Ismét a gyerekeknek kedveskedett a Jókai Színház a Kövérkirály című darabbal. Ezúttal nem egyedül mentem, segítségemre volt kolléganőm kisfia, a tizenkét éves névrokonom, Viktor, aki egészen más szemmel látta a mesét, mint én. Szilágyi Viktor írása
A történet egy kövér királyról szól, aki boldogságát csak abban leli, ha csokoládét eszik. Számára az édesség az egyetlen örömforrás, amire feltétlen szüksége van, ugyanis azt hiszi, ha ő szomorú, akkor az egész birodalma is bánatos. Egyik nap azonban nem érzi a csokoládé édes ízét, amitől kétségbe esik. Először az édes, a sós, a keserű és a savanyú íz szellemei sietnek segítségére, majd végül az éhség szelleme egy hosszú útra indítja az elkeseredett királyt. Hamarosan a birodalom szélén lévő sivatagban keresi a nagy óriástortát, aminek köszönhetően ismét érezheti az édesség ízét. Út közben olyan emberekkel találkozik, akik a boldogságot az egészségben, a szerelemben, a karrierben, vagy éppen a túlvilágban vélik felfedezni. Kalandja végén levonja az általános tanulságot: a mérték az érték, a boldogságot a világ apró örömeiben kell megtalálnunk.
Számomra a darab mondanivalója érthető volt, tetszett az, hogy megfoghatatlan jelenségeket testesítettek meg a színpadon, mint például az ízeket. Olyan tanulság van a műben, amit nem tapasztalhatunk meg a népmesékben, vagy más, hasonló gyerekeknek szánt történetben. Görbe tükröt mutat a 21. század emberének, arról, hogy mennyire nem képes összhangot tartani a karrier, a szerelem és az egészség között.
A raklapokból összeeszkábált díszlet nagyon kreatívan lett kivitelezve, bár sokszor elnyújtottnak éreztem a zenei közjátékokat, amikre a helyszínek megváltoztatása miatt volt szükség.
Azonban nem egyedül voltam az előadáson, és mivel Viktor feláldozta a szerdai nyelvtanóráját, így az ő véleményét is kikértem a darabbal kapcsolatban.
Ő több negatívumot is észrevett, amik számomra nem mutatkoztak meg. Korán elvesztette a történet fonalát, ezért nem igazán kötötte le a darab és elmondása alapján úgy vélem, hogy sokkal kevésbé viselte el az olykor túl hosszú zenei betéteket.
Valószínűleg a karrier, a szerelem és az egészség témaköre kevésbé foglalkoztat egy tizenkét éves gyereket, ráadásul szerinte a cselekmény vége nem volt teljesen egyértelmű és így nem tudta a végső konklúziókat levonni. A színészi játék viszont nagyon tetszett neki, főként Szabó Lajos tudta megnevettetni a király szerepében.
Összegezve tehát a Kövérkirály fontos és aktuális értékekről beszél, ami nem minden gyerek számára befogadható, de biztos, hogy néhány év múlva átértékelik a történetben látottakat.
