Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Múltidézés örökzöld slágerekkel

web_tanulmany01

A Tanulmány a nőkről bemutatójára készül a Jókai Színház

Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című darabját november 29-én mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. Az azonos című filmforgatókönyv zenés színpadi átiratát Szabó Tamás készítette, az előadást, amelyben elhangzanak az 1960-as évek legnagyobb slágerei, Halasi Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes művész rendezi.

  • Elsősorban a szerelemről szól ez a darab, aztán persze a szerelemből eredő problémákról, amelyek esetleg váláshoz is vezethetnek. De természetesen – a műfaj szabályai szerint – a vígjátékban nem vezetnek, és a történet végén mindenki visszamegy a párjához – nyilatkozta Halasi Imre a főpróbahéten. – Három különböző korú, a hatvanas évek közepén élő magyar hölgy a főszereplő, akihez saját korához illő férj tartozik. A feleségek szeretnének valami változást az életükben, ezért úgy döntenek, hogy ott hagyják a férjüket. Konkrét okok nincs is a válásra, ha csak nem a megunt szerelem.

A rendező azt is elmondta, hogy válás nem lesz, de mire ez kiderül, addig különböző fordulatos, játékos és vidám szituációk követik egymást. S ami lényeges: felcsendül jó néhány a hatvanas, hetvenes évek örökzöld slágeréből. Hallhatják a nézők az Ugye, te is akarod vagy az Ádám, hol vagy?, Ez az a ház, ahol semmi sem változik, Mit tehet az ember? – és még sorolhatnánk tovább az ismert számokat.

  • Egy író is megjelenik a színen, aki összefogja az egész cselekményt, arra készül, hogy ezt a három hölgyet egy közös történetbe gyúrja össze, próbálkozik a tanulmány megírásával. Az író-narrátor fejéből pattan ki a gondolat, hogy a nőről lenne jó írni, a női szeszélyekről, furcsaságokról, természetről, amivel szorosan összefügg a férfi természete, a házaspárok élete. Bízom benne, hogy jól szórakozik majd a közönség. A dalokat táncok is kísérek, megpróbálunk egy nosztalgikus, divatos szóval élve retro szituációt létrehozni, kiváló zenekarral a színpadon a retro világba elkísérni a nézőket.
  •  
  •  
  • A vígjáték ötletét az 1967-es filmsiker adta.
  • Fantasztikus film volt! Gyárfás Miklós, a kor egyik legsikeresebb dramaturgja, szerzője írta a film forgatókönyvét is. A legnagyobb sztárok szerepeltek benne: Kiss Manyi, Ruttkai Éva, Bodrogi Gyula, Básti Lajos, Darvas Iván. Ez a siker felbuzdította az írót, hogy színpadi változat készüljön egy dramaturg segítségével. Az adaptációba később beleillesztették a slágereket is, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban mutatták be először Tasnádi Csaba rendezésében. A slágereket a színház zenei vezetője, Kazár Pál válogatta, aztán bemutatták Egerben, a Madách Színházban, a kaposvári és sok másik színházban.
  • A film és az első színpadi változat bemutatója óta (2004) eltelt pár év. Ez ad valami új feladatot a rendezésnek, vagy maradhat minden a régiben?
  • Nem számít, mert ez egy retro történet, akár mikor mutatjuk be, azt a kort kell megidéznie. Az természetes, hogy minden esztendővel kicsit távolabb kerülünk attól az eredeti kortól, s ezért lehet, hogy kicsit jobban rá is látunk, groteszkebbnek találjuk, talán kicsit viccesebbnek. A nosztalgia már nem annyira közeli a mi életünkhöz, de az volt az én fiatalságom, tizenéves voltam.

Az előadásban Tege Antal, Gulyás Attila, Liszi Melinda, Katkó Ferenc, Nagy Erika, Csonka Dóra, Puskás Dániel és Király M. Alexandra szh. játssza a főbb szerepeket. A retro megidézéséhez Kerekes Judit alkotta a koreográfiát, Laczó Henriette a díszletet és a jelmezeket. 

Halasi Imre legutóbb két éve A beszélő köntöst rendezte Békéscsabán, korábban A kutya testamentuma című zenés darabot, még régebben Arthur Schnitzler Körtáncát.

Niedzielsky Katalin

Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM

2019.11.27.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Táncdalfesztivál

Noël Coward: Mindenki engem akar – komédia

Udvaros Dorottya estje elmarad

Bakancslista – vígjáték

Szórakoztató dallamok a Csabai Nyárban

Dámák a pakliban – krimi-vígjáték

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban – bohózat

Csányi Sándor: 21 az egyben – vígjáték

A szőke ciklon

Jegyek online

Oscar a megnyitón – behir.hu

Munkácsy hazatért

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás