„Már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk” – Csatlakozva a Miskolci Nemzeti Színház kezdeményezéséhez néma olvasással emlékezünk a Kossuth-díjas íróra augusztus 27-én, szombaton 15 órától egy órán át a Művész Kávéház teraszán. Minden érdeklődőt várunk, aki szeretné leróni tiszteletét a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja előtt.
Arra kérjük a város lakosságát, hogy üljenek le szombaton a Művész Kávéház teraszán, és együtt olvassák némán a magukkal hozott Esterházy kötetüket a Békéscsabai Jókai Színház színművészeivel és a Körös Irodalmi Társaság tagjaival. Nemrég egy konferencián hangzott el az a mondat, hogy már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk. Arra kérünk mindenkit, hogy vegyenek le egy Esterházy könyvet a polcukról vagy kölcsönözzenek ki egyet a könyvtárból, és gyűljünk össze szombat délután közösen olvasni ezeket a sorokat.