Képzeljük el, hogy először járunk egy városban. Minden és mindenki idegen, de éppen nem ettől rémülünk meg, hanem attól, hogy mindenki ismerősként köszönt, szeret, ajándékot ad, van feleségünk, szép házunk: megállapodott, megbecsült polgárai vagyunk a városnak. S van egy szolgánk, aki úgy tűnik, megbolondult: hol haza hív ebédre, hol elveszti minden pénzünk. De azt is képzeljük el, hogy hazamegyünk, s közlik velünk: már otthon vagyunk, s olyat akarnak kifizettetni velünk, amit sohasem kaptunk meg. A Tévedések vígjátéka arról az ürességről szól, ami egyszer csak körülvesz minket, ha valaki más játssza el azt a szerepet, amit nekünk kellene. Ehhez Shakespeare kétszer két ikerpárt állít színpadra, két urat és két szolgát, akik kétségbeesetten keresik egymást. Végül nemcsak egymást, hanem a szüleiket is megtalálják: teljes a happy ending. Vagy mégsem?