Meghatóan szép, felkavaró előadás A szív hídjai, a hatása alól sokáig nem tudunk szabadulni, de nem is akarunk. Jön szembe mindig, mint a tükör meg a mérleg, és őszintén kell válaszolni a kérdésekre: álmokról, vágyakról, döntésekről és csalódásokról. (Niedzielsky Katalin kritikája)
Egész Madison megyét, az amerikai farmok hangulatát és a hatvanastól a nyolcvanas évek végéig legalább három idősíkot képes Merő Béla rendező bevarázsolni az Intimtér parányi színpadára. Miközben persze nagy lemezekről countrydalok szólnak. Előttünk megvilágítva az egyszerű konyha, a családi otthon és a nagy találkozás helyszíne, a magasban a különös jelentőséget kapó Roseman-híd, de a díszlet és a nézőtér közé még a környező táj, az országút és a fotózások is beférnek. Egy nagy szerelem története, négy napban az egész élet, a világmindenség. Mindez úgy, hogy felolvasások és jelenetek váltják egymást különös egységben, kölcsönhatásban, amitől összefonódik az idő, a cselekmény, ugyanakkor a szereplők kívülről is látják önmagukat.
Anyjuk halála után két testvér próbálja értelmezni a végrendeletet, előkerül levél, napló, amelyből kirajzolódik Francesca Johnson és Robert Kincaid szerelme. Carolyn és Michael böngészi a naplót, az irodalom átmegy színházba, miközben megelevenedik a régi történet, életre kelnek a szereplők, tetteikre, szavaikra az utókor reagál, illetve még a napló szerzője is emlékezik. A kvartett a színpadon és az idősíkok váltogatása különös ötvözet, sajátos ritmust ad az előadásnak.
Akár a sírba is vihette volna magával Francesca ennek a nagy szerelemnek és hűtlenségének a történetét, de inkább őszintén bevallotta, mennyire szerette Robertet, aki felébresztette benne a nőt, hogy élvezte a hódítást, a gyöngédséget, s törvényszerű volt, hogy beleszerettek egymásba.
Életre kel a múlt, és a fiatalok is újra átélik gyermekkorukat, Carolyn megértő, együttérző, de Michael mérges, gyanakvó, féltékeny. Rádöbbennek, hogy sosem gondolkodtak azon, vajon boldog volt-e az anyjuk ebben a házasságban, valóra válthatta-e álmait.
Francescát ez a hirtelen szerelem zavarba ejtette, családja miatt bűntudatot keltett benne. Robert világcsavargóként élt, megszokta, hogy nincs szüksége senkire. Azt mondta, a hűség birtoklással jár, ő inkább a titkokat szereti, és az asszony ezt a könnyedséget is vonzónak találta. Négy nap jutott nekik, ami alatt eljutottak odáig, ahová sok ember évtizedek vagy egy egész élet alatt sem jut el. Lírai, elegáns minden szerelmi jelenet, főleg az árnykép. Robertnek indulnia kellett, Francesca tudta, hogy nem mehet vele, a bűntudat úgyis megölné a szerelmét. A családjának szentelte az életét, csak évekkel később, miután férjét eltemette, végrendelkezett úgy, hogy ami maradt, legyen Roberté, hamvait szórják szét a folyóban a Roseman-hídról.
Robert James Waller Madison megye hídjai című regénye, az abból készült film, majd Zöldi Gergely színpadi változata nem véletlenül siker. A romantikus szerelem története megérinti a szíveket, és a szereplők sorsa, valamint a gyerekek reakciója gondolatébresztő, bármelyik műfajban találkozik vele az ember, hatása alá kerül, az élet fontos kérdéseivel szembesít, talán féltett titkokról is lerántja a leplet.
A Békéscsabai Jókai Színház stúdióelőadását, amelynek dramaturgja Zalán Tibor József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, a megrázó történeten kívül négy kiváló alakítás teszi emlékezetessé, a két Jászai Mari-díjas főszereplő, Kovács Edit (Francesca Johnson) és Bartus Gyula (Robert Kincaid), Boldog Ágnes (Carolyn) és Szabó Lajos (Michael).
A legnagyobb feladat Kovács Editre hárul, aki meggyőzően, hitelesen játssza el az idősödő, emlékező Francescát és a szerelmes fiatalabb nőt. Mindezt váltogatva, erkölcsi mélységet és felelőségvállalást érzékeltetve, közben azt a vívódást is, amelyen keresztül megy, hogy önmaga és boldog legyen, ugyanakkor felelősséggel döntsön és magába zárja az egész storyt egészen addig, amíg nem jön el az őszinteség ideje.
Robert Kincaid, a világutazó fotóriporter is nagy változáson megy át a legendás négy nap alatt. Bartus Gyula mély átéléssel formálja, váltogatja azt a figurát, aki hozzászokott a magányhoz, de jól érzi magát benne, most viszont teljesen megváltoztatja ez a nő, ez a szerelem. Vinné magával, ugyanakkor megérti, hogy számukra nincs közös jövő.
Boldog Ágnes Carolyn alakjában végig együtt hangsúlyozza a gyermek és a nő énjét, Szabó Lajos Michaelt először robbanékony, lázadó, majd engedelmes, belátó fiúként ábrázolja.
A szív hídjai című színművet december 6-ától láthatja a közönség az Intimtérben.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM
