Nagyszerű színművel készül a teátrum a színházi világnapra
Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatójának rendezésében állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színház Dale Wassermann Kakukkfészek című darabját, amelyet szinte mindenki ismer az öt Oscar-díjat nyert, Jack Nicholson felejtehetetlen alakításával készült filmből. Az eredeti regényt Ken Kesey írta (Száll a kakukk fészkére), amely egy elmegyógyintézetben játszódik, s melynek egyik főbb szereplője, Bromden főnök félvér indián. A mű értelmezését némileg árnyalja, hogy Ken Kesey szintén ehhez a népcsoporthoz tartozott, s hogy fiatalkorában anyagi nehézségei miatt gyógyszerkísérletekben vett részt, és saját bevallása szerint is ezek az élmények, a kórházban tapasztalt visszaélések késztették a regény megírására.
A békéscsabai Kakukkfészek a rendezői elképzelés szerint egy régi kulturális épület, egy funkcióját vesztett kolostor falain belül kap helyet, amelynek korlátlan ura Ratched nővér (Kovács Edit Jászai Mari-díjas), aki nyájas modora ellenére is félelmetes manipulátor. A régi betegek, akik egyébként is küzdenek félelmeikkel, frusztrációikkal, már meg sem próbálnak ellenállni, önként mondanak le jogaikról. Ebbe a mozdulatlanságba dermedt miliőbe robban be McMurpy (Csomós Lajos), hogy letöltse öt hónapnyi szabadságvesztését, mert korábbi helyén – kötekedő természete miatt – pszichés betegnek gondolták. Reményei szerint egy kórházban könnyebben átvészeli ezt az időt, és életigenlése valósággal felpezsdíti az osztályt. Még Bromden főnök (Katkó Ferenc) is mellé áll, pedig az óriási indián eddig kisebbrendűségi érzésével küszködött, és évekig sikeresen tettette magát süketnémának. Közösséget tud-e kovácsolni egy kisstílű bűnöző a maguktól is elidegenedett betegekből? Győzni tud-e MacMurphy majdnem örök optimizmusa, a közösség erejébe vetett hite, vagy törvényszerű, hogy el kell buknia a világ agyafúrt gonoszságával szemben? Ezt a különleges párharcot mutatja be az előadás, amely nem nélkülözi a humort, az elfojtott szexualitás megjelenítését sem, s amelyről az olvasópróba alapján is elmondható, hogy kivételes, elgondolkodtató, több aspektusból is értelmezhető alkotás lesz.
A szövegkönyv azon az őspéldányon alapszik, amelyet Bujtor István vitt színre a nyolcvanas években, a darab az alkotók szándéka szerint főhajtás a színész emléke előtt. A Kakukkfészek premierjét – ha a járványügyi helyzet megengedi – március 26-ra tervezzük, a színházi világnapon, március 27-én pedig díszelőadásra várjuk nézőinket.
(Szilágyiné Szabó Ágnes)