Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.
Kiemelt

November havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

2025.10.30.
img_3516

Csiszár Imre a Jóccakát, anyáról

Stúdiódarabot játszani – karnyújtásnyira a közönségtől – mindig különleges élmény! De különleges élmény a nézőknek is – olyasfajta intim beavatás a cselekmény, a jellemek titkaiba, amilyet hagyományos színházi előadástól sosem kaphat meg. Különösen így van ez, ha olyan – az emberi életet alapvetően meghatározó – tematika körül forog a mű cselekménye, mint az Élet és a Halál kérdése. Ahogy régen a misztérium-játékokban a Jó és a Gonosz között folyt a vita, ebben a modern misztériumjátékban egy anya és a lánya csap össze, hogy érvényesítse az életigenlésbe – illetve a halálvágyba – vetett hitét. Súlyos, létünket legmeghatározóbb alapvetések ezek – Marsha Norman darabja mégsem tragédia, hanem groteszk tükör: milyen kisszerűek vagyunk, mikor nagyszerűnek hisszük magunkat! A leginkább Örkény István stílusára emlékeztető játék sírva nevettet meg bennünket.

Tovább

MÁGNÁS MISKA a Magyar Zenés Színház előadásában

1916 februárjában mutatták be Szirmai Albert és Bakonyi Károly nagysikerű operettjét a Király Színházban, melyet most a Magyar Zenés Színház előadásában láthat a Jókai Színház közönsége november 11-12-13-14-én, 19 órától. A Korláthy-birtok mérnöke, Baracs István beleszeret a vásárban a parasztálruhás grófkisasszonyba, Rollába. A gróf estélyt ad, mert szeretné elérni, hogy a vasút az ő birtokán haladjon keresztül. Baracs az estélyen ráismer Rollára, és tréfából a távollévő gróf Eleméryként mutatja be inasát, Miskát. Rolla viszonzásul cselédlányát, Marcsát öltözteti be Eleméry grófnőnek. Miska és Marcsa öltözéke, viselkedése az úri világ karikatúrájává válik. Baracs és Rolla végül egymásra talál. A mű címszereplője Miska, a lovászlegény, akit Baracs István vasútépítő mérnök frakkba öltöztet és Tasziló grófként mutat be a Korláthy grófék estélyén, hogy visszavágjon egy sértésért, mellyel a gróf megalázta, amiért a vasutat nem hajlandó a gróf érdekei szerint tervezni, ezzel megnehezítve a többségben lévő falusiak életét. Ám a bonyodalmakat fokozza, hogy előző este a falusi vásáron a mérnök úr és Korláthyék lánya, egymásba szeretnek. Ameddig inkognitóban vannak egymás előtt, nincs is akadálya érzelmeiknek, de a kastélyon belül már óriási társadalmi szakadék tátong kettejük között. Ám amikor Taszilóról, akit az egész társaság hajbókolva fogad, kiderül, hogy kicsoda valójában, a grófi család és az előkelő társaság megszégyenül, és Rolla immár boldogan választja Baracsot. Az operettben olyan slágereket hallhatunk, mint a „Cintányéros cudar világ”, az „Úgy szeretnék boldog lenni” vagy a „Hoppsza Sári”. A Mágnás Miskát Békeffy István és Kaszó Elek 50-es években készült átdolgozásában játsszuk.  

Tovább
59933_151106uhrin_a_large_normal

Bemutatkozik Nyilas Misi 3.0, azaz Uhrin Andor

hir6.hu |  Szombaton zajlott a Békéscsabai Jókai Színházban a Nyilas Misi kerestetik című gála. A dolog pikantériája, hogy a Légy jó mindhalálig musical osztott főszerepére, a közel másfélszáz jelentkezőből még mindig hárman vannak (csúnya szó következik) versenyben. Seregi Zoltán rendező úgy döntött, a három Nyilas Misi-jelölt: Kozák Ádám, Bolla Márton és Uhrin Andor is megkapja a lehetőséget, hogy mindannyian elkezdhetik próbálni a főszerepet. (A címünkben közreműködő arab szám nem az eredményt jósolja, pusztán az interjúk kronológiáját.) ► Tovább  

Tovább
59883_duo_ghajniesbmarton_large_normal

Bolla Márton: gyermeknek kell maradni

hir6.hu | Mint azt már korábban megénekeltük, szombaton tartották a Nyilas Misi kerestetik gálát Békéscsabán a Jókai Színházban. A teátrum stábja nem tudott dönteni, pontosabban rendhagyó döntést hozott: a közel másfélszáz gyermekből három jelentkezőt választottak ki, akik közül kettő játszhatja majd el a Légy jó mindhalálig című darab főszerepét. ► Tovább

Tovább
59811_kvartett_large_normal

Kozák Ádám: az éneklés felszabadít

hir6.hu | Fantasztikus hangulatban telt a Nyilas Misi kerestetik elnevezésű gálaműsor a Jókai Színház Vigadó termében – kaptuk az infót az intézménytől. Az eseményt a minap rendezték, miután a teátrum stábja végigjárta a megyét és meghallgatta azt a közel másfélszáz gyermeket, akik mind szerepelni szerettek volna a januárban bemutatandó darabban. A három kiválasztott közül elsőként Kozák Ádámot kerestük fel. ►Tovább

Tovább
csiszar_imre_img_4999_szines_tag

Csiszár Imre 65

A békéscsabai közönség igazán nem panaszkodhat, jobbnál-jobb rendezők örömmel jönnek a kitűnő hírnek örvendő társulathoz, amelyet időről időre nagyszerű vendégművészek egészítenek ki. A Tévedések vígjátéka minden előadáson zsúfolásig megtölti a nézőteret. Az produkció óriási siker. A rendező, Csiszár Imre a magyar színházi élet legnagyobb Shakespeare „tudora”. Olyan jól érezte magát a próbafolyamat alatt, hogy újra Békéscsabán rendez. Ez alkalommal a Broadway-n évek óta nagy sikerű, Marsha Norman: Jóccakát, anya… című Pulitzer-díjas művét viszi színre. A kétszereplős darab, amelyben Kovács Edit és Tarsoly Krisztina játsszanak, november 13-án pénteken (!) kerül bemutatásra – ez is jelzi, Csiszár Imre nem babonás. Mestere, Major Tamás hű követője és munkásságának továbbvivője, hiszen nemcsak Shakespeare, hanem Brecht művei is kiemelkedő, kiemelt szerepet kapnak munkásságában. Brecht Galilei élete című művét, Blaskó Péter címszereplésével – miskolci igazgatása idején –, országos érdeklődés kísérte. Majd néhány évvel később a budapesti Nemzeti Színházban a mester egy másik darabjából, a Kaukázusi krétakörből „operett-sikert” rendezett Kubik Anna és Cserhalmi György – immár a Nemzet Színésze – főszereplésével. Nagy öröm a Jókai Színház társulatának, hogy annyi jeles színházi híresség (Jordán Tamás, Székely László, Verebes István) után, Csiszár Imre is körünkben ünnepli – immár – 65. születésnapját. Szeretettel gratulálunk az ünnepeltnek!

Tovább
unnamed

A színháznak nevelni kell a közönségét

Zalán Tibor: Midőn halni készült című drámája kapcsán Bartus Gyula, Jászai-díjas színművésszel beszélgettünk, aki Janus Pannoniust alakítja a darabban. – Milyen volt a próbafolyamat? Te hogyan élted meg? – Amikor hét évvel ezelőtt találkoztam az anyaggal, már akkor is nagyon tetszett. Szeretem Zalán darabjait. Nagyon jó filozófiája van az életről, rálátása a lelkületekre és a lelkekre, az emberre. Arra, hogy bizonyos szituációkban, helyzetekben miket léphet, vagy miket nem. Ezt mindig filozofikusan oldja meg, mindig pszichéből indítja a szerepet. Izgalmas karaktert tudott írni Janusból is, és félelmetes, hogy mennyi minden van benne. Mennyi költészet, meg lendület, hevület, politika, hazaszeretet, igazságérzet, szerelem. Az élet igenlése. Azt írja benne, hogy „az igazságban nem az igazat keresem, hanem az igaz élethez való lehetőség útjait”. Tele van bölcselettel minden egyes monológ. Igyekeztem szünetet tartani azokon a helyeken, ahol szükség van arra, hogy a néző elgondolkodjon a mondanivalón. Az én lelkemet komolyan megviselik azok a szörnyűségek, amik történnek a világban, körülöttünk, és tőlünk nem is olyan messze. Mi pedig úgy teszünk, mintha semmi nem történne. Az ember túlélőpéldány és nem biztos, hogy a túlélés a megoldás a problémákra. Annyi mindent tehetnénk, jobbá fordíthatnánk a világot mi itt kicsiben is. Mindenki a maga területén tehetne érte. Zalán, mint Babérkoszorú-díjas költő, a gondolatiságával, a világnézetével, a filozófiájával próbál valamiféle rendet teremteni a világban. Van, aki elolvassa, van, aki értékeli, van a színész, aki eljátssza, és a rendező, jelen esetben Merő Béla, aki eljátszatja a darabot. Hiszem, hogy ezzel a munkával az emberek értéket kapnak, szélesebb rálátást a világra. Egy színháznak nevelni kell a közönségét, ez a küldetése. Ha az életben mindenki ezeket megkeresné a saját munkájában, életében akkor nem kellene félünk semmitől. A háború borzalmait, a mai generációk Európában hála Istennek nem ismerik, én azért tele vagyok félelemmel. Borzalmas dolog lehet, aki túlélte azt mondta, hogy mindent el lehet viselni, csak a háborút nem. Fotókat nézegettem, amin az elfogott ellenségen gyakoroltatták az újoncokkal a szuronyrohamot. Borzasztó! Mindenkit anya szült, mindenkiért megszenvedtek, mindenkit vagy szerelemben nemzettek vagy rajongásban, imádatban. Az élet olyan szép dolog, a háború pedig borzalmas. Zalán darabjaiban ez is benne van. Én erről már régen szerettem volna beszélni a színpadon. Mátyás király és Janus Pannonius ellentéte ezen a síkon mozog, ez az, ami meghatározza az ő különbözőségüket. Mátyás világbirodalmat akar, Janus pedig békét szeretne és gyűlöli a háborút, a lovakat, a fegyvereket, mert tönkre megy a paraszt termése, az értékek elvesznek. Az embernek nincs joga elvenni más ember életét, nincs jogában elvenni a lovát, az autóját, nincs joga elvenni az országát, a termőföldjét, az életét, a vizét. Ezek nagyon komoly filozófiák, komoly érzésvilág és sebezhetőség is egyben, hiszen aki túl sok mindenért aggódik, azt könnyen szétszedi a világ, azt magára hagyják. Nem szívesen beszélgetnek vele, elkerülik, mert mindig filozofál, mindig az életet akarja megváltani. Sajnos ma nem sok ember van, aki gondolkodik azon, hogy hogyan lehetne szebbé és jobbá tenni az életet, hogy az igazság vezéreljen minden cselekedetet. – Ezek nagyon komoly filozófiák és üzenetek, mit tettél azért, hogy ez befogadható legyen monodrámaként? – A monodráma nagyon nehéz műfaj, mindenkinek. Nem csak a színésznek, hanem a közönségnek is. Egyetlen embert hetven percen keresztül hallgatni nem egyszerű. A partnerem az előadásban egy fiatal kolléganő, Komlósi Kata, ő segít változatossá tenni a helyzeteket, és a darab végét vele, párbeszéddel fejezzük be. Nagyon kell vigyázni, hogy ne váljon unalmassá az előadás. Bízom benne, hogy igaz szituációt tudtam játszani, teremteni a színpadon, hogy ennek az embernek a haláltusája, tulajdonképpen az utolsó órája, hatással volt az emberekre. – Utolsó óra? Ez reális idő? – Igen, nincs időmúlás a darabban. Egy óra 15 perc az előadás. Ezt úgy kellett végigcsinálni, hogy közben a közönség belefeledkezzen, hogy egy embert lát a színpadon. Janus mérhetetlen nagy elme volt és sokáig nem is nagyon lehetett a verseit iskolákban tanítani, nálunk főleg! Egyrészt latinról‑magyarra kellett fordítani, mert latinul írt, másrészt nagyon erotikus és pajzán verseket is írt. Akkor, abban a közegben, amikor ő írt, abban a kultúrában ez természetes volt, ezt akkor föl lehetett vállalni. – Merő Bélával mennyire gondolkodtok azonos módon a színházról, erről a darabról? – Nagyon szeretek Bélával dolgozni, nagyon hasonló a színházi gondolkodásunk és számomra ez megtisztelő. Én Bélát még Zalaegerszegről ismerem, ’83 óta. A zalaegerszegi színház megalapítása az ő nevéhez fűződik, mint ahogyan még sok más magyar színházé is. Nagyszerű rendező! Én nagyon nagy színházi szakembernek tartom, vele jó beszélgetni a színházról, jó alkotni, tökéletesen megbízom benne és megtisztelő, hogy megbízik bennem, mint színészben. De ez azért van, mert értjük egymást, értjük egymás nyelvét, színházszeretetét, törekvését, és ez nagyszerű dolog. Hálás vagyok érte, hogy találkozhattam vele. 1983-ban még fiatal sorkatona voltam, előfelvételis a színművészetin, és csodálattal néztem a dolgait. Szóval, jó kis műhelymunka volt ez, lelket felüdítő. – A Magyar Művészeti Akadémia meghívására is játszottátok az előadást. – Nagyon örültem neki, hogy egy monodrámával mehetek a Pesti Vigadó színpadára játszani. A színházat keresték meg azzal, hogy Zalán Tibor: Midőn halni készült című előadását szeretnék meghívni egy kamaraszínházi sorozaton belül. A produkció után beszélgetést is tartottak az íróval, a rendezővel és neves irodalomtörténészekkel. Csodálatos kritikákat fogalmaztak meg miután megnézték, ez mindannyiunknak nagyon jól esett. Visszaigazolás, amikor szakmailag hiteles embereknek tetszik, amit csinálsz. Mindig vágytam a nagy feladatokra, szeretem az ilyen agyat, fizikumot, a szervezetet megterhelő és szipolyozó vastag szerepeket. Leköti az energiámat és nagyon jól eső érzés, hogy ekkora feladatban is helytállhatok.     R.M.

Tovább

Idén is szárnyalnak az Angyalok

Tovább
download_2

PISZTOLY AZ ASZTALON

Orbán János Dénes: Szabadság, kolbász, szerelem című darabjának felolvasó-színházi bemutatója október 21-én már sor került a Jókai Színház Vigadójában. Vörös István Pisztoly az asztalon című darabját szintén felolvasó-színházi keretek között november 12-én láthatják az Ibsen Stúdiószínházban. Mi történik, ha az igazságszolgáltatás kicsúszik az igazság kezéből, és személyes ambíciókat és bosszút szolgál ki? Nyomozás indul egy ártatlan ember ellen, akinek nincs más bűnbe, csak az, hogy övé a világ legjobb kolbászreceptje.  Meg persze, hogy a felesége túl vonzó. A 40-es évek végén beinduló államosított világban nincs helye egyéni tehetségnek, vállalkozókedvnek, mindent elsöpör az uniformizálás, és az új hatalom új haszonélvezői gátlástalan hajszában támadnak az eddigi értékekre. A fiatalabb az idősebbre, a tapasztalatlan a bölcsre. És közben életek vesznek más irányt, kolbászreceptek tűnnek el. Hajsza a szerelemért és a szakmai becsületért.* A Jókai Színház és a Bárka elkötelezett támogatója a kortárs magyar dráma ügyének. Ugyanakkor a színház és a folyóirat annak is számtalan tanújelét adta már, hogy a minőség jegyében az egyetemes és a regionális, lokális érdekek és értékek összekapcsolásának híve. Ezen kettős törekvésének újabb eredménye az Erős csabait kívánok! elnevezésű irodalmi-színházi projekt, amely szervesen kapcsolódni kíván azokhoz a helyi törekvésekhez, amelyek a 2013-ban hungarikummá választott csabai kolbász további népszerűsítését szolgálják. A meghívásos drámapályázat célja olyan új, színpadi előadásra szánt, esztétikailag értékes irodalmi alkotások, drámák megírásának elősegítése volt, amelyekben valamilyen módon hangsúlyos szerepet kapnak a több mint százéves csabai kolbász gasztronómiai, kulturális, társadalmi tradíciói, amelyek ország-világ szerte továbbviszik a csabai kolbász hírét. Műfaji megkötés nem volt, a történelmi tragédiától, a társadalmi drámán, az abszurd vígjátékon, krimi-paródián át a musicalig számos lehetőség állt nyitva a szerzők előtt. A Jókai Színház és a Bárka lehetővé tette a pályázatban résztvevő írók számára a csabai kolbásszal kapcsolatos történelmi és szakmai források, írásos dokumentumok megismerését. Biztosította a terepszemle, az anyaggyűjtés technikai lehetőségeit, anyagi feltételeit. A meghívással öt jeles kortárs magyar író élt, így öt olyan új magyar dráma született, amelyekben a csabai kolbász központi szerepet kap. A szakmai zsűri mindegyik darabban talált figyelemre méltót, s végül megosztott 1. díjban részesítette Orbán János Dénes: Szabadság, kolbász, szerelem és Vörös István: Pisztoly az asztalon című darabját, és a színház vállalta a két mű felolvasó-színházi bemutatását, a folyóirat pedig a publikálását. 3. díjat kapott Sarusi Mihály: Álompuszta című darabja és különdíjban részesült Pozsgai Zsolt és Szil Ágnes.

Tovább
1379356407_208

Felhívás versmondó versenyre

Békés vármegye újraszervezésének 300. évfordulója alkalmából a Békés Megyei Önkormányzat és a Békéscsabai Jókai Színház versmondó versenyt hirdet. A verseny célja: az évforduló alkalmából megyei, megyéhez kötődő írók műveinek felelevenítése. Résztvevők köre: a versenyen valamennyi Békés megyében élő, itt iskolába járó felső tagozatos és középiskolás diák részt vehet. Korcsoportok: I. Általános iskolák 5-8. évfolyamos tanulói II. Középiskolák tanulói Jelentkezni iskolánként és korcsoportonként 2-2 versenyzővel lehet. A részvétel feltétele: a versenyzőknek olyan íróktól származó verssel kell készülniük, akik valamilyen módon kötődnek Békés megyéhez (itt születtek, itt alkottak, itt élnek/éltek). A szabadon választott mű vagy annak részlete nem lehet hosszabb 3 percnél. Jelentkezni: 2015. november 20-ig lehet a sztahovics.zsuzsa@bekesmegye.hu e-mail címen. A jelentkezők írják meg: – nevüket, korukat – településük nevét – iskolájuk nevét, osztályukat – a kiválasztott vers címét, az alkotó nevét – saját elérhetőségüket. A vetélkedő időpontja: előreláthatóan 2015. november 25. Az időpontról és a pontos helyszínről minden jelentkező a megadott elérhetőségen (telefon, e-mail) értesítést kap. A zsűri: előadóművészekből, pedagógusokból áll. Díjazás: mindkét korcsoportban az első három helyezettet jutalmazzuk, valamint különdíjat adunk át..  

Tovább

Arcvonások – Kadelka László a Kossuth Rádióban

Tovább
egyutt

Ughy Szabina és Oravecz Péter estje a Jókai Szalonban

A Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit 2015. november 9. (hétfő) 18.00 órára, a Jókai Szalonba, a Kortárs magyar írók sorozat következő rendezvényére. Vendégeink: Ughy Szabina és Oravecz Péter. Ughy Szabina verseit olykor nagyon kevés választja el attól, hogy valamiféle szakrális szövegként olvastassák magukat. De éppen ez a nagyon kevés, ez a paraszthajszálnyi rés hozza létre a versek finom erőterét, ez óvja meg attól, hogy didaktikus legyen. A költészet lényege bizonyos értelemben ennek a résnek, ennek a finom különbségtételnek a keresését jelenti. (Győrffy Ákos) Oravecz Péter szavai az ,,elvarázsolt valóság árnyakkal szőtt dzsungelébe” vezetnek. Nem a vasból való realitást varázsolja el szemeink elől, művészetet csinálva, hanem belevezet az elvarázsoltba, az elváltozottba, és felemeli azt. Ez az új művészet teremtő szava: felemelni! Felemelni, ami leesett. (Döbröntei Zoltán festőművész) Házigazda: Elek Tibor irodalomtörténész és Farkas Wellmann Éva költő, szerkesztő.

Tovább
17_barka_kav-780x520

VENDÉGSÉGBE CSALOGATOTT RÉSZLETEK

magyaridok.hu | A Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) mutatták be a Bárka folyóirat idei ötödik lapszámát. A folyóirat kéthavonta jelenik meg, a legfrissebb szám kronológiája egészen júliusig, a VII. Irodalmi Humorfesztiválig nyúlik vissza. ► Tovább

Tovább
img_3511

Pulitzer-díjas darabot rendez Csiszár Imre

Újra Békéscsabán rendez a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Csiszár Imre. A Jókai Színházban a Tévedések vígjátékát követően ezúttal a több elismerést is szerzett Marsha Norman: Jóccakát, anya… című művet viszi színre. A kétszereplős darabot Kovács Edit és Tarsoly Krisztina játssza, a bemutatóra november 13-án kerül sor a Stúdiószínházban. A kérdés: mit tennél, ha valaki, akit nagyon szeretsz, például a gyereked, egyik este leülne veled szemben, és nyugodt hangon közölné, hogy még mielőtt felkel a nap, véget vet az életének. Ezzel a dilemmával találkozik Thelma Cates is. A lánya, Jessie egy középkorú, epilepsziás nő, egy elrontott házassággal és egy drogfüggő, törvénykerülő fiúval a háta mögött, aki semmi okot nem talál, hogy folytassa az életét. Anya és lánya utolsó éjjelüket töltik együtt, emlékeznek, pletykálnak, mély kérdéseket tesznek fel egymásnak, őszintén felelnek a másiknak, s minden érzékeny pillanatban szájukba tömnek egy bonbont vagy egy habcsókot. Apránként tárul elénk két nő jelene, múltja, világnézete s két ellentétes személyiség éles rajza. Hogyan képes Thelma meggyőzni a lányát, hogy érdemes élni? Hogyan lehet kiragadni őt a halál öleléséből? A darabot 1983-ban mutatták be a Broadway-n, és elnyerte a Pulitzer-díjat, illetve a legjobb darabnak járó díjat és a kritikusok díját. 

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153154155156157158159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314
…315316317318319…
320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház
Szép Bence – Tóth Gábor – Lénárt László: Furfangos mese
zenés mesejáték
Kelekótya Kázmér király:  Szász Borisz
Eszes András, a szolgája:  Falusi Balázs Áron
Furfang Frigyes király, öreg király:  Lénárt László
Furfang Flóra királykisasszony, a lánya:  Kristály Alexandra
Bözsi néni:   Nánási-Veselényi Orsolya / Szente Éva
Továbbá: Hamar Vivien, Kövesdi Kornélia, Somogyi Anna, Borák Péter, Kollár Bence szh.
Súgó: Pacsika Szilvia 
Ügyelő: Kristály Alexandra 
(Szepsi Szilárd, Szűcs Attila)
Díszlettervező: Egyed Zoltán 
Jelmez: Kiss Kata
Koreográfus: Mlinár Péter
Rendezőasszisztens: Kövesdi Kornélia
Rendezte: Puskás Dániel eh.
Az előadás az NKA támogatásával valósult meg.

Szép Bence – Tóth Gábor – Lénárt László: Furfangos mese

zenés mesejáték


Kelekótya Kázmér király: Szász Borisz

Eszes András, a szolgája: Falusi Balázs Áron

Furfang Frigyes király, öreg király: Lénárt László

Furfang Flóra királykisasszony, a lánya: Kristály Alexandra

Bözsi néni: Nánási-Veselényi Orsolya / Szente Éva

Továbbá: Hamar Vivien, Kövesdi Kornélia, Somogyi Anna, Borák Péter, Kollár Bence szh.

Súgó: Pacsika Szilvia

Ügyelő: Kristály Alexandra
(Szepsi Szilárd, Szűcs Attila)

Díszlettervező: Egyed Zoltán

Jelmez: Kiss Kata

Koreográfus: Mlinár Péter

Rendezőasszisztens: Kövesdi Kornélia

Rendezte: Puskás Dániel eh.

Az előadás az NKA támogatásával valósult meg.

5 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLlZoWWIzcEU5QTNN

Szép Bence – Tóth Gábor – Lénárt László: Furfangos mese (Békéscsabai Jókai Színház)

52 megtekintés 2025. november 7.

5 0

Herczeg Ferenc: Kék róka
vígjáték
Színpadi átirat: Zalán Tibor
Pál:  Tege Antal
Cecile:  Papp Barbara
Sándor:  Czitor Attila
Trill báró:  Csomós Lajos
Jászai Mari-díjas
Lencsi:  Kiss Viktória
Súgó: Kristály Alexandra 
Ügyelő: Szűcs Attila
Díszlet, jelmezasszisztens: Huszár Kató 
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Mozgás: Mlinár Péter 
Zene: Varga Bálint
Rendezőasszisztens: Kiss Kata
Rendező: Herczeg T. Tamás

Herczeg Ferenc: Kék róka
vígjáték

Színpadi átirat: Zalán Tibor


Pál: Tege Antal

Cecile: Papp Barbara

Sándor: Czitor Attila

Trill báró: Csomós Lajos
Jászai Mari-díjas

Lencsi: Kiss Viktória

Súgó: Kristály Alexandra

Ügyelő: Szűcs Attila

Díszlet, jelmezasszisztens: Huszár Kató

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Mozgás: Mlinár Péter

Zene: Varga Bálint

Rendezőasszisztens: Kiss Kata

Rendező: Herczeg T. Tamás

4 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnRnQmowSGhES1I0

Herczeg Ferenc: A kék róka (Békéscsabai Jókai Színház)

59 megtekintés 2025. november 7.

4 1

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgünk az Azok a boldog szép napok - Frédi és Lina álma című előadásunk részletével. Tamási Lajos versét Koltay Gergely zenéjével, Nagy Róbert, Puskás Dániel és Szász Borisz előadásában hallhatják.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgünk az Azok a boldog szép napok - Frédi és Lina álma című előadásunk részletével. Tamási Lajos versét Koltay Gergely zenéjével, Nagy Róbert, Puskás Dániel és Szász Borisz előadásában hallhatják.

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk1lUE1rc2NsaUpz

TISZTELET A HŐSÖKNEK!

48 megtekintés 2025. október 23.

6 0

Színházunk eddig is kiemelt figyelmet fordított az akadálymentesítésre, így jelnyelvi tolmács és audionarráció segítségével látás- és hallássérült vendégeink is élvezhetik előadásainkat.
A 2025-2026-os évadtól kezdve teátrumunk Autizmusbarát intézményként felkészülten fogadja az autizmussal élő nézőket is. A számukra létrehozott AUT Kuckó kialakításában és a kisfilm elkészítésében az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány nyújtott szakszerű segítséget, melyet ezúton is hálásan köszönünk!

Színházunk eddig is kiemelt figyelmet fordított az akadálymentesítésre, így jelnyelvi tolmács és audionarráció segítségével látás- és hallássérült vendégeink is élvezhetik előadásainkat.
A 2025-2026-os évadtól kezdve teátrumunk Autizmusbarát intézményként felkészülten fogadja az autizmussal élő nézőket is. A számukra létrehozott AUT Kuckó kialakításában és a kisfilm elkészítésében az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány nyújtott szakszerű segítséget, melyet ezúton is hálásan köszönünk!

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmpRVWREZWRlZmlN

A Békéscsabai Jókai Színház Autizmusbarát intézmény!

51 megtekintés 2025. augusztus 30.

4 0

Június 21-ig a Békéscsabai Jókai Színház színpadán!

Június 21-ig a Békéscsabai Jókai Színház színpadán!

24 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkJRNEt5QjZpVzlB

Fatia Negra - Békéscsabai Jókai Színház

631 megtekintés 2025. május 28.

24 0

0 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnVTVFYtMTJsQy1F

2025/2026-os évad Studio Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház

79 megtekintés 2025. május 9.

0 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás