Ezt a kérdést teszi fel nekem a színház sajtóreferense. Én további kérdéseket is feltennék a helyében, jelesen, egy befejezetlen művet lehet-e, illik-e színpadra alkalmazni. Avagy, egy elbeszélő költeménynek van-e helye a színpadon? Nos, a legegyszerűbb kérdés megválaszolását választottam, ami azért annyira mégsem egyszerű.
Az első ének (lehető legrövidebb) tartalma
Megszületik egy csőszkunyhóban egy csecsemő. Vak nagyanyja ebbe belehal – (leány)anyja létezéséről pedig innentől kezdve egyszerűen elfelejtkezik Arany. (Na, ugye, hogy mégsem lesz olyan egyszerű!) A gyereket keresztelni a paphoz elvivő öregasszony elfelejti megkérdezni a csőszt, milyen nemű az újszülött, így anyja után a Kató nevet kapja. Ugyanez öregasszony, hazafelé tartva a Kató-fiúval, egyszerűen – némi részegség okán – elhagyja a rá bízott csöppséget, akit cigányok találnak meg. Ők nem sokat teketóriáznak vele, lovakra cserélik egy magtalan gazdával. Itt már megkapja a nevét – Bolond Istók.
A második ének (lehető legrövidebb) tartalma
Bolond Istók „bekukkant” Debrecenbe, immár legényként, és tanulmányokba fog a híres debreceni kollégiumban. (Cigányok, magtalan gazda elfelejtve.) Jó feje van, de annál kevesebb szorgalma. A világegyetem nagy összefüggései érdeklik, az apró-cseprő dolgok kevésbé. Majdnem sehogy. Annál inkább a költészet, de az ritkán határos tudomány a tudománnyal. Ha a könyvek között nincs maradása, hol máshol köthet ki egy legény ezidőtájt, mint a színészek között. Sorsa a színészetet rövid időre ugyancsak kipróbáló Arany vagy Petőfi sorsa: jelentéktelen egysorok elmondása a deszkákon. Előbb a város színháza megy tönkre, utána a vándortársulat, ahová belépve még mindig nem mond le az álmairól, csak épp az álla kopik föl. Csoda-e, hogy innen is idébb – visszább – áll, és csecsemőkora falujában köt ki, ahol amolyan értelmiségi mindenesként (tanár, pap, stb.) alkalmazzák. De már érik benne az elhatározás: meg fogja teremteni a maga költészetét. (S ha az önéletrajzi vonatkozásokon végigtekintünk, és Bolond Istók figurájában a fiatal Aranyt merjük meglátni, azt kell hogy mondjuk, ennek az elhatározásnak messzemenőkig eleget tett.)
A cselekményszál vékonynak látszik. Akkor miért érdemes mégis színpadra alkalmazni a művet? Arany ragyogó nyelvének, humorának, iróniájának és öniróniájának élvezhetősége miatt. Az Arany-évben ez a befejezetlenségében is befejezett elbeszélő költemény színházunk ajándéka megbecsült nézőinknek…
Zalán Tibor
