Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

Seregi Zoltán igazgató úr, a darab rendezője egy Tolsztoj-idézettel nyitotta a sajtónyilvános
olvasópróbát. „A hit az élet ereje: az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz… Ha nem hinné,
hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne…”

Ez a gondolat határozza meg a Látni a láthatatlant című
hétköznapi passiót, melyet Nikosz Kazantzakisz: Akinek meg kell halnia című regénye alapján Pozsgai
Zsolt alakított ma is érvényes drámává. A történet a XX. század elején szinte megjövendöli azt a sok
szörnyűséget és tragédiát, melyet a hitét és emberségét elvesztő világ önmaga ellen elkövetett.
Komoly vallási kérdéseket feszegető, valódi társadalmi problémákkal foglalkozó előadásra számíthat
a közönség – egy csodálatos történetre, felemelő és rettenetes gondolatokkal, borzalmas és megejtő
emberi tulajdonságokkal, váratlan fordulatokkal és karakterváltozásokkal, őrült szenvedélyekkel teli
színpadi alakokkal. A történet alapkérdése, hogyan viszonyulnak az egyes szereplők Krisztushoz,
hogyan veszik komolyan a kereszténység tanítását és gyakorlását. Az egyetemes kultúra részének
tekintik csupán, egy gyönyörű, ám soha meg nem valósítható álomnak, amit a valóságban nem kell
komolyan venni – vagy pedig olyan tanításnak, amely képes arra, hogy alapjaiban formálja át a
lelkünket, megváltoztatva így az egész világot…
Pozsgai Zsolt: Látni a láthatatlant
hétköznapi passió
Nikosz Kazantzakisz regénye alapján

Grigorisz atya, görög pópa: Tege Antal
Fótisz atya, a menekültek vezére, pap: Beszterczey Attila
Patriarkhesz, földesúr: Lénárt László
Mikhelisz, a fia: Lévai Attila
Manoliosz, Patriarkhesz fogadott fia: Holló Patrik Albert eh.
Panajótisz, a kovács: Katkó Ferenc
Aga, a megszállt görög falu török helytartója: Bozsó József
Katerina, özvegyasszony, a férfiak kiszolgálója: Papp Barbara
Ládász, uzsorás: Csomós Lajos Jászai Mari-díjas
Konsztantisz, a kávéház tulajdonosa: Csurulya Csongor
Mariori, Grigorisz lánya: Csonka Dóra
Lénió, Panajótisz lánya: Sziveri Emese szh.
Jannakosz, fiatal vándorárus: Horváth Bence szh.
Juszufka: Kollár Bence szh.

Továbbá: Hamar Vivien, Kövesdi Kornélia, Márki Szabina, Somogyi Anna, Trabach Veronika, Balázsi
Róbert, Borák Péter, Csipke Sándor, ifj. Mlinár Pál, Mlinár Péter, Szepsi Szilárd

Súgó: Roszik Ivett
Ügyelő: Szepsi Szilárd
Díszlettervező: Igaz-Juhász Katalin
Jelmeztervező: Vesztergombi Anikó
Koreográfus: ifj. Mlinár Pál
Zene: Rázga Áron
Dramaturg: Seregi Zoltán
Rendezőasszisztens: Sallai Zsóka

Rendező: Seregi Zoltán
Jászai Mari-díjas
Bemutató: 2025. november 21.

Az NKA támogatásával valósul meg.

2025.10.15.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

A Bárka Online oldalán jelent meg kritika Herczeg T. Tamás rendezéséről.

Mindentudás Színházi Egyeteme

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

November havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

Aki megélte, annak azért – aki nem, annak pedig azért kell látnia!

Az Azok a boldog szép napok premierjének pilanatai

A Békéscsabai Jókai Színház, a Bárka szerkesztősége és a Körös Irodalmi Társaság szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit Barnás Ferenc AEGON- és Márai Sándor-díjas író új, Most és halála óráján című kötetének bemutatójára.

A Déryné Programnak köszönhetően ismét egy izgalmas produkció érkezik hozzánk 2025. november 8-án!

Új évad – új lendület

Mindentudás Színházi Egyeteme

Vidám előadás érkezik novemberben!

Izgalmas ősbemutatóval indítja nagyszínpadi bemutatóinak sorát a Békéscsabai Jókai Színház.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás