A Családi ágy című vígjáték premiere közeledik. Két fiatal készül a nászéjszakájára, gyermekük születik, megélnek felemelő és embert próbáló időket, aztán a gyerekek megnőnek, és újra egyedül maradnak. Erről szól a darab. De nem csak erről: rólunk, mindannyiunkról. Kíváncsiak voltunk, milyennek látja az alkotói folyamatot Csurulya Csongor rendező.
– A Családi ágy a boldog békeidőkben, az előző századfordulón és az azt követő időkben játszódik. A darabot mégis egy jó fél évszázaddal későbbre tettétek. Mi volt ennek az oka? Miből fogjuk észrevenni?
– Több oka is van. A kor, ahova a szerző a színművet helyezte, történelmileg terhelt időszak. Ugyan nem szól közvetlenül az első világháború kitöréséről, de a darabnak törődni kellene vele, pedig csak említés esik egy katonaorvosról. Szeretném, ha az előadás egy kapcsolat ívét mutatná meg, a házasságkötéstől a végéig, a kilencvenes évekig, amibe a háborút nem akartam belevinni, mert szerintem nem tett volna hozzá. Történeti séta az ötvenes évektől a kilencvenes évekig, hat különálló jelenetben, a zenék, a korokra jellemző divat segítségével.
– Ez a házaspár olyan, mint mi mindannyian: örömöket, válságokat, veszekedéseket élnek meg, néha forró a szerelmük, máskor bizalmatlanok egymással. Agnest és Michaelt egy valódi házaspár, Fehér Tímea és Bartus Gyula testesíti meg – ez a tény könnyebbé tette a munkát, vagy épp nehézségeket okozott a színészvezetésben?
– Olyan értelemben volt egyszerű, hogy mivel én is házasember vagyok, amikor beszélgettünk, akkor egyre gondoltunk. Azt nem tudom, nekik milyen volt most kemény dolgokat vágni egymás fejéhez. Két szereplő van a színpadon, jobban tudtunk így egymásra figyelni.
– Agnes karaktere bölcsebbnek, ironikusabbnak is tűnik…
– Mert nő! Nő! Örökké változásban van, tinédzserből nagylány lesz, nagylányból menyasszony, asszony, nagymama… Az életben való részvételről beszélek. A nő sokkal bölcsebb, több dologra tud figyelni. A férfi a teremtés koronája, de nem fenntartója a teremtésnek. A férfi kivágja az utat, a nő meg kikövezi. A férfi költő, író: érzékeny, a nőnek a háttérországot meg kell teremteni neki. A darabunkban sikerült oltárt állítani a nőknek Van egy olyan jelenete Timinek, amikor reményeim szerint, a nézőtéren „meg fog halni” minden harminc év feletti nő, akinek van saját élete.
– Az utolsó jelenetben összecsomagolnak, költöznek Amerikába, a gyerekeikhez. Új kalandok várják őket? Ez nem vég, hanem a kezdet? Mi lesz velük?
– Reményekkel vannak tele, hogy mi jön. Nyolcvanévesek, mire oda jutnak… el akarnak menni, vagy csak beszélnek róla? Nagyon különleges dolognak kell történnie, hogy elmenjenek.
– Persze nem mondjuk el, mi lesz a darab vége. Inkább árulj el valami titkot az előadásról!
– Tizenhét kép van a falon, a történet végére megtelik az emlékeikkel, az életük képeivel. A nagy kérdés, hogy a mindenkori néző az életének milyen képeit rakná ki? Az emlékekben azok a helyszínek és emberek jelennek meg, akik már nincsenek velünk. Aztán ezek a képek a végén…
(Szilágyiné Szabó Ágnes)
Fotó: A-Team/Nyári Attila
