeit nevelte a Fiatal Színházművészeti Szakközépiskolában. Értő keze alól több ígéretes növendék került ki, akik bizonyították a színházban folyó színészképzés magas színvonalát.A "vidéki színész" – gyűlölöm ezt a megbélyegzést – nincs vidéki vagy fővárosi színész csak JÓ SZÍNÉSZ illetve nem jó színész. Aki nem kerül be véletlenül valamely sorozatba, azt a megyehatáron túl nem ismerik, mert az országos szaksajtó kritikusai sem járnak ezekbe a színházakba. A Hivatalosságok nem járnak a nem fővárosi színházakba (sem), így a hivatalos elismerések elkerülik a mégoly kitűnő művészeket is, mint Kovács Edit, aki a színháza kitartó felterjesztése után kapta csak meg a Jászai-díjat.Kovács Edit nemcsak kitűnő színész. A diplomáit hasznosítandó – egy Magyarországon egyedülálló – vállalkozásba kezdett. Azzal az ötlettel kereste meg Fekete Pétert a színház akkori igazgatóját, hogy indítana egy Mindentudás Színházi Egyeteme sorozatot. A direktor támogatta az elképzelést.A 2012. november 5. elkezdődött a sorozat, amely a mai napig telt házat vonz. Minden hónap első hétfőjén a Sík Ferenc Kamaraszínház nézőtere megtelik az érdeklődőkkel. Az ingyenes előadások témája – Kovács Edit értő szerkesztésének köszönhetően – kapcsolódik a színház műsorához. Az előadásokat felvezető rövid esszéiben felvázolja a témát, és bemutatja az aktuális – általában- egyetemi tanár előadót.

A nagy érdeklődés és siker kapcsán felmerült, hogy hasznos lenne az előadásokat könyv formájában kiadni, így 2017-ben megjelent az első kötet – Kovács Edit előszavából idézünk.

(…) ENTRÉE

Elcsendesedik a nézőtér, a fények kialszanak. Az előadás elkezdődik. A függöny mögötti világ kiragadja a szemlélőt az objektív időből. De ha a szerep nem a színész lelkének mélyén születik, akkor nem kapja meg azt az energiát, amivel át tudja törni azt a láthatatlan falat, ami a színpad és a nézőtér között húzódik. Ott kell hogy megszülessen ez az energia, bármilyen formanyelvet is használ az előadás. Ez az energia tölti ki a formát, és annak játékszabályai szerint működik. Önmagában tehát nem elég a színházi alkotóktól a pontosság, és a forma felépítése, mert ezek azt a medret képezik, amit a színésznek a hiteles létezésével kell megtöltenie. Így tudja az előadás megérinteni a nézőt, és elérni azt, hogy ne kívülállóként figyelje a játékot. A színpadi történések hatására a saját élményei, tapasztalásai merülnek fel a múltból. Ennek tükrében értelmezi a színjátékot. Ezek jelentik azokat az átjárókat a függöny mögötti világba, amelyen keresztül ő is érintetté válik. A megértésre törekvő néző alkotó is – állítja Erika Fischer-lichte esztéta. Alkotó hiszen a látottakból és az élményeiből megalkotja a saját előadását.
Ehhez a közös alkotáshoz akarunk szellemi teret adni a Mindentudás Színházi Egyeteme előadásaival. A közönségnek – és persze nekünk, színházi embereknek is – fontos megismerni, hogyan is gondolkodnak a művészetről alkotók, filozófusok, teoretikusok.(…)

Kovács Edit színész-esztéta

Elismerések:
2003: Domján Edit-díj
2005: Békés Megye Kultúrájáért
2003, 2007: Megye Színművésze díj
2013 és 2016: Gálfy Gyűrű-díj
2019:Jászai Mari-díj

 

[Kadelka László]

 

Az eredeti tartalom megtekintéséhez kattintson ide !

2019.04.24.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Shakespeare előtt tiszteleg a Békéscsabai Jókai Színház

Különleges előadást láthatnak ma színházunkban! – M1 programajánló

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

A színpadon egy új és más Hamletet láthat majd a közönség – behir.hu

A Hamletrock főpróbahétbe lép – Podcast Juhász Bencével

Szeretne egy jó programot hétfő estére?

Hamletrock – Hírek+

Álomügyelet

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás