Kaland a nagy családerdőben – díszlet
Színházunk zenés évadán olyan előadásokkal találkozhat, amelyek már közönségkedvenccé váltak, és most Békéscsabán is bizonyítanak. A Made in Hungária musical a korai 60-as évek Magyarországára kalauzolja, ahol a fiatal Fenyő Miki Amerikából hazaérve megtapasztalja, hogy Angyalföld nem Los Angeles, de a rock’n’roll életérzés a pesti utcákon is utat talál a fiatal szívekhez… Az Énekes madár című „szerelmes játék” Tamási Áron egyik legszebb szerelmi történetét meséli el, mai magyar zenékkel, vagy abból született zenei inspirációkkal karöltve. A Drakula című vadonatúj horrorrockopera meglepő szemszögből meséli el a román gróf történetét, és a magyar-román együttélés buktatóról is említést tesz kemény(rockos)hangvétellel. A Zorba, a görög musical pedig már világszerte millióknak mesélt a mindig újrakezdés szépségéről és elkerülhetetlen buktatóiról. Arról, hogy bármi is történjen velünk, táncolni kell, élni kell és küzdenünk az élet szépségeiért. Színházbérlettel ezeket a műveket, plusz két kamaraszínházi előadást szinte féláron tekinthet meg. Szeretné fixen, az egyik legjobb ülőhelyet nézőterünkön? Akkor érdemes megváltania minél előbb bérletét a 2021-22-es ZENÉS ÉVADUNKRA. Kérdése van? Kíváncsi milyen bérletet érdemes váltania? Hívja szervezőirodánkat a 06 66 519 550-es telefonszámon munkaidőben és örömmel tájékoztatjuk az igényeinek megfelelő legjobb ajánlatunkról!
2021. szeptember 29-én, szerdán megtartották a Békéscsabai Jókai Színházban a Made in Hungária című musical tervelfogadását. A rendező, Halasi Imre, Egyed Zoltán díszlettervező segítségével álmodta meg a darab színpadképét és díszletét, együtt ezeket a gondolatokat osztották meg velünk. „Ez a nagy személyzettel járó produkció temperamentumos, pörgős előadást igényel; ehhez igazodik a látványvilág és a színpadkép is. A sok rövidebb jelenetből álló darab megköveteli a gyors díszletváltásokat. A készülő előadás látványvilága az 1960-as évek Amerikáját ötvözi az akkori budapesti élettel. A díszlet rajzolt, szinte karikatúra jellegű, képregényszerű utcákat, házakat jelenít meg. Pasztellszínekkel festett házfalakat láthatunk majd, azonban mindezt vegyítik a kor fényes amerikai utcaképével. Ledes futófény kíséri végig a díszlet minden szegletét, ezzel is szimbolizálva az akkori fiatalok Amerika felé fordulását. Az egész látványvilág tükrözi a főszereplőnk által elmesélt Amerikát, ugyanakkor a fantáziaképét, álmait láthatjuk meg benne.” A díszlet mellet a szereplők jelmezeit is korszerűen, fiatalosan szeretné megalkotni a jelmeztervező, Kiss Kata. – A ’60-as évek színességét mutatják meg a ruhák, amelyekbe a színészek bújnak. – emelte ki a jelmezek megálmodója – Az amerikai stílusú, egyedi, flitteres és fényes ruhadarabok mellett azonban megjelenik az egyformaság is, az iskolai egyenruhákkal, köpenyekkel, ezzel is szimbolizálva a „felsőbb hatalom” súlyát és a két világ közötti küzdelmet, amelyet a lázadás és a provokáció kísér végig, a rock ’n roll segítségével. A musicalt november 12-től láthatják színházunk nagyszínpadán. Tamási Panna
Kukkantasnak be az előadásba! Jan de Hartog: Családi ágy vígjáték Ez az ágy, a „minden titkok tudója”, a házastársi élet alfája és omegája. Michaelt és Agnest a valódi szerelem hozta össze, és tartja egymás mellett, de ennek a szerelemnek is próbatételeket kell kiállnia. A kacagtató, megható jelenetek végigvisznek bennünket közel húsz év történésein, melyekben csak egy állandó, változatlan elem van: a nagy családi ágy a mama által hímzett párnával. Nászéjszaka és szülés, féltékenység és önvád, hűség és hűtlenség követik egymást a kapcsolatban, hogy aztán a végén mindig ott legyen kéznél a régi bútordarab, az igazi megoldás. Stúdiószínházi előadásunkra november 5-re vagy 6-ra itt vásárolja meg jegyét: https://jokaiszinhaz.jegy.hu/program/csaladi-agy-125962
"A háromszín-lobogó mellé tegyetek három esküvést: sírásból egynek tiszta könnyet, s a zsarnokság gyűlöletét, s fogadalmat: te kicsi ország, el ne felejtse, aki él, hogy úgy született a szabadság, hogy pesti utcán hullt a vér." Részlet a Trianon című zenés történelmi játékból
Szeretettel és a zenés évadra szóló színházbérletével várjuk Békéscsabán, az Andrássy út 3 szám alatt! Váltsa meg bérletét most!
Válassza ki a kedvenc ülőhelyét a színház nézőterén és engedje, hogy munkatársaink meglepjék a legjobb ajánlatokkal! Önnek a színház létszükséglet? Akkor színházi bérletet váltania messze a legjobb döntés. Színházbérlettel szinte féláron tekintheti meg előadásainak zömét. Ráadásul találkozhat nálunk barátaival-ismerőseivel, megbeszélhetik mit is jelentett Önöknek az átélt élmény. Várjuk Békéscsabán az Andrássy út 3 szám alatti szervezőirodánkban, ahol munkatársaink bemutatják Önnek a 2021-22-es „Zenés évad” műsorkínálatát és felajánlják Önnek a legjobb színházi helyeink egyikét. Térjen be hozzánk, szeretettel és izgatottan várjuk hétköznapokon 8.30 és 17.00 óra között! Nincs ideje benézni hozzánk, nem szeretne most személyes találkozást? A 06 66 519-550-es telefonszámon is örömmel állunk rendelkezésére.
A Békéscsabai Jókai Színház már több mint tíz éve segíti a látássérülteket és hallássérülteket az előadások narrálásával és jelelésével. Komáromi Anett színésznő és a színház egy kis csapata áldozatos munkájának köszönhetően színházunk előadásaira a speciális igényű nézőink is jó élménnyel gondolhatnak vissza. Ám beszéljenek helyettünk a levelek, amelyeket a Kakukkfészek és a Családi ágy című előadások után kaptunk a Békés megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesületének tagjaitól: Kedves Anett! Köszönöm, hogy a narráció szövegét előre elkülditek e-mailben. Így sokkal jobban megértjük az információkat, sőt, a ruhák színét vissza is tudom olvasni. Ha csak a helyszínen hangoznak el ezek az információk, mindent egyszerre nem tudunk megjegyezni, de ha írásba megkapjuk előre, van időnk részletesen áttanulmányozni a leírást. A kulisszajárást nagyon szeretem, mert megfoghatjuk a színpadon található díszleteket. Időnként megnézhetjük a szereplők ruháit. Így amikor meséled a színpadon látható eseményeket, mindent magunk elé tudunk képzelni, amit a színpadon megfogtunk. Szeretem a narrálásban, hogy mindenről részletesen mesélsz, a hang minősége és erőssége pont jól van beállítva, így egy zenés darabnál is tökéletesen hallunk mindent. Köszönöm neked, hogy ilyen felemelő élményhez juttatod a látássérült embereket! Akinek van látásmaradványa, az könnyebben elboldogul a színház világában. Nekem különösen nagy élmény, mivel semmit nem látok. Remélem még sokáig részt vehetek ilyen élménydús előadásokon. További jó munkát kívánok neked és munkatársaidnak! Üdvözlettel: Ildikó Kedves Anett! Örülök a kérésnek, miszerint mondjunk véleményt az eddigi tapasztalatainkról, a narrációval és a kulisszajárással kapcsolatban. Én aliglátó vagyok, így a narrációt csak 1-2 alkalommal vettem igénybe, mert úgy gondoltam, van akinek nagyobb szüksége van rá. Természetesen számomra is teljesebbé tette az előadás élvezetét. A kulisszajárásra amikor csak tudok, elmegyek. Sorstársaimon és magamon is azt tapasztaltam, hogy ez nagy segítség nekünk. Nem csak az, hogy megtapogathatjuk a tárgyakat, díszletet, megnézhetjük a színeket, hanem főleg az, ha tudjuk röviden a cselekmény tartalmát, a szereplők számát és a történet helyszínét. Ez vonatkozik a prózai és zenés darabokra is. Így sokkal hamarabb és jobban összeáll bennünk a kép a színpadon történtekkel. Egy szóval: nekünk nagyon jó, ha előtte kapunk egy "vázlatot", mint ahogy eddig. A Családi ágy az egyik legjobb darab volt, amit eddig láttam, és ehhez (is) sokat segített a kulisszajárás. Igaz, most nagyon közel voltam a színpadhoz, az első sorban szinte benne voltunk a szereplők intimszférájában. A narrációval és kulisszajárással kapcsolatban igazán úttörő szerepe van a színháznak és elsősorban Neked, országos szinten is. Köszönjük Neked és a színház többi tagjának, vezetőségének, amit értünk tettetek és tesztek. Tisztelettel: Tóth György Kedves Anett! Nekünk a narráció olyan, mint az oxigén a légszomjjal rendelkezőnek! Hiszen amikor ott vagyunk nálatok, egy olyan élményben lesz részünk, amiről nem is gondoltuk, hogy megélhetjük! Sokat gondolkoztam rajta, hogyan tudnám még érzékletesebbé tenni ezt az élményt. Nekem ez olyan, mint amikor egy koncertet hallgatok, de csak egy két hangszer hallatszik ki a zenekarból, viszont a narráció segítségével egyre több és több hangszert ismerünk meg és így az egész koncertet sokkal jobban tudjuk élvezni. Bízom benne, hogy még nagyon sokáig járhatunk ezekre az előadásokra és az igazi barátság tovább érlelődik közöttünk, közted és a színház munkatársai között! Köszönjük szépen, hogy vagytok nekünk! Üdvözlettel: Ádász István Az itt olvasható leveleket meghatódva fogadták színházunk munkatársai is. A narrált és jelelt előadások lehetőségét továbbra is biztosítjuk különleges támogatást igénylő nézőinknek. Tamási Panna
Az október 12-i Trianon előadás igen emlékezetes marad sok gyermek számára és számunkra is. Ritka az olyan összetartó közösség, amely önmagában megtölti a nézőteret egy előadásra. Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói a harmadikosoktól a végzős diákokig, tanáraikkal együtt vonatoztak át a "szomszédvárba". Ezúton is köszönjük a nevelőknek, tanároknak, és az intézmény vezetőjének, Víghné Pintér Lilla igazgatónak, hogy megtiszteltek minket bizalmukkal és ilyen népes gyereksereget is átkalauzoltak hozzánk, és a Trianon című előadás alkotóihoz. Olvassák el az Oroscafé tudósítását erről a rendhagyó színházi kalandról.
A Művészbejáró vendégeként Dariday Róbertet kérdezték, színészetről, a Gálfy-gyűrű díjról, és az életről. Robi bácsit még pár nappig láthatják a Trianon című történelmi zenés játékban színházunkban játszani. Jegyek korlátozott számban még elérhetők itt: https://jokaiszinhaz.jegy.hu/venue/bekescsabai-jokai-szinhaz
Tiszán innen, Dunán túl – élt egyszer egy Gyáva király, akinek a kertjéből minden éjfélkor eltűntek az aranyalmák. Ezen az éjszakán azonban maga Árgyélus királyfi őrzi a fákat, a Javasember két szelencéjének támogatásával… A gyönyörű jelmezekkel, igényes díszletekkel színre vitt mesejáték során megtudjuk, hogy a tündérek nem is olyan ártalmatlanok, mint hinnénk, és Árgyélus, a tejfelesszájú lovagocska korántsem olyan anyámasszony katonája, mint azt az édesapja gondolja. Nemcsak elmegy szerelméért a világ végére, de vissza is tud térni, úgy, hogy közben segíti azt, akit tud. A gonosz elnyeri büntetését, az igaz szívűek a szerelmet, mások pedig egy-egy vágyott tárgyat vagy címet – kinek mi a kívánsága. Árgyélus királyfi történetét mindenkinek ajánljuk, hiszen a mese mindenkié. A darabot Az Aradi Kamaraszínházzal koprodukcióban, Tege Antal rendezésében mutattuk be, főbb szerepeiben Czitor Attilát, Csomós Lajost, Katkó Ferencet, Nagy Erikát és Nádra Kittit láthatják. Terveink szerint a későbbiekben számos magyarok lakta településre fog eljutni a szívderítő mesedarab. Szilágyiné Szabó Ágnes
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Jókai Színház idén is számos illusztris vendéget köszönthetett a bérletvásárlók között Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere természetesen a város színházának is törzsvendége. Ám, ahogyan azt már megszokhattuk, a város vezetője nem ajándékba kéri a belépőket. – Jó napot kívánok! Azért jöttem, hogy megvásároljam az évadra szóló bérletet – köszönt be a polgármester a szervezőirodába, ahol munkatársaink már várták a városvezetőt. Szarvas Péter és Seregi Zoltán igazgató sorra vették az évad bemutatóit, megbeszélték, melyiktől mire számítanak nézői és színházi szempontokból, majd a polgármester úgy döntött: tetszik neki a kínálat, megvásárolja a családi bérletet. A Szarvas Péter tehát ott lesz a díszbemutató előadásainkon, és ez a lehetőség még az Önök számára is adott. Meglévő bérleteiket október 15-ig hosszabbíthatják meg a 2021-2022-es, "Zenés évad" fantázianévvel ellátott szezonra. Szervezőirodánkban várjuk az Ön látogatását is minden nap. Új színházbérletek váltására október 18-tól lesz lehetőségük nézőinknek.
Tege Antal rendező végre elmondja milyen is lesz az október 4-től megtekinthető Árgyélus királyfi mese, a Békéscsabai Jókai Színházban. Ha hagyják neki…
A Művészbejáró című műsorban Csiffáry Zsuzsanna beszélgetett színházunk két frissen díjazott színművészével. Hallgassák meg gondolataikat, terveiket!
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
75 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
276 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |