Heltai Jenő A tündérlaki lányok című darabjához Kiss Kata álmodta meg a jelmezeket, amelyek azon túl, hogy korhűek, mégis egyediek és különlegesek. A ruhák elkészítéséről, valamint magáról a tervezés folyamatáról kérdeztük a jelmezek alkotóját.
– Hogyan látsz neki a munkának? Mennyire kapsz szabad kezet a tervezés során?
– Nálam az egész munkafolyamat ott kezdődik, hogy elolvasom az eredeti művet – ha van -, azután olvasom el a darab színpadi változatát, és csak ezt követően beszélgetek a rendezővel. Fontos kiemelni, hogy a rendezői koncepció határozza meg azt, hogy nekem mit kell megjeleníteni a színpadon. Mire az elképzelésektől eljutok a kész jelmezekig, több hónap is eltelik. Az jó érzés, ha a rendező bízik bennem és hagyja, hogy a saját elképzeléseimet is hozzátegyem a jelmezekhez, a darabhoz. Ha jönnek az ötletek, mindent megbeszélünk, egyeztetünk, mire kialakul a végleges elképzelés. Azután kerül a munka a varrodába, ahol még szintén alakulhat a dolog.
– A tündérlaki lányok esetében hogyan zajlott a munkafolyamat?
– A tényleges tervezés előtt, első körben a rendező, a díszlettervező és én leülünk, átbeszéljük a darabhoz kapcsolódó vízióinkat, gondolatainkat. A rendező kifejti, milyen elképzelései vannak, hogy miként szeretné színpadra állítani a darabot, majd jelzi, milyen kérése van a jelmezeket és a díszletet illetően. Az előadás során szorosan kapcsolódik egymáshoz a rendezői koncepció, a díszlet és a jelmez is. A tündérlaki lányok esetében is így indult az egész munkafolyamat, hogy hárman átbeszéltük az ötleteket, majd mindenki elkezdett dolgozni azon, hogyan valósítsa meg a terveket.
– Honnan jött az ötlet, hogy festések legyenek a jelmezeken?
– A színmű története 1914-ben játszódik. Tege Antal, a darab rendezője elmondta, hogy nem hagyományos módon szeretné színpadra vinni a színművet. Nekem ebből indult ki az az ötletem, amit aztán a rendező is elfogadott, hogy maradjunk korhűek a kosztümök vonalát illetően, de legyen benne valami, ami kicsit más és nem megszokott. Arra gondoltam, mi lenne, ha a jelmezeken bizonyos részleteket – mint például a csokornyakkendőt vagy egy női ruhán masnit, fodrokat – nem egy az egyben, valóságosan jelenítenénk meg, hanem azokat fekete vonalakkal megfestenénk. Ezzel is érzékeltethetjük, hogy ez nem egy hagyományos, konvencionális színpadkép, hiszen a rendezés és a játékstílus sem hagyományos. Bevallom, már szerettem volna régebben is megvalósítani ezt az ötletemet a ruhafestést illetően, csak még nem tudtam, melyik darabhoz illene igazán. A jelmezek színvilágába belecsempésztem a szecesszió színvilágát is, ami egyébként a kedvenc korszakom. A néző nem mindig tudja és persze nem is kell tudnia, de egy-egy ruha mögött sokkal több van, mint azt gondolná. A fontos egyébként is a végeredmény, az érzet, amit egy-egy előadás nyújt neki.
– Van kedvenc ruhadarabod a színműből, mi az, amit a legjobban szeretsz benne?
– Nincs kedvenc jelmezem a darabban, magát az összképet nagyon szeretem. Szeretem az előadás látványvilágát, amit a rendezővel és Egyed Zoltán díszlettervezővel létrehoztunk. Nem tudok a produkcióból kiemelni semmit, hiszen élveztem a varrodával az aprólékos közös festegetést, de öröm volt az is, amikor ki kellett találni, hogy melyik ruha milyen legyen, és azon belül mi legyen rajta a festett rész. Minden munkafolyamatban megvolt a kedvenc pillanatom a kezdeti bizsergéstől a premierközeli stresszes állapotig. Ez a produkció is egy igazi örömmunka volt számomra.
– Milyen visszajelzéseket kaptál A tündérlaki lányok jelmezeiről?
– A kollégáktól és nézőktől is kaptam visszajelzést, ezek természetesen nagyon jól esnek. Jó érzés az is, amikor a piacon járva egyszer csak megállítanak és azt mondják, hogy nagyon tetszettek a jelmezek a darabban. Ilyenkor meglepődőm, hogy a nézők ilyen szinten foglalkoznak az előadással, hogy még a jelmezeknek is szentelnek ennyi figyelmet.
– Mi az, amire törekszel a munkád során?
– Igyekszem minden esetben a rendező koncepcióját megvalósítani, hogy a produkció végén megelégedve tekintsen a jelmezekre is. Ha lehet és a darab engedi, akkor figyelek arra is, hogy a ruhák, amiket a színészek felvesznek, kényelmesek és komfortosak legyenek. Boldogsággal tölt el, ha a jelmezeimmel segítem a színész munkáját és közelebb tudom őt hozni ahhoz a karakterhez, akit meg kell formálnia. A produkció elkészültével pedig mindig összegzem a végeredményt, majd filozofálok rajta, hogy mit lehetett volna még másképp. A kész munkából sokat lehet tanulni.
Szabó Rita
Fotó: A-TEAM