Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Nemzetközi színpadon csabai siker

egyedz_kongresszus_1

A szerelem a tajvani világkongresszuson kezdődött

Május óta Egyed Zoltán az OISTAT Magyar Központjának elnöke. A Békéscsabai Jókai Színház díszlettervezőjét a karantén idején online választották meg, és elnökségi tag lett Vámos Zoltán operatőr, videótárvezető is. A színházi díszlet- és jelmeztervezőket, designereket, szcenikusokat tömörítő szervezet jelentőségéről Egyed Zoltánt kérdeztem.

  • Az OISTAT (Szcenográfusok, Színháztechnikusok és Színházépítészek Nemzetközi Szervezete), célja a színházi szakemberek összefogása az egész világból. 1968-ban hozták létre hét ország közreműködésével, köztük Magyarországgal. Azért kiemelkedő, mert egy olyan egyesületről beszélünk, amelynek az alapítói között a vasfüggönyön innen és túl elhelyezkedő országok is szerepelnek. Így a magyar szakemberek be tudtak csatlakozni ennek a szakmának a nemzetközi vérkeringésébe. Bár a vasfüggöny ma már nem létezik, ez a fajta kulturális nyitottság, a másik megismerésének igénye még ma is nagyon fontos része az OISTAT szellemének, és ugyanúgy aktuális ma is, sőt talán még aktuálisabb, mint mondjuk 30 vagy 50 éve, hiszen ma – a technikának hála – olyan közel jöttek más kultúrák, hogy szinte karnyújtásnyira vannak egymástól – mondta Egyed Zoltán.

A díszlettervező művészetével már többször elvarázsolta a közönséget, legutóbb az Egri csillagok, Várkonyi Mátyás és Béres Attila történelmi musicalének bemutatójára alkotott csodálatos virtuális világot, „kiterjesztett valóságot” a színpadra. Elárulta, hogy számára az OISTAT Tajvanban kezdett „megnyílni”, akkor ismerte fel, mit is jelent ez az együttműködés. 2017-ben Vámos Zoltánnal együtt részt vett az OISTAT világkongresszusán, ahol – mint fogalmazott – „a szélrózsa minden irányából, számtalan országból voltak jelen szakemberek, az egésznek mégis családias, baráti légköre volt”.

  • Tényleg azt érezted Tajvanban, hogy ezek az emberek szakmailag és emberileg is nyitottak egymásra, és képesek az együttműködésre a nyelvi és kulturális sokszínűség mellett is. Számomra nagyon sokat jelent a Böröcz Sándorral való kapcsolat, aki a korábbi elnök volt, és a személyisége által valahogy „megfertőzött" engem is, Vámos Zolit is ezzel az egésszel, és nagyon szépen egyengette az OISTAT Magyar Központjának eddigi működését. Tavaly nyáron részt vettem a Prágai Quadriennálén, ahol hetven nemzet színházi szakemberei találkoztak. A fórum engem abban erősített meg, hogy látni kell, a technika hogyan vonul be az élet minden területére, természetesen a színházba is. Amit hallottam, kíváncsivá tett, hogy az új technikával mi mindent lehet kezdeni. 

Az OISTAT főleg előadóművészeti, színházi szakembereket tömörít, de működik oktatási, tudományos és színháztörténeti szekciója is. Tagja többek között a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Színháztörténeti Intézet és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Mint kiderült, a szervezet nagy előnye volt, hogy benne a szakemberek már akkor kiválóan tudtak együtt dolgozni, amikor (a szocializmusban) még nem volt egyszerű az utazás. A szakmai együttműködés fontos része azóta is a párbeszéd, ahol új irányzatokat ismerhetnek meg, a szakmák közötti találkozókon megoszthatják tapasztalataikat.

Az elnökké választás komoly siker, elismerés, némi kárpótlást jelenthet a járvány miatt elmaradt három bemutatóért, amikre itthon és külföldön tervezett díszletet Egyed Zoltán. Mégsem haragszik nagyon a vírusra, úgy véli, arra jó volt, hogy az ember regenerálódjon, lelassuljon kicsit. Az előadásokba fektetett munkát persze sajnálja, de tudja, hogy tovább kell lépni; jó érzéssel tölti el, hogy a home-office időszaka után végre nyitott a színház, újra lehet a kollégákkal, az emberekkel találkozni, ami már mindenkinek nagyon hiányzott.

Niedzielsky Katalin

Fotó: Vámos Zoltán

 

 

 

 

2020.06.27.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Shakespeare előtt tiszteleg a Békéscsabai Jókai Színház

Különleges előadást láthatnak ma színházunkban! – M1 programajánló

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

A színpadon egy új és más Hamletet láthat majd a közönség – behir.hu

A Hamletrock főpróbahétbe lép – Podcast Juhász Bencével

Szeretne egy jó programot hétfő estére?

Hamletrock – Hírek+

Álomügyelet

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás