Október 5-én és 6-án a Szcenográfusok, Színháztechnikusok és Színházépítészek nemzetközi Szervezetét a Magyar Képzőművészeti Egyetem látta vendégül, ahol az ülés alkalmából az OISTAT magyar központja Nemzetközi Előadóművészeti Konferenciát rendezett a színházi háttérszakmák oktatási helyzetéről. A konferencia szervezéséhez a Jókai Színház és a Színitanház csapata is nagymértékben hozzájárult. Az 1968-ban alakult szervezet hét alapító tagja között van Magyarország is, de a nemzetközi szervezet mára öt földrész, ötvenhárom országában van jelen.

Vajon hol kezdődik a tánc története? Mióta mozdulnak ritmusra, zenére az emberek? Mit nevezünk táncnak, és milyen változásokon ment át ez a csodálatos műfaj az évszázadok során? Ezekre az izgalmas kérdésekre vártuk a választ a Mindentudás Színházi Egyeteme hatodik évadját megnyitó, október 2-ai előadáson. Kovács Edit színművész, esztéta, a sorozat megálmodója és házigazdája a téma legkiválóbb tudósát és művészét hívta meg a Békéscsabai Jókai Színházba. Novák Ferenc Kossuth díjas koreográfus-rendező, néprajzkutató, a Nemzet Művésze kalauzolta a közönséget, mondandóját a nagyszerű Balassi Táncegyüttes tagjai illusztrálták. (Niedzielsky Katalin írása) A Sík Ferenc Kamaraszínház névadójának szívét, aki egykor néptáncosként kezdte művészi pályáját, majd rendezőként írta be nevét a színháztörténetbe és már több évtizede a mennyei társulatból követi az eseményeket, valószínűleg nem minden bemutató dobogtatja meg egyformán. De a legendás Novák Tata lebilincselő előadása és a balassisok fellépése biztosan megnyerte tetszését. Nem véletlen az sem, hogy az egyébként is nagyon népszerű sorozat közönsége zsúfolásig megtöltötte a nézőteret, hiszen Békéscsaba a néptánc bölcsője, ahol a kiváló Balassi Táncegyüttes immár hetvenéves múltra tekint vissza. "Az emberi természeten kívül egyetlen más élőlény sincs birtokában a testet hangokra mozgató érzés parancsának. Ezt a ringató parancsot ritmusnak nevezzük, s azt a parancsot, mely a magas és mély hangok összefonódását kormányozza: harmóniának. Ezek együtt pedig a táncot teremtik meg." Platon szavait idézte Kovács Edit köszöntőjében, majd arról beszélt, hogy az emberek kezdettől fogva táncra perdültek, az eredményes vadászat vagy a bő termés reményében, szórakozásból vagy egyszerűen azért, hogy múljanak el az ínséges idők. –   Sokszor a tánc segítségével próbáltak az emberek kapcsolatba lépni a természetfeletti világgal, a szellemekkel, az istenségekkel. Ehhez a kommunikációhoz minden népcsoport kialakított magának egy rá jellemző táncformát. Vajon a magyarok milyen táncokat választottak, és hogyan változtak ezek az elmúlt századok alatt? – hangzott el a bevezetőben. Novák Ferenc életét, munkásságát bemutatva Kovács Edit elmondta, hogy az előadó az ELTÉ-n néprajz szakon diplomázott, majd a Színház és Filmművészeti Főiskolán a koreográfus-rendező szakot is elvégezte. 1954-ben került a Bihari Táncegyüttes élére, ahol olyan nagyszerű koreográfiák fűződnek a nevéhez, mint a Várj reám! vagy a Kőműves Kelemen. 1965-ben kinevezték a Honvéd Együttes tánckarvezetőjének, majd a Szegedi Nemzetközi néptáncfesztivál művészeti vezetője lett. Ezután az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1983-tól a Honvéd Együttes művészeti igazgatója, a Magyar Táncművészek Szövetségének főtitkára. Novák Ferenc nevéhez fűződik olyan emblematikus előadások koreográfiája, mint az 1981-ben bemutatott Csíksomlyói Passió, az 1983-as István, a király című rockopera. Munkásságát számtalan díjjal is elismerték, többek között 1993-ban Kossuth-díjat kapott, és 2014-ben lett a Nemzet Művésze.   Az előadást a Balassi Táncegyüttes nagyszerű táncosai színesítették: Bartyik Tímea, Mlinár-Kőrösi Katalin, Mlinár Zsuzsa, Vaszkóné Mohnács Renáta, Gáspár Bendegúz, ifjabb Mlinár Pál, Mlinár Péter és Vaszkó János. Hegedűn Schäfer Szilveszter, brácsán Rácz Gyula, nagybőgőn Bene Gábor játszott. A magyar néptánc mintegy ezeréves történetét átfogó előadását Novák Ferenc azzal kezdte, hogy pontosan nem tudjuk, milyen táncot jártak a honfoglaló magyarok, mert senki sem jegyezte fel, nincsenek írásos dokumentumok. Annyit azonban állíthatunk, hogy a tánc kezdetektől jelen van az emberiség történetében, az ősi rituálékban, vallásos ünnepeken tűnt fel először, és a különböző népcsoportoknak mindig megvolt a sajátos formája. –   Az európai írásbeliség 1000 után számol be táncmesterek tevékenységéről, tehát akkor már táncoltak. Az államalapítás