Szórakoztató és érzelmes stúdióelőadás tér vissza április elején. Olvassák el Szilágyiné Szabó Ágnes kritikáját!
Varsányi Anna, a Szegedi Nemzeti Színház dramaturgjának darabja, Az öltöztető került elsőként a Házi Színpad deszkáira, Tarsoly Krisztina rendezésében. Az előadások teltházzal futottak, a nézői vélemények jók – lássuk, mi áll a siker hátterében!
Az öltöztető három ember története, akik mindannyian szoronganak valamitől. M, a kezdő író (Kiss Viktória), aki a darab elején újságírásból él, fél, hogy tovább alkalmazza-e a munkahelye. Anyja (Nagy Erika), a jó karban lévő – vagy a régi házassági hirdetések nyelvén szólva: mutatós – Erna a lányát teljes kontroll alatt akarja tartani, hidegvérrel robban be akármilyen szituációba, hogy érzéketlenül magára vonja a figyelmet. Hármójuk közül Néveri Lajos (Lénárt László), az egykori öltöztető, még korábban szeminarista küzd a legszembeszökőbb problémákkal: a legkisebb baj, hogy rend- és tisztaságmániás, életét az órája irányítja, de embergyűlölő, és képtelen a lakásból kilépni.
Az öltöztető – Erna (Nagy Erika), M (Kiss Viktória) és Lajos (Lénárt László)
Ebben az állapotában talál rá a fiatal, hebrencs kis M, aki egyszerűen képtelen elhinni, hogy létezik olyan ember, aki nem akar neki ajtót nyitni (ezt nyilván édesanyjától örökölte). Lajos inkább nagy összeget ajánlana neki, mint hogy további beszélgetésekre kerüljön sor köztük. A férfi szerepe nagyon hálás, hiszen szinte a darab egészében női ruhát visel, ezzel könnyen megnevetteti a nézőket. Mi is érdekelhetne jobban egy lányt, mint hogy egy vakvágányra került férfisorsot új távlatok felé mozdítson? Ezt vállalja fel M, de közben a történet több olyan fordulatot vesz, amire igazán nem számíthattunk, a végkifejlet pedig egészen extrém.
A karakterek szerethetőek és humorosak, ám súlyos élethelyzetekre mutatnak rá, és arra figyelmeztetnek, hogy felelősek vagyunk egymásért, és egymás terhét is hordozhatjuk.
Az egyszerű, de hatásos díszlet a beszűkült életmódot jelképezi, ellentétben áll az extravagáns jelmezekkel, és előtérbe tolja a történetet.
Az öltöztető április elején – harmadikától ötödikéig – visszatér a Jókai Színházba!
Fotó: Nyári Attila / A-Team
Szilágyiné Szabó Ágnes