Az ember nem mindig abba szerelmes, akibe kellene – ezt sok-sok közhelyszerű mondattal és példával lehetne illusztrálni. Ha az ember bolondul valakiért, nem hat sem érdem, sem az érvek. Ha pedig az illető történetesen a saját exébe szerelmes, vagy legalábbis nem tud tőle elszakadni – nos, ott kezdődik a probléma.
„Nem szabad azt hinnünk, hogy megbuktunk. Talán nem volt bennünk több.”
Bernard Slade Váratlan találkozásainak hősei, Amy és Michael a házassági évfordulójukra kapott ajándékok között beszélgetnek – kár, hogy már nem házasok. Szinte lopva válnak el, Michael egyik nőtől fut a másikig, némelyiket Amyvel is összeismerteti, aki sokkal nehezebben tud megszabadulni a házasságuk emlékétől. Michael azt szeretné, ha Amy ott ülne a premierjén az első sorban, az apja, a gyerekek és Vanessa, Michael új párja mellett. A nőt Amy új munkahelyére is elviszi, hogy bemutassa, hiszen az asszony is családtag. Amy szíve mindig megdobban, amikor a férfival találkozik – Michael ezt sokáig nem látja, ahogyan a saját érzelmeivel is nehezen kerül tisztába.
Nemcsak dialógusokat, hanem a kettejük találkozásait értelmező, félbevágott beszélgetéseket is hallunk: Michael a folyton lecserélt pszichiáterekkel próbálja rendezni az életét, a fehér középosztály szokása szerint definiálja magát, ahogy mi is tennénk. Író vagyok. Van három gyerekem és egy feleségem. Ja, már nincs… Amy az Anonim Alkoholisták gyűlésén vall magáról, hogy megoldást keressen a problémáira, amelyeket bátran ki mer mondani. Ahogyan az életben, a darabban is csak akkor várhatnak továbblépést, amikor megérlelik saját magukban az elhatározást. Amy eleinte valakinek a felesége, csak aztán lesz belőle újra építész és szabad ember, Michael maximalista író, aki irigyli Amy lazaságát. Egyikük mindig válságban, rossz passzban van. Egyikük sem szenved kevésbé, mint a másik – csak nem ugyanakkor. Ahogy egy Balzac-regényben, Michael lefelé, Amy felfelé tart.
„Besétálsz ide, felkavarsz bennem mindent.”
Két tetőpont tartja Bernard Slade lírai komédiáját: Michael anyjának temetésére Amy szó szerint beesik, hogy támogassa, de meg is zavarja volt férjét, aki jópofának találja, hogy szelfizzen a kicsit főkötőre, kicsit lekváros bödönre emlékeztető urna mellett, a telefonról vezérelt, itt-ott el nem talált zenétől kísérve. A másik tetőpont kettejük elkeseredett beszélgetése Amy esküvője előtt, abból az abszurd helyzetből kiindulva, hogy Michael le akarja beszélni volt feleségét, hogy összeházasodjon a legjobb barátjával, Irával, aki egy „impotens, gülüszemű csiga”, és mellesleg még mindig a férfi ügyvédje. „Új esküvői ruha?! Ennyire rossz volt a házasságunk?” – kérdezi megütközve Michael, aki kötelességének érzi, hogy jelen legyen, ha már a közös gyerekeket „használja” Amy koszorúslánynak.
Akkor fordul a kocka, amikor Amy is Michael életét kezdi élni: laza házasságban él, szeretőket tart – ekkor jön rá Michael, hogy mit veszített. Amy keresett építész lesz, van presztízse, elfogadja az életét: lehet irigyelni. Hogy mennyire happy az az end – az legyen az előadás titka.
Brestyánszki B. R. könnyed átirata, amely – írjuk a javára! – mai korunk beszélt nyelvén szólal meg, nem holmi poros, kilúgozott Broadway-mese. A könnyekig megható helyzetek gondolkodnivalóval látják el az embert, de fel is oldódhatunk a nevetésben. Katkó Ferenc rendezése kiváló és mesterkéletlen, méltó ehhez a két nagyszerű színészhez, Földesi Ágnes Villőhöz és Tege Antalhoz.
Mesterien kidolgozott, hibátlan előadást láttam. És nem utoljára.
Szilágyiné Szabó Ágnes