korában egész Európában minden nép körtáncot járt, hogy ez a forma hogyan került Magyarországra, azzal kapcsolatban vannak kérdőjelek. Valószínűsíthető, hogy a Rajna vidékéről mesteremberek, latinuszok hozták el hozzánk. A Római Birodalomban a latinuszoké volt az első utca a palota mellett, minden más rétegé csak azután következett. Tehát ők voltak a legfontosabbak a társadalom számára, akik hangszert, körtáncot hoztak. Az 1200-as évekből maradt fenn egy olyan írás, amely megtiltja, hogy a hívek a templomkertben körtáncot járjanak, tehát jártak. A körtánc egy fegyelmezett forma, tisztességes dolog, a Balkánon még fennmaradt, a törökök már nem engedték be a területükre – magyarázta Novák Ferenc. Megtudtuk, hogy a dunántúli karikázó Kelet-Szlovákiában karicskaként ismert, valószínű a középkorból származik, de az ókorban is megvolt már, erre utalnak bizonyos vázafestmények. Körtáncot jártak az északi népek is, amikor kijöttek a templomból, a körtánc tehát a legarchaikusabb forma. Lukianosz szerint a fegyvertánc is archaikus, egy 17. század végi angol forrás ad pontos leírást arról, hogy a virtuóz magyar táncban a lányok szoknyája körül forgatják a kardot. –   A fegyverkovács cigány nem hordhatott kardot, ezért bottal helyettesítették a fegyvert, ez a cigány botoló csak bizonyos vidékekre jellemző. A magyar néptánc egységes képet mutat Európában, legalább táncban nagyhatalom vagyunk. A paraszttánc vagy kanásztánc  pontos koreográfiáját Csokonai vetette papírra, a marhákat legeltető, hajtó alföldi emberek táncát írja le pásztortáncként – haladt tovább az időutazásban az előadó. – A reneszánsz a táncban is jelentős fejlődést hozott, a 14. század igazi robbanás volt a kultúrában, hiszen a festményeken meztelen nők jelentek meg, Boccaccio igazi pornónovellát írt a Dekameronban. Újdonságként megjelent az ugróstánc, a serenella, ami botrányként hatott, de megállíthatatlan volt. A Kárpátok déli lejtőiig gyorsan terjedt, nemcsak a szellem, hanem a test is felszabadult a reneszánsz korszakában. Egy somogyi és egy rábaközi változatot láttunk a Balassi Táncegyüttestől, Novák Ferenc megjegyezte: úgy táncolták, ahogyan akarták, tudták, mint később a rock and rollt. Aztán a 16. században ismét új divat jött, ezúttal a Németalföldről, Flandriából a horgostánc az ugrós helyett. Ez már a barokk, az agyondíszített ornamentika kora, a zenében felcsendülnek a barokk vonós hangszerek, amire „a magyar és román legények nem tudtak nyugton maradni”. Példaként a jól ismert Hol jártál az éjjel, cinegemadár? kezdetű népdalt hallottuk. Teljesen más a kalotaszegi legényes, amivel kapcsolatban egy kedves mondást is idézett Novák Ferenc. Egy néni definícióját osztotta meg velünk: „A legjobb táncos az, aki a lábával a legszebben csipkézi ki a levegőt.” A paraszt barokk jellegzetes tánca a dreher, a forgatós volt, pergős román és magyar változatot láthattunk a balassisok előadásában.   A dekadencia idején, 1715-ben a bécsi udvar verbuválta a katonákat, duda, síp, dob hívta a seregbe a legényeket. Az ital ingyen járt, a verbunkra táncra perdültek, és aláírták a szerződést. Ha elfogadták az ingyen bort, a verbunkbort, az már aláírásnak számított. Erről a katonatáncról lelkesen írtak a korabeli írók, úgy üdvözölték, mint valami igazi magyar dolgot, a verbunk mellé magyaros táncokat csináltattak, koreografáltattak. A Palotás, Lavotta, Rózsavölgyi neve hangzott el példaként. –   A reformkorban fontos volt a verbunk, benne a körtánc, a sarkantyús, a műtánc a forradalom előkészítésében játszott szerepet, báltermekben zúgott a műtánc. A verbunk bevonult a fesztiválos összejövetelekre is, kialakult a műtánc, amelynek szellemi értéke óriási, ugyanakkor a nép járta a magáét. Novák Ferenc előadása vége felé közeledve leszögezte: a pesti polgárság nem tudta, hogy milyen a néptánc falun. 1843-ban született a csárdás szó, ami azt jelenti, úgy kell táncolni, mint a csárdában, a verbunk mutatványos tánccá vált. Mint megtudtuk, a néptánc, ez a felbecsülhetetlen szellemi kincs nagyon későn, a 20. század 30-as, 40-es éveiben költözött csak be a városba, a kulturális életbe.   A Mindentudás Színházi Egyeteme november 6-án 18 órakor folytatódik, és a következő program Pozsgai Zsolt A szellemúrnő című történelmi játékának bemutatójához kapcsolódik. A művében a békéscsabai Ábránfy Katalin és a reformáció korát megidéző íróval beszélget majd Kovács Edit, az előadásra meglepetésvendégeket is várnak. Niedzielsky Katalin