Az Új Esztendőben is folytatódik a nagy sikerű Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat. Január 4-én, 18.00 órától Kállay Géza egyetemi tanár előadása várja az érdeklődő színház barátokat az Ibsen Stúdiószínházban. Képzeljük el, hogy először járunk egy városban. Minden és mindenki idegen, de éppen nem ettől rémülünk meg, hanem attól, hogy mindenki ismerősként köszönt, szeret, ajándékot ad, van feleségünk, szép házunk: megállapodott, megbecsült polgárai vagyunk a városnak. S van egy szolgánk, aki úgy tűnik, megbolondult: hol haza hív ebédre, hol elveszti minden pénzünk. De azt is képzeljük el, hogy hazamegyünk, s közlik velünk: már otthon vagyunk, s olyat akarnak kifizettetni velünk, amit sohasem kaptunk meg. A Tévedések vígjátéka arról az ürességről szól, ami egyszer csak körülvesz minket, ha valaki más játssza el azt a szerepet, amit nekünk kellene. Ehhez Shakespeare kétszer két ikerpárt állít színpadra, két urat és két szolgát, akik kétségbeesetten keresik egymást. Végül nemcsak egymást, hanem a szüleiket is megtalálják: teljes a happy ending. Vagy mégsem?  

hir6.hu | Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművész, nyerte el idén az Ivánka Csaba-díjat „rendkívül igényes, klasszikus és kortárs színművekben, tragédiákban, komédiákban, zenés színházi produkciókban, filmek és televíziós játékok sokaságában egyaránt hiteles, intuitív alakításaiért, elhivatottságtól vezérelt, s nagy szakmai felkészültséggel végzett, emberi fedezettel megalapozott művészi munkájának elismeréseként”. A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben. A kitüntetést a Bajor Gizi Színészmúzeumban, 2015. december 14-én, Hámori Ildikó színművész adta át – olvasható a Nemzeti Színház honlapján. Mi pedig az ezer szállal Békéscsabához kötődő Rubold Ödönnel beszélgettünk telefonon. ►Tovább

Az esztendő utolsó napján Kadelka László ügyelő történetét fogadják szeretettel. Suka Sándor 1953-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és a Nemzeti Színház szerződtette. 1971-1984 között a fővárosi Operettszínház tagja lett, 1986-tól ismét a Nemzetiben játszott 1993-ban bekövetkezett haláláig. Major Tamás kedvence volt, elhíresült „Karácsonyi-születésnapi ajándéka” A Két úr szolgája (Truffaldino) címszerepéhez kapcsolódik. Suka Sándor Csepelen volt „munkás-színjátszó”. A kor szellemében a tehetségesnek látszó munkás-kádereket beiskolázták, így került majd’ harminc évesen a Főiskolára. Amint diplomát kapott, azonnal szerződtette a Nemzeti Színház. Major Tamás volt a színház igazgatója és az egész magyar színházi világ teljhatalmú ura. Sukát nagyon kedvelte, részint, mert kitűnő színész volt, valamint kiválóan utánozta Őt. Abban az időben fantasztikus társulata volt az ország első teátrumának. Major és a főrendező Gellért Endre nagyon figyelt arra, hogy az általuk tehetségesnek tartott színészek megfelelő szerepekben bizonyíthassák tehetségüket. Sukának szánták Goldoni Két úr szolgája főszerepét. A bemutató 1959 májusában volt – hatalmas sikerrel. Major abban az évben határozott úgy, hogy – bár fontos politikai megbízatása volt – nem a „vonalas” szocialista-realista műveket részesíti előnyben, hanem klasszikus műveket mutatnak be. Ekkor indította be a híressé vált Shakespeare sorozatát a színház. Soos Edit és Suka Sándor (Két úr szolgája) Sukának óriási személyes sikere volt Truffaldino-ként, ezért úgy gondolta, hogy ez a siker feljogosítja arra, hogy fizetésemelést kérjen. Karácsony előtt bement Majorhoz, elmondta mennyire nincs pénze, lakása, egy ilyen siker után igazán kaphatna több gázsit. Major megértően végighallgatta, majd majdnem „sírva” ecsetelte a színház sanyarú gazdasági helyzetét. Nemhogy fizetésemelést, de az amúgy alacsony gázsit is éppen, hogy ki tudják fizetni. Itt a Karácsony és a megérdemelt jutalomra sincs pénz! Suka részvéttel hallgatta kedvenc igazgatóját, majd így szólt: „Major elvtárs mondjon legalább valami biztatót!” „Hajrá Suka!!!” – volt a válasz. Hősünk bánatosan ballagott ki az igazgatói irodából, Kovács Alíz, a titkárnő vigasztalta, amikor Major utána szólt, hogy menjen vissza. „Sukuci én nem, de Maga elintézheti a fizetésemelést! Karácsony Szenteste a Két úr szolgáját játsszuk. (Abban az időben akkor is volt előadás, nem nyilvános, hanem a fegyveres testületeknek, hogy akik nem mehettek haza szabadságra, azok szórakozhassanak.) Az előadáson itt lesz a kulturális és a honvédelmi miniszter. Maga a nagy-monológját a színpad közepén mondja, amikor ahhoz a szöveghez ér, hogy: Se pénz, se lakás! Menjen előre a proszcénium páholyhoz – ott fognak ülni a fejesek –, és ezt a szöveget ott mondja el Nekik, majd menjen vissza és folytassa az eredeti helyén. Ez rendezői utasítás!”   Suka hitte is meg, nem is, de veszteni valója nem volt – a rendezői utasítás be kell tartani… 1960. január első munkanapján kapott egy értesítést, hogy haladéktalanul jelenjen meg a XIII. kerületi Tanács lakásügyi osztályán, ahol átveheti a kiutalt lakása kulcsait. Amikor a januári fizetését felvette, a borítékban egy levelet talált az alábbi szöveggel: „A Goldoni A két úr szolgája című darabban nyújtott kimagasló művészi teljesítménye elismeréseként 300.-Ft., azaz háromszáz forint, rendkívüli fizetésemelésben részesítem. Benke Valéria , Művelődésügyi miniszter”   Suka Sándor január 1-jén lenne 95 éves.  

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Az idei, utolsó történetet Lakatos Károly, Magyar Teátrum-díjas maszkmester és Lakatos Károlyné Magyar Teátrum-díjas fodrász osztja meg Önökkel. A történet, amit most elmesélünk, a 70-es évekre datálódik. Laki Jóska, a Szegedi Nemzeti Színház ünnepelt sztárja akkoriban szerződött Békéscsabára. Egy zenés vígjátékban gyászhuszárt  játszott, a bemutató éppen Karácsony előtt volt.  Jóska valami vicces csavart szeretett volna beletenni a darabba, ezért kitaláltuk, hogy hatalmas füleket ragasztunk Neki és a nyakába kap egy malomkeréknyi sírkoszorút. Így is lett, természetesen senki sem tudott róla. Én a zsinórpadlásról figyeltem a közönség reakcióját, mindenki dőlt a nevetéstől, a leghangosabban az akkori igazgató, Miszlay István hahotázott. A hatalmas nevetést kiváltó csínyünket a fodrásztárban ünnepeltük Laki Jóskával, amikor benyitott Miszlay és annyit mondott. Édes Öregeim! Ez valami fergeteges volt! Viszont soha többé ne forduljon elő, 500-500 Ft a büntetésetek! Így hát elég szerény karácsonyunk volt abban az évben, hiszen a havi fizetésünk egyötöde elúszott büntetésre… Ezzel a mulatságos történettel kívánok vidám szilvesztert és boldog Új esztendőt!

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. A mai történetet Mező Éva,Magyar Teátrum-díjas öltöztető, jelmeztár-vezető osztja meg Önökkel. Fiatal lány koromban kerültem a színházhoz, és nagyon szeretem a munkám. Sosem vágytam a rivaldafénybe, jobban éreztem magam a színfalak mögött,, Egy előadáson mégis eljött az én időm, kipróbálhattam magam a a színpadon is. Az történt, hogy tájolni mentünk az ünnepi időszakban egy operettel, és az egyik statiszta nem érkezett meg. Az ügyeletes rendező Barbinek Péter felvetette, hogy ugorjak be én a helyére.  Láttam a darabot elégszer, az a pár mondat ment mint a karikacsapás. Gyönyörűen kisminkeltek, felöltöztettek, ami nekem nagyon imponált. Ott ment tévútra a "színészi karrierem", hogy kezdés előtt kikukucskáltam a függöny mögül és megláttam azt a rengeteg embert a nézőtéren. Onnantól még levegőt sem nagyon kaptam, nemhogy megszólaljak a színpadon. De talán nem is baj! Január elején lesz éppen  30 éve, hogy  rendben tartom, kezelem, rendezem a Jókai Színház jelmezraktárát, emellett öltöztetőként is tevékenyen részt veszek az előadások létrejöttében. Így a taps picit nekem is szól az előadások végén…

