Pénteken, szeptember 21-én, Noël Coward – angol színműíró, színész, rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző – Vidám kísértet című komédiájával nyitotta meg 2018-19-es évadát a Békéscsabai Jókai Színház. A Sík Ferenc Kamaraszínházba érkező közönséget a színház igazgatója, Seregi Zoltán üdvözölte, különös figyelmet fordítva a hölgyekre, akiket egy szál rózsával köszöntött, mintegy belépőként egy ígéretes előadásra. (Zsidov Magdolna kritikája)
A figyelmes fogadtatás után a nyitott színpadkép hangulata újabb kellemes benyomást tett az érkezőkre. Középosztálybeli, finom ízléssel berendezett, világos szobabelső, amelyben szembetűnő a sokszínű könyvsorokkal tarkított hatalmas könyvespolc. A látvány adja a tippet, valószínűleg értelmiségi házaspár életének, mindennapjainak lehet részese a néző. Részese, ugyanis a nézőtér és a színpad közelsége olyannyira kínálja a lehetőséget, hogy nemcsak beleláthat, benne is „élhet” ebben a szinte lélegzetnyi távolságú térben a néző a szereplőkkel.
A cím hallatán, különleges csemegére lehet számítani, ugyanis a szeánsz, médium, szellemidézés, asztaltáncoltatás, mind-mind olyan rejtélyt kínál, amire – akár hisz benne valaki, akár nem – felkapja a fejét, a kíváncsiság felkorbácsolja a képzeletét. E valóságon túli, misztikus jelenségek hiedelme, a modern spiritizmus, valamikor a 19. század közepén kezdett terjedni Amerikából: kopogtatás néven híresültek el.
Kiss József Jászai Mari-díjas rendező kitűnő, a színészek teljesítményére odafigyelő instrukciói mellett, jó ízléssel kialakított díszlete szintén elismerésre méltó. A díszlet, a kosztümökkel együtt, különösen fontos része egy darabnak, hiszen a vizuális élmény az, amely nagy körültekintést igényel. A lélektani mélységeket, amelyek – a darab leírása, de a rendező szerint is – a szereplők reakcióiból követhetők, a jelzés ellenére, konkrétan nem lehet megfogni azokat, talán a darab vége felé, hiszen maga a történet, az elhangzó dialógusok, nem ígérnek nagy intellektuális fordulatokat, már annak, aki az események sodrát, az eltávozottak megidézését nem tekinti materiális ténynek. Ezt figyelmen kívül hagyva, a rendezés erénye, hogy a komédia, humoros pillanatai ellenére, képes feszültséget teremteni, úgymond, áram alá helyezni az eseményeket.
Minden szereplő benne él, pezseg a valóban – több értelemben is – szellemes darabban. És ez mindig nagyon jól jön, hiszen a szórakoztatás olyan a színháznak, mint a falat kenyér.
A poentírozásban jeleskedik a hétszereplős komédia, amit a színészi alakítások fokoznak. Charles, a ház ura író, aki éppen egy készülő regényéhez kívánja tanulmányozni a médiumjelenséget, amihez a jó hírű spiritisztát, Madame Arcatit veszi igénybe, ezért hívja meg az otthonukba egy szeánszra. Az író szerepében Gulyás Attila ismét karakteres, úgymond, rászabott szerepet kapott, amelyet a szó szoros értelmében komolyan vett. Talán ha egy kicsit lazábban „áll hozzá”, még több színt vihetett volna a játékába. Ennek ellenére a teljesítménye kiváló. A feleségét, Ruthot alakító Liszi Melinda vibráló, érzékeny nő, aki lesi férje akaratát, ezért, hitetlensége ellenére, beleegyezik az ötletbe, amelyre orvos házaspár barátaikat, Bradmanéket is meghívják. Liszi Melinda érett játéka elbűvölő.
Csomós Lajos dr. Bradman szerepében, a néhány jelenetében is remekel a feleségét alakító Komáromi Anettel együtt, aki bájos, félszeg jelenségével, s férjével közösen tökéletes szemkontaktussal, mozdulatokkal brillírozik.
No, és a mozdulatok, a szóhangsúlyok tekintetében csillog a szobalány, Edith szerepében Boldog Ágnes. Utánozhatatlan, elharapott szóképzésére, esetlen mozdulataira oda kell figyelni. Minden jelenetében megnevetteti a közönséget.
A másik ilyen nagy nevettető a történet központi alakjának is tekinthető Madame Arcati, a spiritiszta szerepében Fehér Tímea. Lendületes, sziporkázó jelenség, olyannyira, hogy amit ő maga sem hisz el, azt is képes elhitetni a nézőkkel. A szeánsz alatt transzba esik, mert mint kiderül, a megidézett szellem a ház urával akar kapcsolatot létesíteni, de magát nehezen fedi fel. Aztán meglibben a függöny és csak az író számára láthatóan megjelenik, és belép a házaspár életébe Elvira, Charles első feleségének szelleme. Elvira asztráltestét Tarsoly Krisztina „eleveníti” meg életszerű meglepetésekkel. A jelmeze tökéletes, szinte beleolvad a világos térbe. Innentől bonyolódik a történet, és fullad sértődésbe, féltékenységbe, rivalizálásba, főleg az után, hogy a második feleséget is az eltávozók táborához „kísérti” a történet. A két szerelmes szellemasszony közös „egy fedél alatt élése” ellehetetleníti a helyzetet, a feszültség egyre végzetesebb.
A darab végén következik be az igazán nagy csattanó, amit kár lenne elárulni, maradjon meg az a nézőknek titokként…
Élvezetes, hibátlan játékú, felhőtlen szórakozást ígérő, fergeteges komédia vár az érdeklődőkre, amit csodálatosan szép kosztümök – Juhász Katalin tervei –, remek zenei aláfestés (akár egy Hitchcock-filmben) teszi még érdekfeszítőbbé.
