A kormány által elrendelt országos veszélyhelyzet feloldásáig zárva tart ugyan a Békéscsabai Jókai Színház, de az élet, a munka nem áll meg. Amíg az előadások szünetelnek, facebook- és weboldalunkon – az aktuális híradások mellett – különleges kulturális csomagot kínálunk közönségünknek. Megtekinthetik a színészek saját produkcióit, mesefilmsorozatunkat, az elmúlt évadok bemutatóinak felvételét és online verselésre hívjuk nézőinket.
A színház művészei megkapták Kiss József rendező instrukcióit és március 17. óta otthon tanulnak, készülnek Wass Albert Tizenhárom almafa című játékának ősbemutatójára. Seregi Zoltán igazgató legfontosabbnak tartja a közönség és a dolgozók egészségének védelmét, a biztonsági intézkedések betartását, ugyanakkor arra is figyel, hogy amikor majd vége lesz a rendkívüli állapotnak, addigra legyen új bemutató, kész előadás a nézőknek.
A veszélyhelyzet idejére tervezett kulturális csomag összeállításában is aktívan részt vesznek a színház művészei. Mindenki saját otthonában készít felvételt, amelyen verset mond, prózarészletet ad elő hazai vagy külföldi szerzőtől, ismert dalokat, musicalrészleteket, slágereket énekel; műfaji, technikai megkötés nincs, a repertoárt ki-ki maga állítja össze. A két Jászai Mari-díjas színművésszel, Kovács Edittel és Bartus Gyulával a 7.TV készített felvételt, ami szintén bekerül a csomagba.
Magyar népmesékről és Szent Balázs életéről forgatott óvodásoknak kisfilmeket 2018 őszén a Jókai Színház. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatának célja a négy-hatéves gyerekek hazafias nevelése volt. A mesefilmek elkészítésére a Nemzeti Színház, a békéscsabai teátrum és egy televíziós forgatócsoport kapott megbízást, a Jókai és a Nemzeti Színház öt-öt, a tévések pedig tíz rövidfilmet gyártottak. Seregi Zoltán négy mesét és egy szenttörténetet választott az ajánlott listáról, és valamennyit meg is rendezte. Az okos lány, a Jávorfából furulyácska, a Szóló szőlő, A medve és a macska című népmese, valamint a Szent Balázs életét bemutató alkotás mostantól látható a színház facebook- és weboldalán.
Ugyanott megtekinthető az elmúlt évadok több sikeres bemutatója: A kolozsvári bíró, a Varázsfuvola, az Aska és a farkas, az Elnémult harangok, a Törvénytelen randevú, a Szélkirály, a Csehov novellák és a Leánykérés, a Hetvenhét, a Bánk bán és a Kiskakas című előadás felvétele.
A Jókai Színház művészei online versmondásra hívták közönségüket a közelgő költészet napja alkalmából és tekintettel a járványveszély miatt kialakult helyzetre. A legjobb felvételek folyamatosan megjelennek facebook- és weboldalunkon. Arra kértük az irodalomkedvelőket, hogy osszák meg velünk kedvenc versüket, prózájukat, hogy a színházi kényszerszünet idején se maradjunk művészet, kultúra nélkül. A költészet napja, a versmondás jó alkalom arra, hogy ápoljuk így is a magyar nyelvet, költészetet határon innen és túl.
Bízunk abban, hogy kulturális szolgáltatásunkkal – a művészek egyéni produkcióikkal, a mesefilmekkel, a színházi előadások felvételével és az online versmondással – enyhíthetünk a veszélyhelyzet, szobafogság okozta nehézségeken, illetve tartalmasabbá, szebbé tehetjük egymás napjait a vesztegzár idején.
Keressék a Békéscsabai Jókai Színház facebook-oldalát és honlapját, a Kultúrával a vírus ellen című kínálatunkat, hogy a veszélyhelyzetben se maradjanak szórakoztatás, kulturális élmény nélkül! Várjuk Önöket egyelőre online, majd, reméljük, mielőbb személyesen is a színházba!