Jelenlegi hely

„… mert a gyerek alapvetően költői lény,


csak később romlik el. Azonban, az összes költészeteddel elmehetsz a sóhivatalba, ha nem engeded nevetni a néződet.” – Interjú Zalán Tiborral, az Aska és a farkas című zenés mesejáték írójával

- Mesejátékról lévén szó, adódik a kérdés: a célközönséget tekintve, gyerek vagy felnőtt nyelven megszólalni, írni a nehezebb?

Zalán Tibor: Írni nehéz, és egyre nehezebb. Végső soron mindegy, hogy gyerekeknek írsz, vagy felnőtteknek, leginkább az a különbség, hogy előbbinél kevesebb káromkodás lehet a szövegben, és a végkifejlet kevésbé deprimáló. Ha azt gondolod, most tréfálkozom, tévedsz. Nem jövök elő olyan közhelyekkel, hogy a gyerekeknek írni miért nagyobb felelősség, hogy a gyerek nem kicsi felnőtt, hanem még nem felnőtt (nem kifejlett) kreatúra – de annyi bizonyos, hogy az írás felelőssége mindkét esetben ugyanakkora. Pontosítok: a tétje. A tét pedig az, hogy egyik megcélzott közönségrétegnek se hazudj. Ez gyerekek esetében feltétlenül könnyebb, mármint hazudni, mert a gyerek nyitott, és úgy van kis korától szocializálva, hogy amit a felnőtt mond, az mindig igaz és számára szent. Legalább tehát a színházban próbáljon meg a felnőtt szerző bácsi nem hazudni nekik. Mert a jó mese sohasem hazugság, ellenkezőleg, jól csomagolt igazmondás. És itt, a csomagolásnál vannak a nagyobb nehézségek a gyerekeknek írt darabnál…
- A tipikus mesei motívumok, jellemek mellett mik azok az elemek, melyek okán eltér, kiválik Ivo Andrić meséje a többi közül?
Z. T.: A jó mese nem tanmese, legfeljebb tanít. Ez a mese megítélésem szerint jó tanmese, de nem tanít, hanem (csak) felmutat. Legtöbb munkám a színpadra átíráskor azzal volt, hogy a gyönyörű nyelvvel és ivoandrići elbeszélő kultúrával eltakart erős, számomra néhol már bántó didaxist feloldjam, és elkerüljem a szájbarágós, nagyon hagyományosan narráló történetvezetést. Ha a kérdésed erre vonatkozott, valóban más az írott mese és a színpadon látható ugyanazság, és a megfelelések megteremtéséhez általában kevesek az ismert és gyakorta alkalmazott mesemotívumok. A felsoroltak színpadra kerülését elkerülendő kellett idősíkokat váltanom, ami gyerekdarabnál nem feltétlenül megszokott, az eredeti rövidke mese linearitását összevissza törnöm, ezért kellett a mesevilágban megszokottnál keményebb (de nem rossz, gonosz) figurát alkalmaznom (balett-tanárnő), az eredeti műből hiányzó humort és iróniát megteremtenem egyes figurák felerősítése által. Az alapdilemma megoldását, hogy itt most birkák vagy emberek, antropomorfizált birkák avagy birkapomorfizált emberek vannak, Hernyák rendező a maga színpadi eszközeinek (és munkatársainak, díszlet-, jelmeztervező, illetve zeneszerző) bevetésével magára vállalta. Talán annyi lehet még a tipikustól elérés – a sok egyéb lehetséges fölvetés mellett –, hogy a mesékben általában tiszta jellemek vannak, itt a jellemek kevertek és nem rendeződnek fekete-fehér hadrendbe, ennyiben ez a mese a felnőtt darabok dramaturgiájával rokonabb.
- Ezek a nyelvi, dramaturgiai elemek hogyan módosulnak egy gyerekdarab kapcsán?
Z. T.: Én egy évtizeden keresztül dolgoztam gyerekszínházban. Talán még tovább is… Általában a fényhídról néztem az előadásokat, láttam, mikor tetriszeznek a gyerekek a mobiltelefonjukkal, mikor dobálják egymást az összegyűrt jegyükkel, milyen jeleneteknél veszik elő a zörgős papírzacskót, a parizeres szendvicset. A gyerekdarab tehát nem lehet unalmas. Nyelvileg a sokféleség és – érdekes módon – a költőiség fogja meg a gyereket. A Stúdió K-ban most megy egy verses darabom, a Rettentő görög vitéz, ott tapasztalom, a gyerekek döbbenetesen fogékonyak a versszövegre. Nem azért, mert én vagyok a jó, talán én is valamennyire, hanem, mert a gyerek alapvetően költői lény. Csak később romlik el. Azonban, az összes költészeteddel elmehetsz a sóhivatalba, ha nem engeded nevetni a néződet. A gyerek imád nevetni. Együttnevetni a színházban. S bármilyen meglepő, vevő a nyelvi humorra, a szójátékra, mondatcsavarra – mindenre, amiről a felnőtt néző azt gondolná, hogy csak az ő privilégiuma. A gyerek szeret kárörvendeni. Hagyjuk rá! Az már a szerző dolga, hogy ne a főhősön kárörvendjen, mert akkor kínos vége lesz a színpadi mulatérozásnak, hanem azokon a figurákon, akiket nevetségessé kell tenni a végső igazságok alakítása miatt. Mert a gyerek szereti az igazságot is – kideríteni. Ha elmondják neki azt, lepereg róla. Ha felfedezi, kihámozza a történetből, az eléje rakott viszonyrendszerekből, büszke magára. Meg kell hát lebegtetni kicsit a szereplők közötti viszonyokat, magukat a szereplőket olyan helyzetbe kell hozni, amiben a gyerek dönthet, sőt, ítélhet. Aska esetében például: ha szót fogad, és nem csavarog, vagy, ha nem sértődik meg a balettiskolában, és nem rohan fejvesztve a Meredek Rétre, nincs kitéve annak, hogy találkozik a farkassal. De nem fogad szót, de sértődősködik… A drámai vétségnek tehát a gyerekdarabban is meg kell jelennie, különben nincs dráma. Drámán itt a színház formáját értem. Ha még nem vagyok terjengős: sokáig tartózkodtam a zenés gyerekdarabok szeretetétől. Rá kellett jönnöm, hogy a gyerekek roppantul szeretik az énekelt megoldásokat a darabokban. Lehet, hogy ez még az ősi ösztön munkálkodása, amikor dallam és szöveg egyszerre készült és együtt hatott? Az már más kérdés, hogy Kucserából olyan, sokféle zenét sikerült előhozni, amit a csak „legmaibb” zenei világot kultiváló gyerekek sem fikázhatnak le. S ahogy az igazi zenés darabokban, hivatkozhatnék az operettre, erre a lenézett, de nagyon fontos és általam sokra tartott színházi műfajra (annak ellenére, hogy nem szeretem magát az operettet nézni), itt is megvannak a lelki helyzetekhez rendelt zenei motívumok, hangulatok, amelyek a ki nem mondott dolgok felismerését könnyíti meg a néző számára.
 - Mik azok a poétikai eszközök, melyeket semmiképp nem hagyhat figyelmen kívül az író egy mesejáték írása folytán?
Z. T.: A gyereknek nyelvet kell adni, amelyet megért, és amelyet maga is tud beszélni, esetleg beszél is. Cselekményesnek kell lennie az előadásnak, mert a – különösen a mai, tévén és videón és komputeren felnőtt – gyerekek cselekmény-változatosság híján azonnal kikapcsolnak. Itt is nagy bajban voltam, mert a Nobel-díjas szerző inkább a szereplők belső világát akarta felmutatni, amivel én nem sokat kezdhetek színpadon. Egy felnőtt kamara-darabban moralizálhatnak a szereplők, téphetik a lelküket fél lépésre a nézők előtt, a gyerek erre nem vevő, az érzelmeket nem hallani vagy elmondva érezni, gesztikulálva látni – megélni akarja. És a gyerek azt él meg, amit eljátszanak neki, mert maga is a szerepjátszás korszakában tart – a színházban is együtt játszik a szereplőkkel. Együtt lelkizni nem tud – csak ha megteremted előtte hozzá az akciót, ami lehetővé, azaz, elkerülhetetlenné teszi a befelé fordulást. De ennek sem szabad túl sokáig tartania.
 
 - Művészet vs. fogyasztói társadalom. Lehet-e egy kalap alá venni ezt a két kategóriát, avagy egymásnak feszíthetőek-e a való életben, ahogy Aska és a Farkas a mesében?
Z. T.: A fogyasztói társadalmat csak a fogyasztói társadalom győzheti le. Ahogy a művészetet sem a fogyasztói társadalom győzi le, hanem önmagát végzi ki az örökös fogyasztói társadalom felé kacsingatással. De ebbe most nem menjünk bele. A való életben ez a kettő egymásnak feszül, nem kell őket feszíteni. Ejnye, de ravasz ez a kérdés! Most meg a kalap jut eszembe. Persze, hogy lehet egy kalap alá venni őket – a fogyasztói társadalom kitermeli a maga művészeit, megtermelteti velük a táplálékát, és ezért busásan meg is fizeti őket. Vajon, látja valaki, mi van, kik vannak, hogy vannak a nagy kalap alatt – mert a nagy kalapot, amely alatt e kettő bujkál, valamennyien látjuk. Az Aska-mesében a rendező két dolgot szeretett volna nagyon megvalósítani, s mivel én a vele való előzetes konzultálások alapján mozdítottam el a három oldalas szöveget kétfelvonásos darabbá, tiszteletben tartottam a szándékait. (Az adaptáló mindig alkalmazottja az eredeti műnek, nem pedig a létrehozója. Ezért sem szeretem azokat, akik egy-egy művet – főleg drámát – színpadra írva, átírva, netán újrafordítva, a szerzőnek tartják magukat. Ez szerénytelenség és ostobaság. Shakespeare idejében még elment, de már ő is elment.) Vissza a rendezői szándékokhoz. Egyik szándék a másság önfelismerése, felmutatása, érzékeltetése a műben. Engem ez a problematika nem nagyon izgat, magányos író vagyok, így mások nem igazán érdekelnek vagy izgatnak. A társadalmi másságot pedig nem sikerül megélnem, mert a társadalomnak minden összetevőjében van valami azonos: hogy ugyanannak a társadalomnak az összetevője. Hernyák György és csapata azonban kisebbségi sorsban él, kérését tiszteletben tartottam, igyekeztem erre kellő hangsúlyt tenni. A másik, hogy a farkas egy – szó szerint – motorizált, eldurvult és értékeket el nem ismerő világ képviselője legyen, ami a művészetet allegorizáló táncos kis figurának jó ellenpólusa. Számomra ebben a gesztusban nem, vagy nem csak, a fogyasztói társadalom képzete fogalmazódott meg, hanem a mai kor eldurvulásának, művészet-idegenségének a képe. Művészet-idegenségen nem művészetellenességet értek. Sőt. Művészetellenes csak az lehet, aki ismeri a művészetet, és megtagadja annak az érvényességét vagy a rá gyakorolható hatását. A legnagyobb veszély ma az, hogy a művészetet meg sem ismerik az emberek, mint életminőséget, mint élhetőséget, mint a létezés egyik lehetséges formáját. Ezért tartom fontos jelenetnek, hogy a farkas akkor hal meg, amikor valamire rájön: hogy táncolni jó, hogy az életnek vannak más pillanatai is, mint a motorbőgés, kegyetlenkedés, cinizmus és erőszak. Tőle a harmadik golyó elveszi a(z érték) feltámadás esélyét. A gyerek viszont, aki épp harmadszor verte el aznap a nála gyengébb, kövér vagy girhes, mesekönyvvel a hóna alatt mászkáló, focizni, köpködni nem tudó osztálytársát, vagy iskolából hazatérve éjfélig a sört vedelő, káromkodó, bagózó és bűzlő hónaljú apja mellett játssza a nagymenőt, miközben unatkozik és belefárad saját magába, eltűnődhet azon, lehetne ez másként is… Ja, és ne feledjük még azt sem, a farkast nem a művészet győzi le, hanem egy vadászpuskából kilőtt három golyó. És a művészet – reményeim szerint – soha nem lehet a puska tus felőli oldalán…
mcs

h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
 
2018. szeptember
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+