Talán mindenki találkozott már az út padkán kenyeret majszolgató kéregetőkkel, esetleg hallott már a hírekben rablógyilkosokról, akik kisebb-nagyobb értékekért ontották ki embertársaik életét. Olyanok is vannak köztünk, akik egy-egy autóút során láttak pár, az út szélén testüket árúba bocsájtó hölgyeket. Kötve hiszem azt, hogy mindannyian belegondoltak volna abba, hogy miként tengetik mindennapjaikat ezek az emberek, amikor nem "munka" közben látjuk őket. A Koldusopera színpadra viszi ennek a zárt, rideg, a társadalom perifériájára került polgárok világát. Bertolt Brecht kiváló drámája bemutatja, hogy a legalsóbb társadalmi színtereken is él a korrupció, a hierarchia és az anyagiasság. – Szilágyi Viktor kritikája
A történet a nyomornegyed két különböző szegmensét állítja szembe egymással, akiknek szereplői más-más úton próbálnak boldogulni és megmaradni saját siralmas világaikban. Míg Peachum kenyere a koldulás profi megszervezése, Maxi rablásokból tartja fent magát és bandáját. A mű egyik karaktere sem a kiutat keresi a nincstelenségéből, hanem egymás hátán felmászva próbálnak stabilabb egzisztenciát biztosítani maguknak. Legjobb példa erre Polly, a koldusok főnökének, Peachumnak a lánya, aki saját maga vallja be, hogy nem vonzódik a jobb módú férfiakhoz, így köt ki a rablógyilkosok vezetője, Maxi mellett.
