Magyar Fórum I Hitvallásom, amit a pályázatomban is megfogalmaztam, és ez az évadunk vezérgondolata: „közérthető művészet, minőségi szórakoztatás” – közölte megkeresésünkre Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, akit a kamaraszínház átkereszteléséről, a határon túli magyar színházakkal való kapcsolatokról, és a színészközpontúságról is kérdeztünk.
Nemrég ért véget a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Milyen előadásokkal vett részt az idei POSZT-on a békéscsabai teátrum?
–Két előadással vettünk részt az OFF-programban, a Mario és a varázslóval és a Tündérivel. Az utóbbi közös produkciónk az Aradi Kamaraszínházzal, és egy kortárs román írónő műve.
Vittek haza díjakat is?
–Az OFF-programok előadásait nem díjazzák, mert nem a versenyprogram részei. Inkább a különlegességeket mutatják be. Mindkét előadásunkat nagy szakmai siker övezte, jókat írtak róluk. A közönség is szerette. Stúdió-előadásokról van szó, így 50-60 fős nézőszám előtt játszottunk.
A békéscsabai színház rendszeresen részt vett a POSZT-on? Úgy vettem észre, hogy a Magyar Teátrumi Társaság Egyesület alapító színházait korábban negligálták ezen az eseményen.
–Ez akkor évekig egy szakmainak álcázott politikai manipuláció volt. Két éve az egyesület színházai is részt vesznek rajta. Tavaly a versenyprogramba is beválogattak bennünket, a Koldusoperával, s akkor a főszereplőnk, Gubik Petra vehette át POSZT színész zsűrijétől a legjobb színésznőnek járó elismerését.
Az évadzáró közönségtalálkozón több díjat is kaptak a művészek és a háttérszakmák képviselői. Ezek a színház, vagy az önkormányzat által alapított díjak?
–Mindegyik díjat a színház alapította. Mind a legjobb háttérmunkáért, mind az évad színésze díjért százezer forint pénzjutalmat osztott ki teátrumunk. A társulat szavaz a legjobb fiatal, a legjobb középkorú és legjobb tapasztalt művészre és a legjobb háttérmunkásra is. A Gálfy- gyűrű esetében a zsűri megtekinti az évad összes előadását, és az alapján adja ki a színház által 2008-ban alapított Gálfy-gyűrű díjat az évad kiemelkedő színművészének.
A Jókai Színház kamaraszínházzal is rendelkezik. Miért döntöttek úgy, hogy az Ibsen kamaraszínház ezentúl Sík Ferenc nevét viselje?
–A stúdió inkább egy kamaraszínház jellegzetességeivel rendelkezik. Az Ibsen elnevezés egy gesztus volt, mert a Norvég Alap támogatásával épült. Mivel Ibsennek semmi köze nem volt Békéscsabához, ezért úgy gondoltuk, hogy a tiszteletet már megadtuk, és a kamaraszínházat olyan magyar színházi emberről kellene elnevezni, aki nagyon erősen kötődik Békéscsabához, a megyéhez. Sík Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező Békéscsaba szülötte, aki évekig a Gyulai Várjátékok művészeti vezetője is volt, ebben az évben lenne 85 éves. Az ő nevéhez fűződik a Békéscsabai Jókai Színházban – ma már háttérszakmákat is oktató Színitanházban – működő színészképzés életre hívása. Olyan személyiség, akinek a nemzeti-polgári gondolkodásmódja közel áll hozzánk.
Más típusú darabokat játszanak a kamarában, mint a nagyszínpadon?
–Természetesen. A kamaraszínpad technikailag nagyon korszerű játszóhely, de ott kisebb, kevesebb szereplős, kamaradarabokat játszunk, hiszen 120-nál többen nem férnek be a nézőtérre. Ha a nagyszínpadon párhuzamosan játszunk, akkor tudjuk az előadásszámot is növelni.
Népszínháznak, vagy művészi színháznak definiálja a békéscsabait?
–A vidéki színházak többnyire népszínházi koncepció alapján állítják össze műsortervüket, ami azt jelenti, hogy sokféle műfajt kell játszani, nem lehet csak egyféle színházi ízlésnek megfelelni, hiszen a közönség sokrétű, s csak egy színház működik 100 kilométeres körben. Így nem engedhetjük meg magunknak, hogy réteg, vagy ún. művészszínház legyünk. Az utóbbi kifejezést nem is kedvelem. Szerintem mesterségesen szétválasztották a teátrumokat művész és szórakoztató színházra. Ez még a múlt század poros marxista esztétikájának lehelete.
Ez még nem jelenti azt, hogy a könnyedebb darabokat ne művészi színvonalon adják elő?
–Természetesen, hiszen a színházművészet fogalmába mindennemű színházi előadás beletartozik. Hiszen, ha például Feydeau-vígjátékot játszunk, ami nem számít művészetnek a fent említett „szellemi brechtség” szerint, akkor azt zárjuk ki a színházművészetből? A színházművészet többféle műfajból áll; vígjátékokból, komédiákból, bohózatokból, komolyabb színdarabokból, tragédiákból. Nem lehet azt mondani, hogy csak a társadalmi problémákkal foglalkozó darabok és a klasszikusok erőszakolt modernizálásai tartoznak a színházművészetbe. Ez Brechtnek, Lukácsnak és a többi szélhámosnak a máig élő tanítása, ami sajnos még mindig erősen meghatározó bizonyos körökben. Ráadásul a legtöbb felsőoktatási intézményben is ezt tanítják.
A békéscsabai színház mellett működő Színitanházban másként tanítanak?
–Én másként tanítom mindezt, de ez kevés. Hiszen nagyon erősen beépült a színházi gondolkodásba a velünk továbbélő marxista esztétika. A mai fiatalok sokszor nem is tudják, milyen szellemi alapon dolgoznak. Ők más csomagolásban kapják, mint mi annak idején. Ettől elég nehéz lesz megszabadulni. Sokaknak érdeke, hogy így maradjon. Azért bízom benne, hogy a színházi gondolkodásból lassan kikopik, bár még most is eléggé agresszív – progresszív.
Melyek voltak a 2015/2016-os évad leglátogatottabb előadásai?
–A Vesztegzár a Grand Hotelben nagy sikerű, minőségi előadás volt. A darab írója Rejtő Jenő. Feltehetjük a kérdést, hogy Rejtő művét művészetnek fogadjuk-e el. Szerintem egy kiváló művészi bohózatról van szó. Szente Vajk rendező egy másfajta játékstílust talált ki és végre sikerült Rejtőt színpadon megfogalmazni úgy, hogy sajátos humora maximálisan érvényesült. Szintén sikeres volt a Légy jó mindhalálig musical, ami nem vidám történet, de mégis szerette a közönség, Szép Ernő Lila ákáca, amiben vannak kacagtató részek, de mégis egy édes-bús, megható mese és Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátéka.
Mit mutatnak a számok? Mennyi előadást játszottak, és azokat mennyien látogatták összesen?
–372 előadással és 117.105 nézővel zártuk a 2015/2016-os évadot. Az előadások átlagos látogatottsága kilencven százalékos volt. Hitvallásom, amit a pályázatomban is megfogalmaztam, és az évadunk vezérgondolata: „közérthető művészet, minőségi szórakoztatás.”
Csak a megyéből érkeznek bérletesek?
–A legtöbben Békéscsabáról érkeznek, de a megye más településeiből is. Ennek van egy hagyománya, mert régen megyei színházként működtünk, és 2012-ben, a közigazgatási reform után lett a város a fenntartónk.
Milyen a kapcsolatuk a határon túli, főleg erdélyi, partiumi színházakkal?
–Az Aradi Kamaraszínházzal, ami bár befogadó színház, nagyon jó a kapcsolatunk. Több előadást cseréltünk egymással, és számos darabot koprodukcióban mutatunk be. Meghívták a Bánk bánt, játszottuk kint a Kőszívű ember fiait, és a Monte Cristo grófját. Nagyváraddal régebben nagyon jó volt a kapcsolatunk, most már ez nem jellemző, ugyanakkor Szabadkával és Újvidékkel nagyon erős, hiszen az Újvidéki Egyetem és a Színitanház között is rendszeresek a vizsgaelőadás cserék, ahogy a színházi produkciók cseréi is. A Zentai Kamaraszínház produkcióit szívesen látjuk nyáron Szarvason, és Békéscsabán, valamint a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház is játszik nálunk. Pályázaton nyertünk egy közös előadást a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal. Fontos kapcsolatok ezek, igyekszünk megtartani és bővíteni őket.
A színház művészei közalkalmazottak, vagy előadásra szerződnek? Tehát lehet-e klasszikus értelemben vett társulatról beszélni?
–Lehet, hiszen 18 közalkalmazott színész dolgozik nálunk, és akik darabra szerződnek, szinte minden évadban, azokat is a társulatunk tagjainak tartjuk.
Milyen kritériumok alapján döntöttek a jövő évad műsortervéről?
–Színészekben gondolkodom a darabok kiválasztásánál, így arra törekszem, hogy színészeink megfelelő szerepeket kapjanak. Olyan darabokat kell játszanunk, amelyekben nekik való feladatot tudunk adni. Sőt az is lényeges, hogy szerepeik által fejlődjenek. Pályázatomban megjelöltem, hogy sok magyar darabot akarok játszani, klasszikusokat és kortárs darabokat is. Utóbbiakból csak olyanokat, amelyek beleillenek a koncepciómba, mert nem hiszek abban, hogy a társulatos kőszínházaknak a közvetlen társadalmi problémákkal kell foglalkozni. Arra ott vannak az alternatívok. A komplex színházi élményben, a gondolati, érzelmi azonosulásban és a katarzisban hiszek.
Milyen darabokat játszanak a következő évadban?
–Örkény István Macskajátékával kezdünk, ezt követi Ivan Kušan Balkán kobra gengszter-vígjátéka. Mrożek Tangóját is játsszuk, ami a kevés klasszikussá vált abszurd darabok közül az egyik, mert a többi fölött eljárt az idő. A felnőtt bérletben tovább visszük a Légy jó mindhaláligot, családi előadásként bemutatjuk Szomor György musicaljét, a Diótörő és Egérkirályt, a kamaraszínházban játsszuk a Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk vígjátékot. Zalán Tibor Arany János Bolond Istókjából ifjúsági darabot ír, hiszen Arany 200. születésnapját ünnepeljük 2017-ben. A klasszikus színdarabok kedvelőinek Schiller Ármány és szerelem drámáját és Molnár Ferenc Az üvegcipőjét mutatjuk be.
Nyáron bekapcsolódnak a Szarvasi Vízi Színház műsoraiba?
–Teljes mértékben, hiszen Fekete Péterrel együtt a Vízi Színház művészeti vezetői vagyunk. Mi állítjuk össze a műsort, s a Jókai Színház – mely a műszaki hátteret is biztosítja – az üzemeltető Magyar Teátrum Egyesület Nonprofit Kft partnere ebben.
A Budapesttől való távolság jelenti-e azt, hogy kevesebb kritikus érkezik le egy-egy premierre?
–Igény szerint kisbusszal szoktunk lehozni kritikusokat, de nem vagyunk a kedvenceik. Hiszen nem annak a színházi ízlésnek felelünk meg, melyeket a kritikusok, esztéták többsége kedvel. Ők csak a társadalomkritikai színházra kíváncsiak. Szerencsére már nincs akkora hatalmuk, mint régen. Megvan nélkülük a szakma nagy része. Meg kezd kialakulni egy fiatal kritikus gárda, akik nincsenek megfertőzve. A fővárostól való távolság előnye az igazi társulati létezés. A tagok szakmailag és emberileg is segítik egymást. Közösségünk összetartozásának a színpadi munkában is meglátszik az eredménye. Erre a kritikusok nem figyelnek oda, holott a színház egy színészi közösség összjátéka is.
Medveczky Attila
Magyar Fórum
