Cigányzene, népdalok, örökérvényű üzenet és kiváló alakítások teszik élvezetessé a mai néző számára Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát a Békéscsabai Jókai Színházban. A közönséget koccintással és tánccal avatják be a nagy dínomdánommal kezdődő előadásba. (Niedzielsky Katalin kritikája)
Nem könnyű Móricz műveit a mai néző, olvasó számára érdekessé, vonzóvá tenni. A szimpátiával ábrázolt fölbirtokosok mértéktelen mulatozása, a napokig tartó eszem-iszom, duhajkodás részletezése színpadon vagy könyvben aligha hozza lázba száz év múltán a közönséget. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjáték – műfajához hűen és a szerző által áhított színházi siker reményében – igazi konfliktusokat sem kínál, pedig az nem ártana egy jó darabhoz. Katkó Ferenc színművész, rendező azért kitalált valamit: a történelmi korszak szerelmeseként és a dínomdánom, cigány- és népzene rajongójaként arra vállalkozott, hogy tervezőivel és színészeivel az érdektelenség és a feledés homályából kiemelje Móricz művét, felfedezze és színpadra vigye értékeit, szórakoztató és elgondolkodtató előadást alkosson.
A mélyebb konfliktus hiányát a rendező azzal pótolta, hogy a szövegben rejtőzködő mondandót kiemelve azt üzeni a darabbal, hogy kompromisszumkészség márpedig kell, bármely korban és helyszínen mindenkinek engedni, egyezkedni kell a másikkal, enélkül nem lehet élni. Balázs a féktelen mulatozás híve, nem ismer mértéket. Pólika megretten a könnyelműségtől, a dáridó következményeitől, vissza akarja tartani a férjét az ivászattól. Elhagyni, elválni?! Abban a korban nem így működtek a házasságok, ráadásul nem sokkal menekülése után a fiatalasszony a nénikéktől visszavágyik az önálló, felnőtt életbe. Makacs és dacol mind a két fiatal, Balázs nem tűr ellentmondást, elvégre a férfi az úr a háznál. A történet végül jóra fordul, szakításra békülés jön, Pólika szenvedve bár, de megpróbál egy nótát elénekelni. Látva kínlódását, Balázs meghozza a döntést: elzavarja a cigányokat, beleegyezik, hogy muzsikaszó nélkül is lehet élni. De amíg ide eljutnak, kicsit kóstolgatják egymást, próbálkoznak, feszegetik a határokat, hogy ki kerekedik felül, ki érvényesíti akaratát; s közben mi nézők betekintést kapunk a családi háttérbe, társadalmi körülményekbe, képet kapunk arról, hogy akkoriban miként működtek a dolgok.
A sírva vigadó, keserédes, mulatós, magyarnótás attitűd, szeretjük vagy nem, de a magyar mentalitás és múlt része, az abból születő művek a hagyomány, a kultúránk fontos fejezetét alkotják. Ezt az értéket, ezeket a gyökereket is felmutatja az előadás, rangra emelve a cigányzenét, a népzenét és a néptáncot. De még olyan erkölcsi értékeket is hirdet, mint az őszinteség, a szókimondás, a törődés, a gondoskodás, a szolidaritás.
A történelmi süllyesztőből kiemelt dzsentrivilág krónikájában Katkó Ferenc még egy fontos kritériumot észrevett: a darab különlegessége, hogy itt nincsenek gonoszok, rosszak, itt mindenki jó ember. Kicsit részeges, kicsit könnyelmű, talán meggondolatlan, makacs, önfejű, sértődékeny, hatalomvágyó, de nem bánt másokat, legalábbis szándékosan nem. Keresik a maguk igazát ezek az emberek – és ez méltánylandó törekvés. De nincs veszekedés, áskálódás, háborúskodás, maximum egy kis sértődékenység, no meg a családi hierarchia a három nagynéni otthonában.
Valódi konfliktus hiánya, túl távoli, nem annyira izgalmas korszak – igen, de kárpótlás mindenért a sok színes karakter, csupa hiteles figura. Nagyszerű szerepeket kínál a darab, és az egész társulatot felvonultatja az előadás. Balázs figurájában Csomós Lajos sokoldalú tehetségével sziporkázik, szenvedélyesen játszik, táncol és énekel, miközben rettentően közvetlen, emberi marad, hiteles. A feleségét, Pólikát Csonka Dóra alakítja határozottan: nagy íveket kell megrajzolnia bonyolult szerepében a csalódottság, az igazságkeresés és az alkalmazkodás, megalkuvás között. A nagynénik triója kiemelkedő és emlékezetes! Zsani néniként a Jászai Mari-díjas Kovács Edit a ház urát játssza, erélyes és szeretetre méltó egyszerre. Pepi néni szerepében Fehér Tímea a gondoskodó mama, aki rafinált és alázatos. A süket Mina néni alakjában Nagy Erika mint a helyzetkomikumok forrása, sok nevetéssel ajándékozza meg a nézőt. Tege Antal Viktor pesti jogász szerepét játssza kimagaslóan, a néző sajnálja leengedni a színpadról, ha több lehetőséget kapott volna a szerzőtől, a főszereplő magaslatára emelkedik. Földesi Ágnes Villő a bolondos Biri mellékszerepéből micsoda figurát formál! Fantasztikus alakítás! Veselényi Orsolya először Kisvicákné látogatásával nevetteti meg a közönséget, majd Liszi Melindával (Borcsa, a szakácsné) alkotott kettőse vicces és drámai jelenet egyszerre. Mészáros Mihály humoros Lajos bácsit formál, amikor 22 év sértődöttséget megtörve meglátogatja a néniket, nem mellesleg békeközvetítő, hiszen segít rendbe hozni Balázs és Pólika házasságát.
Elismerést érdemel minden tervező, szereplő, táncos és zenész. Az élő zenét nem pótolja semmi. A kor hangulatát, a sírva vigadó urak világát Pál István Szalonna gyűjtése idézi, az előadásban klasszikus cigányzene és autentikus magyar népzene szól, utóbbi szabolcsi gyűjtésből. Schäfer Szilveszter zenekarvezető és a Sztojka család muzsikusai abszolút főszereplők.
A szatmári néphagyományra épülő, igényes és látványos koreográfiát ifjabb Mlinár Pál alkotta. A korhű jelmezeket, a gyönyörű női ruhakölteményeket Kiss Kata tervezte, a nyíri birtokot és Zsani néni házát megjelenítő díszletet Egyed Zoltán.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM