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Ma Komáromi Anett Gálfi Gyűrű-díjas színművész karácsonyi történetét fogadják szeretettel. A nővéremmel mindig nagyon vártuk a karácsonyt, és, ahogy minden gyerek mi is Szenteste előtt már felkutattuk az ajándékokat, előre felfaltuk a szaloncukrot és papírral visszatömködtük. Nagyobbacska korunkra viszont sikerült túlszerveznünk egy karácsonyt, amit a mai napig felemlegetünk.  Évekig gondosan körbekérdeztünk mindenkit, kinek mit hozzon a Jézuska, de valahogy egy karácsonyon pont édesanyánk kimaradt. Én a nővéremre vártam, ő énrám.  Ott álltunk dermedten, hogy Neki nem jutott ajándék. Persze most már mindannyian nevetve emlegetjük a történetet. Régi, szép hagyomány a családunkban, hogy Karácsonykor összegyűlünk és egy régi ezüst csengettyű szólítja a családot a karácsonyfához. Soha nem maradhat el a közös éneklés sem: Mennyből az Angyal…

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Csomós Lajos Gálfi Gyűrű-díjas színművész karácsonyi sült kacsa receptjét fogadják szeretettel. Imádom a kacsasültet, véleményem szerint a  kacsa egyébként is az egyik legfinomabb húsféle. Isteni az íze és az sem elhanyagolható, hogy szegény pára gyönyörű látvány az ünnepi asztal közepén. Karácsonykor mindig ez a menü Anyukámnál. Édesanyám szerint roppant egyszerű elkészíteni, egy titka van csupán, és ez az amitől annyira nagyon finom lesz minden évben, a szeretet, amivel készíti. Ezzel a recepttel kívánok mindenkinek szeretetteljes, békés Karácsonyt és boldog Új Évet! Omlós kacsasült Hozzávalók: 1 egész kacsa 2 kisebb alma 2 evőkanál majoránna 3 dl húsleves só, bors A kacsát kívül-belül be kell dörzsölni sóval és majoránnával, no meg egy kis borssal. Ezután az almákat meghámozva, kis kockákra darabolva be kell tenni a kacsa belsejébe. Ezután össze kell kötözni a lábát, majd betenni egy tepsibe, és  alá önteni a húslevest. A sütőt 200 fokra kell melegíteni, a kacsát lefedni és egy órán át sütni. Ezután le kell venni a sütőt 180 fokra, majd ropogósra sütni a kacsát. Kilónként 1 óra sütési idővel kell számolni, akkor biztosan tökéletes lesz a végeredmény.

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Egy gyerekkori történetét Szabó Lajos színművész osztja meg Önökkel. Van már annak huszonöt éve is, hogy karácsony közeledtével disznótorra készülődött a családunk és az  előtte lévő napokban hatalmas hó esett. Disznótorok alkalmával mindig a nagyszüleimnél gyűlt össze a család apraja nagyja, így volt ez azon a télen is. Az idősebb unokatesók kitalálták, hogy menjünk el világot látni, míg a felnőttek a disznó körül foglalatoskodnak. Legkisebbként nem is volt más választásom, meg a kaland is vonzott, hát útnak eredtem a többiekkel. Hatalmas élmény volt ötévesként a Hódmezővásárhely-táblát elhagyni, átlépni a városhatárt, merthogy odáig bóklásztunk el a többiekkel. Megvolt a nagykaland, indultunk is visszafelé a torba. Igencsak szaporáztuk a lépteinket, mert persze senkinek sem szóltunk erről  a kis kirándulásról. Kapkodtam az apró lábaimat a nagy hóban,de még így is én voltam az utolsó a sorban. Éppen egy építkezés mellett haladtunk el, ahol egy palló biztosította az átjárást a vizesárok felett. Mindenki ügyesen át is ment rajta, én viszont melléléptem és elmerültem a sáros lében. A legelöl haladó unokatesóm hátranézett és fennhangon konstatálta: Volt Lajó, nincs Lajó! Még mindig nevetve emlegetjük a régi történetet, de azt a karácsonyt én bizony tüdőgyulladással ágyban töltöttem, a dunyha alatt…

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Ma Merő Béla Fehér Rózsa-díjas rendező karácsonyokról szóló történetét fogadják szeretettel. A Karácsony olyan számomra, mintha egy egyre eszeveszettebben száguldó vonatban ülnék, s a sínekkel párhuzamosan karácsonyfák lebegnének a sebességtől összefolyva, egymásba tűnve, némelyik, olykor több is, egy-egy pillanatra különös fénnyel fölragyog, máskor valamelyik fölmered az ablakkal szemben, velem száll a végtelen felé – fölmutatván évszámot, emlékeket. Először Palánkon, a szülővárosom, Szekszárd melletti falucska mezőgazdasági kollégiumának igazgatói lakásában csodálkoztam rá a fenyőfára, de különösebb emlékeim ezen a tényen kívül nincsenek. Később, öcsém születése után, Dombóváron, a Tanítóképző Intézet igazgatói lakásában szembesültem az ünnep rítusával, s akkor kezdtem megérteni a Karácsony jelentését. December 24-én a nagy belmagasságú lakásban mindig hatalmas fenyőfa hirdette a szeretetet, és váltotta ki csodálatomat. Idővel kriminalizálódott az ügy, mert amikor megtudtuk, hogy "nem a Jézuska hozza az ajándékot", sutyiban kutatgattunk az ajándékok után – szüleink nagy bosszúságára. Aztán helyreállt a rend. Abbahagytuk detektív munkánkat, vártuk a meglepetést (amitől korábban felfedezéseink miatt elestünk), ajándékokat készítettünk szüleinknek. Forgatókönyv: karácsonyi csengő, a gyerekek bevonulása, a fenyőfa megcsodálása, karácsonyi dalok, ajándékok megtekintése, köszönet, ünnepi vacsora. Néhány évig így volt. Aztán 1956 után meghurcolták szüleinket, mondván: "részt vettek az ellenforradalom előkészítésében", apámat kirúgták igazgatói állásából, s Szekszárdra toloncoltak bennünket. A lakhatási feltételek megváltoztak: alacsony mennyezetű lakás, törpe fenyőfa, vályogfalak, kicsi ablakok, szürkeség, WC – (pottyantós) az udvaron, fürdőszoba nincs (a következő nyáron édesapánkkal és testvéreimmel építettünk a lakáshoz az oly hiányzó helyiségeket). Szomorú karácsony, félelem a további retorzióktól. És valahogy ettől kezdve minden elromlott. Szüleink elváltak. Öcsém apámmal elköltözött Kaposvárra, én édesanyámmal maradtam, aki férjhez ment egy alkoholmámorba menekülő,  lecsúszott katonatiszthez. Keserű ünnepek. Ajándékot többnyire én vettem édesanyámnak. (A könyveimet rendezgetvén többször találkoztam olyannal, amibe ezt írtam: "Emlékül Édesanyámnak … karácsonyára".) A pacák ugyanis elitta nemcsak az ő, hanem élettársa fizetését is. Az ünnep devalválódott: karácsonyi részegség, veszekedés, amelyet olykor az tarkított, hogy anyám védelmében fizikai "retorziót" alkalmaztam. Ezekre az évekre úgy emlékszem, hogy nem voltak színek, minden fekete-fehérben égette bele magát agyamba. Egyszer csak Édesanyám szervezete nem bírta tovább a megpróbáltatást, hűtlenül itt hagyott. Kaposvárra költöztem… de a karácsony sokáig – a gyerekeim megszületéséig – az eszeveszett hiányról szólt. Egyszer volt egy emlékezetes karácsonyom, amikor sorkatonaként szereztem egy szabadságos levelet – és a becsukást kockáztatva – hazaugrottam a szent estére. Aztán miután megnősültem, az első karácsonyt Kaposváron töltöttük, s ekkor jelentettük be, hogy gyermekünk születik. És ettől kezdve helyreállt a rend. Édesapám sokáig nálunk töltötte az ünnepeket. Új rítussal gazdagodott a karácsony: fenyőfát vásároltam, kiegészítő gallyakkal. Édesapám szigorúan ellenőrizte, hogy szimmetrikus-e a fa. Nem volt mese: kezem tele lett fenyőtüskékkel, kínlódtam a mérnöki "karakterű" fa létrehozása érdekében. Készítette a nélkülözhetetlen karácsonyi bólét – minden ragacsos lett a konyhában. Aztán a gyerekkoromban kialakított "forgatókönyv" szerint zajlott minden, csak most nekünk kellett úgy eldugni az ajándékokat, hogy a fiaink ne találják meg. S minden pillanatban ott sűrűsödött, ott összegződött az egész évet átható szeretetünk. Úgy éreztük, hogy mindez örökkévaló, ám édesapám 1992-ben súlyosan megbetegedett, a következő évben, éppen karácsony előtt, meghalt. Hirtelen megint összeomlott a világ. Hiába próbáltunk meg mindent, "nagyapi hiánya" azóta jelen van. Később a fiaim – az élet rendje szerint – elkerültek itthonról, karácsonykor hol Amerikából, hol valamelyik európai országból csörgött a telefon… Ülünk feleségemmel a műanyag fa előtt (amelyet többnyire ő díszit fel, én csak az izzók felrakásánál segédkezem), nosztalgiából iszunk egy üveg "Szovjetszkoje igrisztoje" pezsgőt, és mélázunk a múlton. Egyszer csak egyikünk fog merengeni a nemlétező fa előtt, ha csak valamilyen csoda folytán nem együtt megyünk abba a világba, ahol kézenfogva sétálhatunk a karácsonyfa rengetegben…

Békés, boldog karácsonyt kíván kedves nézőinek a Jókai Színház társulata!   Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Beheggesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben.