Micimackó alighanem a legöregebb (majdnem százéves) és a legnépszerűbb medvebocs világszerte, Alan Alexander Milne regényét számos nyelvre lefordították, készült belőle film- és színpadi változat. A Békéscsabai Jókai Színház előadásával Tege Antal rendező az eredeti könyvalakhoz nyúlt vissza, és az állatfigurákkal olyan emberi értékekre hívja fel kicsik és nagyok figyelmét, mint a barátság, a türelem és a szeretet. (Niedzielsky Katalin kritikája)
Az általános iskolások, akik a megye különböző városaiból érkeztek a délutáni premierre február 14-én, óriási izgalommal lesték, hogy vajon mi történik a színpadon. Feltűnően fegyelmezett közönség volt, nagyon koncentráltak a kedves mesére, a szeretetre méltó állatkák megjelenítésére. Kellett is figyelni, hogy halljuk jól a szöveget; Micimackó és társai nem ordítoztak, inkább meghitt társalgásba, elmélkedésbe mélyültek.
Hatalmas könyv – mint díszlet és üzenet – határozza meg a látványt, jól funkcionál, azt lapozgatják a szereplők. A nagy, világos színű kockák gyerekszobai hangulatot idéznek, bár kissé bonyolult logisztikát igényel a mozgatásuk. Az otthonos környezetből az Északi-sark felfedezésére indulnak hőseink, közben mézet kóstolnak, méhekkel találkoznak. A világot a színpadméretű, világos térkép nyitja ki. Micimackó – mint valami artista – léggömbbel emelkedik a magasba. Nagy filozófiai kérdések és találgatások hangzanak el. Válaszért, magyarázatért Róbert Gidát hívják segítségül. Kiderül például, hogy senki sem tudja, merről fúj a szél. A gyerekek feszülten figyelnek. Az első felszabadult nevetés akkor csattan fel a nézőtéren, amikor a fontoskodó Nyuszi beszól Micimackónak: „Te tökéletesen hülye vagy!” Ez ismerős szöveg, az itt ülő publikum szókincse.
A szünet biztos nem volt elég a fantasztikus mackókiállítás alapos megtekintésére, de erről majd később!
A mesejáték második felvonása, megint alig hallani. Mesélni persze meghitt dolog. Amikor ölbe vesszük a kisgyermeket, nem kiabálunk. De a díszlet is halvány. Talán szándékosan az. A tüll függöny tompít, elmossa a látványt, a játékteret, a térképet mindkét felvonás elején.
„Hát nem fiú vagy?!” Igazán aranyos poén, ami valószínűleg csak a magyar fordításban működik. Tudjuk, hogy a Mici leánynév, és Karinthy Frigyes nővére, Emília nyersfordítása alapján dolgozott, ezért keresztelte a bocsot Micimackóra. Milyen jól tette!
Az egyáltalán nem félelmetes, inkább vicces Tigris berobbanása a második felvonás elején remek, mindjárt ötödikbe kapcsol a tempó. Kimagasló, ahogyan az abrosszal mint ellenséges vadállattal küzd, táncol, miközben nagy tanulási folyamaton megy át. Az éhes állat megtanulja, hogy bizony nem szereti sem a mézet, sem a kukoricát, sem a bogáncsot.
A szerény kis Malacka jelmeze és figurája kiváló. A díszlet fontos része a sok nagy színes ceruza, amiből kuckót, házat építenek a szereplők, a sarkifelfedezők, akik a végén úgy ugrálnak a kockákon, mint valami versenysportolók a dobogókon.
A hóesés különösen látványos, hangulatos, Egyed Zoltán tervezte a díszletet.
Nem véletlen, hogy immár gyermekek milliói, generációk nőttek fel Micimackó történetén, és felnőtt fejjel is kedvesnek találjuk a Csekélyértelmű Medvebocs viselkedését, tettvágyát, barátságos alakját. A főszerepet Gulyás Attila játssza kedvesen, Róbert Gidát a szerdai bemutatón Nyul Bence keltette életre. Mivel a szerep kettőzött, váltótársa Cazac Itai Lior.
Tege Antal az állatkákat emberi öltözetbe bújtatta, hiszen emberi tulajdonságokkal ruházta fel. Jópofa a fontoskodó Nyuszi, Nagy Erika kelti életre, vicces karakter a tudálékos Bagoly, Hodu József alakítása, aranyos a félénk, szégyenlős Malacka, Szabó Lajos ügyesen hozza. Sértődős és anyáskodó a kengurumama, Kanga, akit Fehér Tímea alakít, Zsebibabát Gábor Anita formálja. A vidám, táncoló Tigris narancsosszínű szabadidőruhájában ritmus- és hangulatváltást, pezsgést, életet hoz a színpadra, Csomós Lajos kiváló alakítása. Katkó Ferenc mafla, lassú Fülese is biztos kedvence lesz a közönségnek.
A rendező és Kiss Kata jelmeztervező nem bújtatta állatbőrbe figuráit, inkább emberi holmit viselnek, Micimackó otthonos, kényelmes öltözetet, mamuszt, mellényt, bojtossapkát visel, a többiek pelerint, kabátot, szabadidőruhát. Ezzel is jelezve, mennyire emberiek, természetesek, csak egy-két kellék, mint fül, farok emlékeztet a mesére.
Különös humorral próbálják hőseink saját nyelvükre lefordítani, értelmezni a felnőttek bonyolult nyelvét, kifejezéseit, így lesz például a felfedezésből tejfelezés. A felnőttek világára utal, ahogyan udvariasságból érdeklődnek egymás hogyléte iránt, vagy éppen az időjárásról.
Milne, amikor 1921 augusztusában fiának, Christophernek a születésnapjára egy játékmackót ajándékozott, talán még nem sejtette, hogy Micimackóval történelmet ír, új műfajt teremt a meseirodalomban, filmben és színpadon, valamint az ajándék- és kabalafigurák piacán.
A színház előcsarnokában nagyon különleges, egyedülálló kiállítást láthat a közönség Kadelka Andrea mackógyűjteményéből és szakszerű, informatív ismertetőjével. Sok száz, talán több ezer hagyományos sötét barna medve, világos drapp mackó, elegánsan felöltöztetett brit maci, plüss figura a szivárvány minden színében, ott ücsörögnek vagy zsúfolódnak össze a kanapén, a fotelokban, a jellegzetes sárga bundások az üveg mögött, a vitrinben, a látvány páratlan és lenyűgöző, neves múzeum, kiállítóhely megirigyelhetné a világ bármely pontján. Állandó kiállításként a macisereg a város turisztikai vonzerejét, látványosságainak számát emelhetné, ahogyan emelte a színházi élményt is.
A szakirodalom pedig tájékoztat, hogy milyen maci ünnepli az idén a 115. születésnapját, és a „medveológiából” azt is megtudjuk, milyen vadászlegenda fűződik az Amerikai Egyesült Államok közkedvelt elnökéhez, Theodore Roosevelthez, miképp tört be a maciőrület Európába, és még sok érdekességre fény derül.
Hogy minden kismackónak története és lelke van, azt tudtam. Hogy ha rám néz, az szerelem első látásra, sejtettem, mert pont így van ez a kutyákkal is, és a szerelem egy életre szól. De megvallom, Kadelka Andrea utolsó sorai (az alapszabály) teljesen felkavartak. „Medvét nem adunk el, nem válunk meg tőle, kivéve, persze, ha ez lélekgyógyászati célból történik. Árva medvét pedig befogadunk, magára nem hagyunk….”
Alig vártam, hogy hazaérjek. Rohantam be a gyerekszobákba. Furdalt a lelkiismeret. Hogy az óriási, ijesztően bőgő szovjet-orosz medvék már nem élnek velünk, arra emlékeztem. De mi lett a többivel?! Szerencsére ott ült a könyvespolc tetején, piros-fehér pepita szoknyában a lány, mellette kék-fehér pepita sortban a fiú, egy „I love you” kitűzős, csipkés ruhás szépség a másik oldalról vigyorgott rám. Sőt, egy fonott kosárban is csücsült a plüssfigurák között néhány bocsféle… Megnyugodtam.
Isten éltesse a mackókat!
Niedzielsky Katalin
