Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát jövő év márciusában mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház, ehhez a premierhez kapcsolódott a Mindentudás Színházi Egyetemének legutóbbi témája. Szilágyi Zsófia professzor, egyetemi tanár Siker vagy kudarc: Móricz a színházban címmel tartott érdekes előadást december 3-án a Sík Ferenc Kamaraszínházban. (Niedzielsky Katalin írása)
Kovács Edit színművész, a sorozat házigazdája bevezetőként Schöpflin Aladár Móriczot méltató szavait idézte, amelyek 1928-ban a Nyugat hasábjain, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Nemzeti Színházbeli bemutatója után jelentek meg:
„A dáridóból minden vesződség az asszonyé, minden mulatság a férfié, ahogy a mulatozó alakokat egy-két szóval néha csak mozdulatokkal színpadra állítja s ahogy az egészet egy mozgalmas, vidám képbe fogja össze, kiemelve azokat a szálakat, melyekből a férj és feleség közti komplikáció összefonódik színpadi konfliktussá. A cigányos, boros, táncos jelenetekben az írónak mindig a lényegen a szeme és sorra kiemeli a szereplők karakterére, egymáshoz való viszonyára vonatkozó vonásokat, amelyekből a kis dráma szövődik. S itt valami meglepő dolog történik: Móricz Zsigmond most egyszerre, szinte kapásból megfogta a színpadi formát. Eddigi darabjaiban viaskodott vele, gyűrte-gyúrta s hol ő kerekedett felül, hol a forma. Most úgy akadt a kezébe, mint egy jó kis szerszám, amely kezesen simul a tenyeréhez…”
Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet tanszékvezetője előadásában azt fejtegette, hogy valóban kiemelkedő-e Móricz drámai életműve, mikor és miért kezdett az író vonzódni a színházhoz, sikeres vagy kudarcos volt-e szerzőként. A Sári bíró, a Légy jó mindhalálig és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül sikerként könyvelhető el – jelentette ki az előadó, majd azt taglalta, mennyire befolyásolták Móriczot a korabeli elvárások, amikor a regényeit átdolgozta színpadra, s hogyan érvényesül a párkapcsolatok dinamikája a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabjában.
Majdnem nyolcvan drámát, drámai töredéket hagyott hátra, ami hatalmas életmű, előzménye a folyamatos színházi jelenlét, kritikus volt, de ezzel a hatalmas anyaggal nem foglalkozott még érdemben az irodalomtörténet. Kérdés az is, hogy ha egy drámaíró a maga korában sikeres, valóban jó-e. Mennyire volt sikeres halála után Móricz, és mennyire változtatta meg a róla alkotott képet a színház? Egy bemutató nem csak arról szól, hogy milyen a dráma. Abban az időben még nem volt rögzítés, csak tudósítás, visszaemlékezés, kritika. A sikeres fogalma pedig nem egyenlő a jó fogalmával – magyarázta Szilágyi Zsófia. A korabeli sajtó sikeresnek mondta, mert kellő előadásszámot értek meg a művei, a siker fokmérője tehát a minél nagyobb előadásszám volt.
Ugyanakkor Móricz mindvégig irigykedve nézett Molnár Ferencre, „aki mindig előtte járt” – mondta az előadó. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül 1929-ben (egy év alatt) megért 100 előadást, a közönség ünnepelte, mégsem dicsérték annyira, mint Molnárt. Tudta, hogy a siker vagy a bukás viszonylagos, ha megbukik a dráma, akkor is többen látják, mint ahányan a regényt olvassák. Az első világháború előtt az Isten háta mögött című regényét még 175 ezer példányban adták ki, de Trianon után az elszegényedő országban inkább a színházi siker volt jellemző, a Sári bíró bemutatója Blaha Lujzával, a Nem élhetek Vízváry Mariskával. Móricz a sikert a színésznői alakításokhoz kötötte, ahogyan a korabeli sajtó és a közönség is.
- Kapcsolata a színházzal egy életen át tartó kapcsolat volt – szögezte le Szilágyi Zsófia. 1926-ban lett a második felesége Simonyi Mária színésznő, akivel megcsalta első feleségét, Holics Jankát, aki öngyilkos lett. Ott maradt három kislánnyal, a válságba majdnem beleroppant. De a darabjaiban már korábban játszott Simonyi, akkori feleségét játszotta 1924-25-ös naplója szerint. Drámaíróként került be a színház világába, majd igazi színházi ember lett. Féltékeny volt, de elviselte, hogy felesége színésznő maradjon. 1928-ban írta, hogy 20 éve kísérletezik a színpaddal, hogy a prózaírók nem tudnak drámát írni, de az Úri murival még egyszer megpróbálja. Aztán még többször megpróbálta, nekibuzdult, hogy meghódítsa a színpadot, csalódást okozott számára, hogy nem sikerült az áttörés.
Az előadó kifejtette, miért vonzó az írónak a színház, a közvetlen kontaktus a közönséggel, hiszen az olvasót nem látja, érdekli a közönség reakciója, Móricz jegyzetelte, hol nevetett a közönség. A pénz miatt is a színházba mentek az írók, aztán ott rádöbbentek, hogy a színház nem olyan, mint a regény.
- Móriczról elterjedt, hogy nem számolt a kor elvárásaival, ami nem igaz! – hangsúlyozta az előadó. – Nagyon is érdekelte, mit várnak el tőle, meg akart felelni, bejárt a próbákra. A megfelelés érdekében megerőszakolta darabjait, hogy azok jól végződjenek, happy endre írta őket, a dalbetétek kívánalmának is eleget tett, mert a színpadon dalolni kellett. Írói gesztusokat tett, még a Rokonokat is átdolgozta, hogy jó vége legyen! Ha bukott a darab, az író volt a hibás, ha siker lett, azt a színház könyvelte el magának.
Móricz íróként is vonzódott a színház témájához. Egy színésznő és szeretőjének felesége szerepel például az 1907-es Kamélia és muskátli című novellájában. Amikor feleségül vette Simonyit, azt hitte, majd szállít témát, mesél, de „hallgatag színésznőt kapott”, aztán rájött, Simonyi nem annyira jó színésznő. Amikor az irodalom és a színház mellett megjelent a film, üdvözölte, mert úgy vélte, a tömegszórakoztatást elviszi a film, a színház megújulhat.
Ragaszkodott hozzá, hogy Simonyi Máriáé legyen a főszerep, de a színház vezetése azt Varsányi Irénnek szánta, ekkor beleírt a darabba még egy szerepet. 1945 előtt Móriczot besorolták a népszínmű kategóriába, a parasztok, vidéki daloló, sírva vígadó nép szerzője lett, miközben már látta, hogy nem kell a népviselet, a tájszólás, a színház viszont meg akarta tartani a jelmezeket, hogy a nép legyen nép. Regényíróként foglalkoztatta a parasztság helyzete, mindhárom színházi sikere a múltban játszódik, egyik legnagyobb témája pedig a házasság dinamikája, válsága, de nem viszi el a töréspontig, a tragédiáig. „Egy dolgot akartam, megtanítani a fiatalokat, hogy a házasságban elmúlik a szerelem” – írta a mulatásra vágyó férj és a hideg feleség kapcsolatáról.
Szilágyi Zsófia azzal fejezte be előadását, hogy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darab világa annyira távol áll tőlünk, Móricz Zsigmond drámai életműve csak akkor élhet tovább a mai színpadon, csak akkor maradhat fenn, ha egy dramaturg vagy kortárs író alkotótársként alaposan átdolgozza a szöveget.
A Mindentudás Színházi Egyetemén legközelebb 2019. január 7-én 18 órakor Fazekas Gergely előadását hallgathatjuk meg A megbocsátás operája: Mozart és a Figaro házassága címmel, közreműködik Galambos Hajnalka énekművész és Rázga Áron zongoraművész.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Lipták Szabolcs, A-TEAM
