Modern köntösben tálalta a Jókai Színház Shakespeare egyik korai darabját, a Tévedések vígjátékát. A komédiát az ókori színműíró, Plautus műve ihlette. A darabot a 16. században írták, ami a történelem során kapott már hideget és meleget is. Szilágyi Viktor kritikája
Ambivalens érzés fogott el, amikor elkezdődött az előadás. Két idősík elevenedett meg a színpadon. A helyszínek és a szereplők neve egyértelműen az ókori Hellászt idézik, ahogy a poétikus csengésű dialógusok és monológok is. A város felépítése, a szereplők öltözéke és az olykor nehezen emészthető zenei aláfestések modern korba helyezik ezt az időtlen klasszikust. A modernebb kontextusba helyezett művek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy korunk embere is tudjon azonosulni a szereplőkkel, és megannyi új lehetőséget kínál arra, hogy a cselekmény érthetőbb és szerethetőbb legyen.
A történet korán sem hétköznapi félreértésen alapszik. Egy régi családi tragédia következtében nagy káosz szabadul el Ephesus városában. Az események bonyolult láncolatára alaposan figyelnie kell a nézőknek, mert könnyen elveszíthetik a fonalat, hiszen két ikerpár kalandjait követhetik nyomon Bezerédi Zoltán és Gulyás Attila által játszott karakterek személyében. Ezt a darab bonyolult alapfelállása és az archaikus szöveg megértése okozza. Az első monológ, amit Aegeon ad elő felesége és gyermekei elvesztésével kapcsolatban, nagyon fontos információkat tartalmaz, ahhoz, hogy nyomon követhessük a cselekményt. Ennek megértése tehát okvetlenül szükséges lenne, viszont nagyon nehezen áll rá az ember füle erre a beszédstílusra, pláne akkor, ha öt perccel a mű kezdetétől számítva tudatják vele a történet alapfelállását.
Nehéz a darab kapcsán beszélni a színészek játékáról, mivel a mű, a hossza miatt, kevés lehetőséget nyújt a karakterek kibontakozására és a személyiségük megismerésére. A két ikerpárt játszó Bezerédi Zoltánnak és Gulyás Attilának voltak észrevehető testgesztusaik és mimikai játékaik, amikkel éreztették éppen melyik karakter bőrében vannak, de csak a mű vége fele sikerült igazán jól megkülönböztetni a két testvért egymástól. Ez a legtöbb színházi darabnál nagyon zavaró lenne, viszont itt sokkal kevésbé érződik az árnyalt jellemek hiánya, ami nem csupán a két főszereplőre, hanem a mű összes karakterére igaz.
A rendezéssel kapcsolatban észrevehető mindenki számára, aki már olvasta a darabot, hogy olykor eltért az eredeti mű cselekményétől. Ezeknek egy része kevésbé volt észrevehető, viszont voltak olyan különbségek, amik erősen hatottak a végkifejletre. Amikor először láttam a szereposztást meglepődtem azon, hogy Bezerédi Zoltán és Gulyás Attila hónapra és napra pontosan egykorú karaktert alakítanak, viszont ez egyáltalán nem volt zavaró és kevés embernek tűnhetett fel a korkülönbség, jól együtt tudtak dolgozni a színpadon. Ami viszont sokkal szembetűnőbb volt számomra, az a darab végi tanulság hiánya, amit a megváltozott cselekmény miatt nem teljesedett ki. Az eredeti műben Ephesusi Antipholus sosem csalta meg a feleségét, aki viszont elüldözte őt féltékenykedéseivel otthonról. A darab végén az asszony megtanul bízni urában, a néző pedig első kézből láthatja, milyen következményekkel járhat az irigység és a bizalmatlanság. Ezzel szemben Csiszár Imre által rendezett komédiában Antipholus tivornyázik és bár nem annyira egyértelmű, de valószínűleg szorosabb kapcsolatot ápol az egyik prostituálttal. Ezt az űrt viszont kompenzálja az, hogy kaphatunk egy aktuálisabb mondanivalót a történetből, ami az eredeti darabban nem érződött annyira: a vándorlás problémáját, ahol az emberek próbálnak beilleszkedni új élethelyzetekbe és kultúrákba, ahol sokszor nem találják a helyüket. Végső soron ez minőségi csere volt.
Összegezve a leírtakat, a Tévedések vígjátéka jó nyitása volt az évadnak, viszont érdemes utána olvasni a műnek még mielőtt elmegyünk a színházba, mert a végén mi is csak külső szemlélői lehetünk az eseményeknek, akár a város polgárai és a főszereplő családtagjai.
Szilágyi Viktor
